1959. február végén vetődött fel a BM II/5-e alosztályon „Vigyázó” beszervezésének gondolata. A jelöltnek olyan fontos értelmiségi körökkel volt kapcsolata, akik aktívan részt vettek az 1956-os forradalomban és azt megelőző értelmiségi vitákban.
Polgári származása ellenére (az édesapja textilnagykereskedő és egy szabadkőműves páholy tagja volt) a két világháború között baloldali, kommunista barátai voltak. A numerus clausus miatt nem vették fel magyar egyetemre, ezért Svájcban kezdte meg tanulmányait, majd 1948-ban a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán diplomázott. Ezután az Országos Neveléstudományi Intézetbe került, ahol – a beszervező tiszt szerint – a „freudista nézeteket” valló Mérei Ferenc? köréhez tartozó munkatársak befolyása alá került. 1948-ban az intézetből ösztöndíjjal Angliába akarták küldeni, azonban nem kapott vízumot, így ez a lehetőség meghiúsult. A hírszerzés – bízva a kiutazásában – ekkor „Budai Klári” fedőnéven beszervezte, mivel a vízumot nem kapta meg, így „foglalkoztatva nem lett”.
„1950-ben Méreit, mint ellenséges tevékenységet folytató személyt, a párt leleplezi. Tevékenységéhez tartozott, hogy Lakatos Imrével? együtt a Szovjetunióban kiküldendő ösztöndíjasok közé destruktív elemeket szervez, akik kinn bomlasztó tevékenységet fejtenek ki […] ide akarta az angol út meghiúsulásával V. T.-nét? is kiküldeni.” Még ebben az évben – egy párthatározat? alapján – Méreit és „Vigyázó”-t is kizárták az MDP-ből, és elbocsátották állásukból. Ezt követően a baráti társaság („Mérei-csoport”) lakásokon találkozott, ahol „a párt- és szovjetellenes nézetek voltak az uralkodók.”
Az 1956-os forradalom leverése után – elsősorban Mérei Ferenc tevékenysége miatt – kihallgatták a társaság mértékadó tagjait, amikor rákérdeztek „Vigyázó” ténykedésére is. A beszervezési dossziéba csatolták a társaság öt tagjának a tanúvallomásából azokat a részeket, amelyek a jelölt kompromittálására alkalmasak voltak. Innen derült ki, hogy a lakásokon tartott összejöveteleknek állandó tagja volt, 1956. október 30-án az ő lakásán ünnepelték a forradalom győzelmét, terjesztette a Hungaricus? című illegális kiadványt, és a bebörtönzött politikai foglyok hozzátartozóinak megsegítésére gyűjtéseket szervezett. „Vigyázó”-nak azért volt fontos szerepe az eljárásban, mert köztudott volt, hogy Mérei Ferenc legbizalmasabb kapcsolata, ennek következtében sokat tudhatott Mérei tevékenységéről.
„Vigyázó”-val első tanúkihallgatásán közölték, hogy Mérei és társai bűnügyében már korábban kellett volna jelentenie az időközben feltárt adatokat, tényeket, de amennyiben őszintén válaszol kérdéseikre, nem indítanak ellene eljárást, és tekintetbe veszik őszintesége mellett az 1945 előtti munkásmozgalmi múltját is. Másodszori kihallgatása után tértek rá a beszervezésére, utalva a nemleges válasz esetleges következményeire.
„Vigyázó” meggyőzéséhez tehát nagyban hozzájárult a két kihallgatást jól előkészítő anyag, a róla összegyűjtött kompromittáló adatok, telefonlehallgatások, amelyet a Mérei-per tanúvallomásaiból válogattak össze. „Megmagyaráztuk neki, hogy minket csak az államellenes dolgok érdekelnek, ennek őszinte elmondása nem feltétlen jelenti azt, hogy annak mindenki felé büntetőjogi következményei lesznek […] Akik nem elvetemült ellenségei a népi demokráciának […] azok dolgait tisztázzuk, hogy tiszta lappal és szívvel folytathassák mindennapi munkájukat. Természetesen olyan személyek, akiknek bár segíteni akarunk, de makacs hallgatásukkal azt dokumentálják, hogy ma is az ellenségnek falaznak […] azokkal szemben más eljárásra vagyunk kényszerítve. Előfordult az is, hogy makacs magatartásuk miatt […] őrizetbe kerültek, vagy hazaengedjük, megbánás hiánya miatt, vád alá lesznek helyezve.” Sándor százados reményét fejezte ki ezen felvezetés után, hogy munkásmozgalmi múltja megkönnyíti a jelöltnek azt, hogy visszatérjen a „népi demokrácia őszinte híveinek sorába.” A beszervező tiszt szerint eleinte nem volt őszinte, illetve csak általános dolgokat mondott, amivel azt akarta kipuhatolni, hogy a politikai rendőrség mit tud. Az első kihallgatás azzal zárult, hogy „őszinteségével vannak még problémák”, s mivel nem tapasztalták a teljes megbánást, még egy kihallgatást szükségesnek tartottak. A kihallgatás végén tájékoztatták arról, hogy az elhangzottak államtitkot képeznek, tehát senkinek sem beszélhet róla, azonban a 3/a rendszabály segítségével arra lehetett következtetni, hogy az egyik barátjától virágnyelven telefonon kért találkozó összefügghetett a tanúkihallgatásával. Végül olyan, őt kompromittáló adatokkal szembesítették, amit részben a vádlottak, részben tanúk mondtak róla, amivel sikerült összezavarni, majd a vallomástétele után rátértek a beszervezésére. Sándor százados kifejtette, hogy ha „az az elhatározása, hogy a párt politikáját akarja támogatni […] ha törekvése őszinte, akkor mint a felszabadulás előtt, tevőlegesen kell az osztályharcban részt vennie.”
A levéltári források azt mutatják, hogy az ÁVH már 1955–1956-ban is foglalkozott „Vigyázó”-val, hiszen a priorálása során az a válasz érkezett, hogy a K-986-os számú dossziéban kutatóanyaga van. A dosszié azonban nem került az ÁBTL-be, így tartalmáról csak egy 1958-as rövid jelentésből szerezhetünk ismereteket, amelyből életrajzi adatait ismerhetjük meg, és mindössze annyi kompromittáló adatot, miszerint 1946-ban a sátoraljaújhelyi bíróság okirathamisítás miatt hét nap elzárásra ítélte. Az 1959-es priorálásra készült válaszban pedig az állt, hogy szerepel az O-8094-es dossziéban?.
„Vigyázó” végül elvállalta az együttműködést, a beszervezéséről szóló jelentésben azonban Sándor György századosnak az volt a véleménye, hogy bár a párt politikájához való közeledésében vannak őszinte momentumok, azonban erős érzelmi szálak fűzik a régi baráti köréhez. A feladat elvállalásában döntő szerepe volt a büntetéstől való félelemnek. Ezt támasztja alá – a valószínűleg belügyi segítséggel megfogalmazott – beszervezési nyilatkozatának szövege is: „Nyilatkozat. V. T-né […] 1959. február 6-i és február 13-i kihallgatásomon teljesen világossá vált előttem Mérei Ferenc bűnös politikai tevékenysége és ezzel kapcsolatban saját káros tevékenységem. Ezeket a cselekményeimet mélyen megbántam és őszinte felderítő jellegű tanúvallomást tettem, amit a jegyzőkönyv, illetve feljegyzéseim rögzítettek. Az általam okozott károk jóvátétele érdekében és elvi politikai okokból kiindulva önként felajánlom segítségemet a Belügyminisztérium számára. Vállalom ebből a célból, hogy a Belügyminisztériummal rendszeres kapcsolatot tartok fenn, és minden ellenséges cselekedetről, ellenséges személyekről írásbeli jelentést adok. Teljesen világos előttem, hogy kapcsolatom a Belügyminisztériummal szigorú államtitkot képez, és arról senkinek nem beszélhetek, még a legközelebbi hozzátartozómnak […] sem. Jelentéseimet »Vigyázó« fedőnéven írom alá. 1959. február 13. V. T-né”
1959. február közepén egy K-lakásban volt az első találkozó „Vigyázó” fedőnevű ügynökkel, amikor is Hollós alezredessel? közösen az ügynök gátlásait akarták elsősorban feloldani a múltbeli baloldali ismerősök felemlegetésével. Ezen a találkozón – a közös munka nyitányaként – három személlyel a kapcsolat ápolását, illetve 1956-tól baráti társaságának politikai és magatartásbeli viselkedésének a leírását kapta feladatul.
Hálózati nyilvántartó karton hiányában nem tudható, hogy egyáltalán nyitottak-e számára munkadossziét, mindenesetre 1959-ből három jelentését befűzték a beszervezési dossziéjába. Ezek – valószínűleg – irányított négyszemközti beszélgetések leiratai voltak, amik úgy kezdődtek, hogy tudomása szerint X. Y. és V. T.-né között a következő beszélgetés zajlott le. Az egyik jelentésében leírta, hogy ő a kihallgatásáról beszélt, illetve a baráti körükben letartóztatottak, és kintlévő családtagjaik helyzetéről érdeklődött. A másik jelentésben egy irodalmárral a Mérei-ügyről beszélgettek, a harmadik „célszemély” pedig egy letartóztatott felesége volt, akivel a férjéről és a börtönben lévő ismerősökről beszélgettek. A három jelentéshez fűzött intézkedéseknek nincs olyan eleme, ami arra utalna, hogy valakit hátrányos helyzetbe hozott volna. Ez utóbbival nem volt megelégedve Sándor százados, mert „a megszabott magatartási vonaltól eltérően pozitív vonalat vitt.”
„Vigyázó” látszólagos vagy valós igyekezete ellenére nehezen viselte azt a függelmi viszonyt, amit a kapcsolattartó előírt számára. Ezt bizonyítja az a levél, amelyet régi ismerősének, Hollós Ervin rendőr alezredesnek írt, s amelyben kifejti, hogy végre sikerült visszatalálnia a párt irányvonalához, azonban a nyílt, őszinte természetével nagyon ellentétesek azok a kívánalmak, amit a politikai rendőrség elvár tőle. Nem mondhatja meg őszintén a véleményét, olyan személyekkel kell barátkoznia, akiket szeretne távol tartani magától, mindez lelkileg nagyon megviselte. Hollós alezredes segítségét kérte, hogy a továbbiakban ne kelljen ezt a terhet viselnie. Sándor százados a levélhez azt a megjegyzést fűzte, hogy „Vigyázó”-t legcélszerűbb lenne „pozitív vonalra” állítani, mert úgysem fog rendesen dolgozni, és mást nem tehetnek vele.
Kizárási javaslatában azt állította Sándor százados, hogy a párt politikájától olyan mértékben távolodott el a Mérei Ferenc és társaságának befolyása miatt, hogy a politikai rendőrséggel a fenntartás nélküli együttműködés lehetetlenné vált, illetve az ellenséges politikai körökhöz való kötődése erősebb, mint az együttműködési készség a Belügyminisztériummal. Bár bizonyos kérdésekben őszinte volt, azonban maga körül olyan légkört teremtett, hogy a kompromittálódott személyek előtte ne nyilatkozzanak meg. A feladatok elvégzése elől igyekezett kitérni. Egy súlyosnak ítélt mulasztást is a terhére róttak, amikor egy ismerőse, nyugati útjáról hazatérve, két disszidált ismerősétől hozott üzenetet az ügynöknek, illetve azt a kérést tolmácsolta, hogy „Vigyázó” járjon utána, hogy a brüsszeli Nagy Imre Intézettől a politikai elítélteknek küldött csomagokat az érintettek megkapták-e. Bár a levelezés felajánlását és a kérés teljesítését is visszautasította, azonban nem készített teljes körű feltáró jelentést az ügyről, csak annyi információt a közölt hatósággal, amennyi az esetleges lebukásától megvédte. A vele folytatott beszélgetésen ismételten kérte, hogy a kapcsolattartó tiszt határozza meg, hogy meddig kell ezt csinálnia, addig is olyan feladatot adjanak neki, ami nem terjed túl a szakmai könyvek marxista kritikai bírálatán. Később telefonon közölte, hogy a továbbiakban nem hajlandó ilyen feladatokat ellátni, a személyes találkozást pedig azzal hárította el, hogy kórházban fekvő beteg. Ráadásul egy pártfunkcionárius feleségének dekonspirálta magát, elárulta, hogy a Belügyminisztériumnak dolgozik.
Hajthatatlansága és a dekonspiráció miatt 1960. június 10-én kizárták a hálózatból. Sándor százados az együttműködés lezárásakor arról tájékoztatta feletteseit, hogy „Vigyázó”-tól nem vett titoktartási nyilatkozatot, sőt az együttműködésre vonatkozó korábbi nyilatkozatát is visszaadták neki.
1969-ben tanulmányozásra a III/III-4/b alosztály még kikérte a dossziéját, azonban megismerve a korábbi együttműködés sikertelenségét, az újabb kapcsolatfelvételtől elálltak.
