1955-ben elkészült ugyan egy parancs a hálózati munka szabályozására, bevezetésére azonban nem került sor. A gyakorlatban is alkalmazott hálózati munka alapelveit átfogóan először a belügyminiszter 33/1958. számú parancsa határozta meg.? A parancs leszögezte, hogy az állambiztonsági szervek munkájukat – első helyen felsorolva – a Magyar Szocialista Munkáspárt és – csak második helyen felsorolva – a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány irányításával végzik. A parancs az állambiztonsági szervek fő eszközének nevezte az ügynökséget, amelynek tagja funkciója, feladata és felhasználása alapján lehetett:

a) ügynök,

b) informátor,

c) rezidens,

d) K- és T-lakástulajdonos.

a) Az ügynök „a Belügyminisztérium állambiztonsági szervei részéről titkos együttműködésbe bevont olyan személy, aki személyi tulajdonságai és hírszerző lehetőségei alapján alkalmas az ellenséges kör bizalmának megnyerésére, az imperialista ügynökség és népellenes elemek felderítésére, tevékenységük dokumentálására, megakadályozására”. Az „ellenséges kör bizalmának megnyerésére” azok a személyek alkalmasak, akik ezen körök tagjai, vagy legalábbis közel állnak hozzájuk. Ügynöknek az ellenséges körökhöz tartozó magyar, illetve külföldi állampolgárokat szervezhettek be, de „szükség esetén becsületes hazafiakat” is.

b) Az informátor „a Belügyminisztérium állambiztonsági szerveivel titkos együttműködésbe bevont olyan személy, aki személyi tulajdonságainál és hírszerző lehetőségeinél fogva alkalmas arra, hogy ellenséges cselekményekkel gyanúsítható személyek vagy csoportok tevékenységének külső tényei felderítésében és megfigyelésében részt vegyen, és tájékoztassa azokról az állambiztonsági szerveket, valamint az operatív feldolgozó munka részfeladatait végrehajtsa!”. Informátornak főszabályként a rendszerhez hű embereket lehetett beszervezni, szükség esetén párttagokat is (a gyakorlat azt mutatja, hogy elég gyakori volt a „szükség” esete), továbbá olyan ellenséges kategóriához tartozó személyeket, akik nem folytattak ellenséges tevékenységet, és alkalmasak voltak az „ellenség” bizalmának elnyerésére. Tilos volt informátornak beszervezni járási szintig lemenően az MSZMP választott vezetőit és függetlenített munkatársait, a kormány tagjait, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) országos és megyei szintű függetlenített vezetőit, továbbá a szakszervezetek országos függetlenített vezetőit.

c) A rezidens „az állambiztonsági szerv titkos munkatársa (nem hivatásos alkalmazott, hanem az ügynökség többi tagjával megegyezően külső segítő), aki informátorok egy csoportját vezeti és neveli, az operatív tiszt irányítása mellett”. Az informátorok, akik nem tudhattak egymásról, neki adták le jelentéseiket, a rezidens bízta meg őket feladattal, és ő továbbította a jelentéseket az operatív tisztnek. A rezidens főszabály szerint politikailag szilárd, tapasztalt MSZMP-tag, illetve megbízható, rendszerhű pártonkívüli lehetett. (A parancs ezt hazafias érzésnek nevezi.) Nem lehetett rezidens az a személy, akinek párt- és állami megbízatásával ez összeegyeztethetetlen volt. A parancs példaként a párttitkárt említi, de ilyen volt a pártvezetőségi tag is.?

d) K- és T-lakástulajdonos: A K- (konspirált) és a T- (találkozási) lakás is olyan hely volt, ahol a tartótiszt találkozhatott a hálózati személlyel. A különbség köztük annyi, hogy a K-lakás a Belügyminisztérium tulajdonában állt, és a lakás legalizálása céljából – többnyire álnéven – bérelte valaki, főszabály szerint tartalékállományban lévő belügyes. A T-lakás pedig magán- vagy jogi személy tulajdona vagy bérleménye volt, amelyet az abban lakó vagy azzal rendelkező személy bocsátott alkalmanként az állambiztonsági szerv rendelkezésére.?

• A hálózat összetételét, működését többször felülvizsgálták, így például 1950-ben, 1953-ban és 1956 végén. Péter Gábor az 1950. szeptember 26-án kelt 014. számú parancsában megállapította, a június és július hónapokban lezajlott vizsgálat kimutatta, hogy szinte az összes operatív osztály hálózatában sok a kétkulacsos, a dekonspirálódott és az alkalmatlan, dolgozni nem tudó vagy nem akaró ügynök és informátor. Ennek következtében a hálózati személyek 28%-át ki kellett zárni.? Az okokat a következőkben határozta meg: 
  olyan személyeket is beszerveztek, akiknél már a beszervezés előtt látható volt, hogy nem tudnak vagy nem akarnak együttműködni (személyi tulajdonságaik, illetve hírszerzési lehetőségeik hiánya miatt nem alkalmasak, vagy már a beszervezés folyamatában kijelentették, hogy „nem hajlandók kémkedni a barátaik ellen”);
• nem ismertették meg a beszervezendő személlyel az általa elkövetett cselekményeket, nem vettek fel jegyzőkönyvet, ezért „azok nem érezték bűncselekményük súlyát és felelősségét” (vagyis nem tudták őket kellő eréllyel zsarolni);
• a tartótisztek nem foglalkoztak megfelelően hálózatukkal (nem találkoztak rendszeresen, nem készültek fel a találkozókra, nem ellenőrizték a jelentéseket, és nem értékelték ki, gyakran a nyomozó írta a jelentéseket, vagy csak nem íratta alá a hálózattal), mindez a fegyelem lazulásához vezetett;
• úgy adtak át informátorokat a rezidenseknek tartásra, hogy azt nem kísérte megfelelő oktatás;
• a katonai elhárításnál külön hibaként említette a parancs, hogy a korábban a Horthy-rendszer politikai rendőrségén szolgált, beszervezett személyek iránt „bizonyos tisztelettel viseltettek”, mint „tanácsadókat” használták őket, voltak, akiket úgy dolgoztattak, mint szerződéses nyomozókat, ők pedig ezt a helyzetet kihasználva félrevezették tartóikat;
• nem ügyeltek a konspirációra, előfordult, hogy a beszervezéseket az ÁVH hivatalos helyiségében hajtották végre, a beszervezettel nyilvános helyen (ez végig bevett gyakorlat volt) vagy munkaideje alatt találkoztak, főként az informátoroknál gyakran nem írattak beszervezési nyilatkozatot, a beszervezett személy valódi nevét használták; mindez növelte a lelepleződés veszélyét.?

Több mint tíz évvel később, 1969. január 1-jén azonban a közel 13 000 hálózati személyből még mindig csak alig több, mint 3000 volt az ügynök.? A véletlenszerű kiválasztással megnézett 200 olyan személyből, akinek a beszervezése a 6-os karton szerint 1957 és 1973 között, azaz az új hálózati szabályzat hatályba lépéséig történt, csak 57 volt ügynök.