A központi 6-os karton szerint „Apolló” fedőnevű ügynököt a Belügyminisztérium Nógrád Megyei Főosztálya V. Osztályának beosztottja, Nagy Imre államvédelmi százados szervezte be 1953. november 20-án. A karton szerint többszöri megszakításokkal? 1960 novemberéig tartott az együttműködés. „Apolló” pályaíve azonban jóval korábban, 1945 előtt indult és a nyolcvanas években zárult. A számos lakóhely és munkahelyváltozást több esetben a büntetés-végrehajtás valamilyen formája tarkította.? Az ÁBTL-ben fellelhető viszonylag gazdag dokumentumok alapján a jobb eligazodást elősegítendő, időrend szerinti tagolásban mutatjuk be „Apolló” életpályáját.

 

1945 előtt

J. P.? Szolnokon készült környezettanulmánya ?szerint 1940-ben került szüleivel Erdélyből Szolnokra, majd tanulmányait követően a helyi Szolnoki Újságnál újságíróként helyezkedett el. Az MDP helyi tagjai (volt illegális kommunisták) úgy emlékeztek, hogy az újságban főleg szociális és ifjúsági kérdésekkel foglalkozott, és hogy „leplezze magát”, többször megfordult a Nemzeti Munkaközpont ?szolnoki szervezetében. Állításuk szerint hivatalosan tagja volt a Nemzeti Megújulás Pártjának ?, de tevékenységéről nem tudtak semmi konkrétumot. Azt viszont több forrás igazolja, hogy 1942 elején a rendőrség kommunista tevékenysége miatt Kistarcsára internálta.

Önéletrajzában? ezt az időpontot 1941 őszére teszi, miszerint mint „szovjet gyanús kémet” vette őt őrizetbe és internálta az államrendőrség Szolnokon, ahonnan 1943 tavaszán szabadult. A táborban együtt volt Rajk Lászlóval ?, Apró Antallal? és más illegális kommunistával. A második világháború előtti internálásának okát J. P. úgy magyarázta, hogy az Imrédy-féle párt leple alatt Szolnokon kommunista pártot akart létrehozni, de lebukott.

1943-ban, a szabadulása után rendőrhatósági felügyelet alá került, Szolnokon tartósan nem tudott munkát vállalni, ezért mint „időnkénti személyes jelentkezésre kötelezett román állampolgárnak” munkavállalásra ideiglenes eltávozási engedély kellett kérnie a szolnoki rendőrkapitányságtól ?, végül 1944-ben a megyéből is kitiltották. Ezt követően az országban több helyen megfordult, leghosszabb ideig Szőny községben tartózkodott, majd 1945 elején visszament Szolnokra, és belépett a Magyar Kommunista Pártba.

1952-ben az internálótáborban készült környezettanulmányában viszont – szolnoki MDP-tagok egy másik csoportjának információi alapján – másféle pályafutás rajzolódik ki előttünk. „Tárgyban nevezett a felszabadulás előtt az Imrédy-féle jobboldali pártnak volt a tagja. A felszabadulás előtt egy ideig a tárgyban nevezett baloldali beállítottságúnak is mutatta magát, a fatelepi munkások között politikai munkát végzett, azonban később rendőrbesúgó lett […] A felszabadulás után 1946-ban Szolnokról ki lett telepítve Abony községbe, kb. 1947-ben ismét visszakerült Szolnokra, kb. fél évig tartózkodott itt, majd rendőri eljárás indult ellene.” ?

A beszervezési dosszié ? első lapjain olvasható rövid életrajzában pedig egyenesen az áll, hogy 1943-ban az Imrédy-féle párt megyei titkára volt. Ez az időpont, mindenesetre a más forrásokban olvasható – azokban megegyező – adatokat elfogadva, biztosan téves.

A BM Titkárságán készült rehabilitációs jegyzőkönyvből ? – jórészt J. P. kérvényében leírtakat is figyelembe véve – egy jogtalanul meghurcolt, baloldali elkötelezett állampolgár ismerhető meg: „1937-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba. 1939–41 között az Imrédy-párt és más szélsőjobboldali pártok feddésével [sic!] illegális kommunista szervezkedést folytatott Szolnokon. Tevékenysége miatt 1942 januárjában internálták, 1943 januárjától szabadon bocsájtották, és 1945-ig rendőri felügyelet alatt állt. „A kistarcsai internálótáborban Rajk elvtárs kezdeményezésére hosszabb ideig a tábor irodáján dolgozott, társai csendes és jó szándékú embernek ismerték. 1942-es év végén Apró Antal elvtárs felfedezett J. P. fekhelyén egy cédulát, amely a tábor elhárító csendőri szerve részére feljegyzést tartalmazott azokról az elvtársakról, akik az internálótáborban illegális szemináriumon vettek részt. Ettől kezdve Apró, Rajk és más elvtársak J. P.-t besúgóként tartották nyilván.”

 

1945 után

A második világháború befejezése után J. P. Szolnokon bekapcsolódott az MKP munkájába. A kistarcsai táborban vele együtt raboskodó kommunista internáltak, köztük Apró Antal és Rajk László 1945 után feljelentették őt, mert szerintük őmiatta szenvedtek el többször bántalmazást. Apró Antal, aki akkor a Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének titkára volt, szolnoki látogatása során azzal vádolta meg, hogy a kistarcsai internálótáborban besúgó volt. „Apró és Rajk elvtársak feljelentése alapján 1945 májusában előzetes letartóztatásba került, és eljárás indult ellene népellenes bűntett gyanúja miatt […] A tények arra mutatnak, hogy J. P.-t a csendőrnyomozók egy alkalommal kihallgatás során súlyosan bántalmazták, ennek következtében tett olyan jellegű vallomást, mely szerint Apró, Rajk és más elvtársak a táborban szoros kapcsolatot tartottak egymással, és illegális szemináriumon vettek részt. A népbíróság nem tudta bűnösségét megnyugtató módon bizonyítani, ezért az ítélethozatalig szabadlábra helyezték, a politikai nyomozó szervek a jogerős bírósági ítélet meghozataláig azonban internálták.” ? A népbíróság 1947-ben 2 évi börtönbüntetésre ítélte, a Népbíróságok Országos Tanács másodfokon a büntetést 4 évre emelte, amit 1947–1951 között teljes egészében letöltött ? Annak idején a tanúk vallomása alapján az ítélet indoklásában a bíróság „tényként megállapította, hogy a vádlott az internálótáborból legalább három levelet írt a budapesti csendőrparancsnoksághoz, amelyben név szerint megjelölte, akik összejöveteleket tartottak, a rendőrökkel összejátszva propagandát fejtettek ki […] A vádlott a levelekben követelte, hogy a hatóság a komonistáknak [sic!] ezt a működését szüntesse meg.”? Bár a vádlott megjelölt tanúkat, akik az ártatlanságát bizonyították volna, de a bíróság szükségtelennek tartotta azok meghallgatását, illetve az ítéletre kézzel azt írták, hogy a védelem tanúinak nyilatkozatai a tárgyalás után jutottak el a bírósághoz. A periratok között azonban olvasható olyan feljelentés is, amely a jobboldali propagandamunkájáról szólt.? Kiszabadulásakor (1951. augusztus 27-én) az állambiztonsági szervek azonnal internálták.

1951. augusztus 30-i jelentésében Czirok András államvédelmi százados ?, az ÁVH Pest megyei osztályvezetője jelentésében azt írja, hogy: „Nevezett állítása szerint a börtönben az ÁVH fogdahálózata volt, és börtönbüntetésének utolsó napjáig dolgozott.”? Az osztályvezető utasítást kért arra vonatkozóan, hogy a további intézkedés érdekében értesítsék-e az addig vele kapcsolatot tartó osztályt arról, hogy J. P. az ÁVH őrizetében maradt. Az internálását az 1951. szeptember 10-i véghatározat azzal indokolta, hogy „szabadlábra helyezése államvédelmi szempontból veszélyes.” ? Az ekkor felvett kihallgatási jegyzőkönyv szerint J. P. az ÁVH-nak beismerte, hogy az ő vallomása alapján a kistarcsai internálótáborban több illegális kommunistát, többek között Apró Antalt és Rajk Lászlót a rendőrség megvert.?

Az 1951. december 4-én írt önéletrajzában – nem először – felajánlotta szolgálatait a tábor vezetésének, a fel nem fedett összeesküvések és kémek felderítésében kívánt segítséget nyújtani. ?

1952. szeptember 27-én az egyik internált társa számolt be a hatóságnak a J. P.-től hallottakról: „Elmondta, hogy börtönbüntetés ideje alatt a Grősz-féle összeesküvést? ő már 6 hónappal előbb jelentette az ÁVH-nak. Az összeesküvésről oly formában értesült, hogy egy elítélt Slachta-párti? képviselő bizalmába férkőzött […] J. P. elmondta, hogy itt a táborban az utóbbi időben több alkalommal kihallgatták tanúként egyes internáltak demokráciaellenes magatartásával kapcsolatban.” Lesitz István államvédelmi őrmester a jelentéshez annyit fűzött hozzá, hogy „[n]evezett internált a táborban hálózati munkát végzett, azonban munkájával kapcsolatban dezinformált, valamint dekonspirált […] internált társai előtt dicsekszik, hogy a börtönben is milyen ügyeket derített fel. Az internáltak J. P.-t mint besúgót ismerik. Ennek alapján az utóbbi időben a hálózatban konkrétan nem foglalkoztatják.”? Ezért javasolták a KÖMI-nek? őt Recskre munkára átadni. Erre valószínűleg nem került sor, mert a dokumentumok azt mutatják, hogy Kistarcsáról szabadult.

J. P. édesapja 1953. május 10-én, az igazságügy-miniszternek írt levelében kérte fia szabadon bocsátását, egyenesen már azt állítva, hogy Rajk László volt az internálótáborban a besúgó.? Végül is csak 1953 szeptemberében, a Nagy Imre-féle amnesztiarendelet alapján szabadult, és Nógrád megyébe költözött a szüleihez.

Szabadságát visszanyerve a politikai rendőrséggel azonban nem kívánt szakítani, mert 1953. november 17-én megjelent a BM Nógrád Megyei Főosztály Pásztói Járási Osztályán, és felajánlotta szolgálatait, lehetőséget kért arra, hogy a J. községben élő jobboldali személyekről megszerzett információkat jelenthesse.?Előéletéről informálódtak a nógrádiak, azonban a börtönügynöki tevékenységéről vagy nem szereztek tudomást, vagy nem befolyásolta a döntésüket, mert 1953. november 20-án „Apolló” fedőnéven beszervezte őt Nagy Imre államvédelmi százados, a BM Nógrád Megyei Főosztály V. Osztályának beosztottja.

Ügynöki munkáját kapcsolattartója később úgy jellemezte, hogy a „hírszerző munkához” jó érzéke van, tájékozott más országok hírszerzésének szervezeteiről, hét éven keresztül a börtönben együtt volt lebukott kémekkel, magas rangú volt katonatisztekkel, ezért nagy a hírszerző lehetősége, „tapad rá az ellenség”. Jó szervezőkészséggel rendelkezik, „munkásságának köszönhetően” egy több éve illegalitásban élő kulákot sikerült a politikai rendőrségnek őrizetbe venni. Eleinte jelentései kivétel nélkül mind értékesnek látszottak, azonban több oldalról érkezett hálózati jelentések később azt bizonyították, hogy valótlanságokat állított, minden apróságot felnagyított, mindenkiről azt igyekezett bizonyítani, hogy hírszerző.?

A beszervezési dossziéba bekötött jó néhány „Apolló” fedőnéven írt jelentése ezeket a megállapításokat alátámasztja. Beszervezése után néhány hónappal a kapcsolattartó tisztje már kételkedett jelentéseinek valóságtartalmában: „a jelentései nem mindenben felelnek meg a valóságnak, provokálta a megfigyelt személyt, nem volt őszinte.” (1954. március 21.) „BM VI. Osztályától: »Apolló« jelentésében leírtakat ellenőrizték és megállapították, hogy a jelentése nem felel meg a valóságnak.” (1954. június 15.)

Később, 1954. szeptember 4-én Nagy Imre százados már arról számolt be, hogy „Apolló” az ő tudta és engedélye nélkül különböző ügyekkel kapcsolatba lépett a Fejér megyei és a Bács-Kiskun megyei, majd szeptember 20-i levél szerint a Szolnok megyei politikai rendőrséggel, ahonnan adatokat kért, és kérés nélkül információkat szolgáltatott, illetve találkozókat beszélt meg. Szeptember végén az önkényes akciónak felderítésére a százados „Kihallgatási tervet” készített.? Nagy századosnak az volt a véleménye „Apolló” bő lére eresztett irományáról, hogy kérdéseire őszintétlen, magyarázkodó válaszokat kapott.

A beszámolók szerint, bár nem volt felhőtlen a kapcsolattartás az ügynökkel, „jó hírszerző képességének” azonban híre mehetett a szomszéd megyébe, ugyanis 1954 szeptemberében a BM Heves Megyei Főosztályának Hatvani Járási Osztálya szerette volna átvenni, foglalkoztatni „Apollót”, de Nógrád nem adta át. Az átvételi szándékot a hatvani rendőrség azzal indokolta, hogy a selypi cukorgyárban szeretnék foglalkoztatni. Mindenestre az biztos, hogy a selypi cukorgyárban ellátott feladatai kapcsán „Apolló” utazgatott az akkori hatvani járásban, és a korábbi tapasztalatok alapján az sem kizárt, hogy bejelentkezett a szomszédos megye állambiztonsági szervéhez is.?

Valószínűleg az ügynök egy idő után nem vette jónéven, hogy a „lelkesedéssel” végzett ügynöki munkájában a politikai rendőrség korlátozza, a dossziéhoz csatolt feljelentés azt valószínűsíti, hogy „Apolló” „kenyéradó gazdája” ellen fordulhatott. 1954. június 11-én dr. Latkóczky Imre? Gerő Ernő belügyminiszternél feljelentette „Apollót”, mert aláírásokat gyűjtött a kormányzat ellen.? A BM Titkárság a levelet borítékostul átküldte a Nógrád megyei politikai rendőrséghez, annak viszont nincs írásos nyoma, hogy milyen intézkedés történt az ügyben.

1955 májusában Nagy százados szerint ismét kiderült, hogy „Apolló” hazudik a hatóságnak, a százados úgy döntött, hogy az ügynök felelősségre vonása érdekében bizonyítékokat gyűjt ellene.

Többoldalú jelentések bizonyították, hogy „meg nem engedhető, súlyos provokációs módszereket alkalmazott, melyek alkalmasak [voltak] arra, hogy népi demokráciánkkal szemben lojális magatartást tanúsító személyeket is ellenséges cselekményekre aktivizáljon. Valótlan, az igazságnak meg nem felelő jelentéseivel sorozatosan félrevezette az állambiztonsági szerveket, más főosztályok operatív tisztjeinek is sok fölösleges munkát adott […] A megadott utasításokat és szempontokat nem vette figyelembe. Hazudott, nem őszinte […] Engedély nélkül kapcsolatot létesített, akik előtt magát úgy tüntette fel, mint felsőbb kapcsolatot […] leleplezései alkalmával hibáit nem akarja elismerni.” Végül is 1955. június 6-án „Apollót” kizárták a hálózatból. Az ügynök költségeinek fedezésére és jutalmazás címén 1953. november és 1955. január között rendszeres pénzbeli juttatásban részesült.

Az ügynök kizárásán túl a százados javasolta „ügynöki bizalmas nyomozás alá helyezését, mert feltehető, hogy kizárása után egyes személyek részéről szervezkedést vagy egyéb ellenséges cselekményt provokál, vagy maga is végez.” A főosztályvezető, Rácz Károly őrnagy ezt azzal egészítette ki, hogy „meg kell beszélni az őrizetbe vétel lehetőségét, amennyiben megfelelő alap van jogi szempontból, őrizetbe kell venni, s a különleges ügyek osztályával egyetértésben bíróság elé kell állítani.” Arról nincsenek írásos adatok, hogy a bizalmas nyomozás mit derített ki, a dossziékba kötött iratok mindenestre azt mutatják, hogy az 1957-es közbiztonsági őrizetbe vételéig – leszámítva az 1956-os egy havi köztörvényes bűncselekmény gyanúja miatti előzetes letartóztatást – börtönbe nem került.

 

Az 1956-os forradalom előtt

A hálózatból történt kizárása után egy ideig „Apolló” a selypi cukorgyárban a gyár termelési megbízottjaként dolgozott. 1956 nyarán a munkahelyén „szociális” érzésből meghamisította néhány munkás munkajegyét, akik kevés jövedelmüket panaszolták. Ezzel a gyárnak 1760 forint értékű kárt okozott. Társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűntett miatt eljárás indult ellene, az anyagi kárt meg kellett térítenie, egy hónapig előzetes letartóztatásban is volt. A bíróság 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. ?

Ügynöki pályafutásának néhány momentumáról csak a 6-os kartonról szerezhető információ. 1955-ös kizárása után néhány hónappal a politikai rendőrséggel valamiféle kapcsolatfelvétel történhetett, egy 1955. október 31-i bejegyzés mindössze a „IV/10. alosztálynak” szöveget tartalmazza, amit az 1956. február 20-i bejegyzés követ: „Nógrádm. Főo Szt.” vagy „Bet.”, és végül az 1956. június 6-ai irattározási bejegyzés. Ezeknek a bejegyzéseknek a megfejtésére nincsenek további információk a beszervezési dossziékban, az első kötet lényegében 1955-ben lezáródik, a második pedig 1959-es évszámmal kezdődik. Egyetlen adat utal az újabb felajánlkozásra, a beszervezési dossziéba bekötött dátum nélküli önéletrajz, amelynek tartalma arra utal, hogy 1956 után íródott. „Szeretnék tovább harcolni az ellenség ellen. Látom a nyugati veszély fokozódását. Fel tudom mérni kb. a belső ellenség arányát is, amelyek újabb harcra ösztökélnek engem is” Az ÁVH-val való kapcsolatmegszakadást ebben az irományban ő az 1956-os jóindulatú szerepvállalása félremagyarázásának tudta be. Itt még az a verzió nem jelent meg, hogy a forradalomban való részvétele belügyi parancsra történt. ?

 

Az 1956-os forradalom idején

Az 1956-os forradalomban játszott szerepe ugyanolyan ellentmondásos, mint az azt megelőző élete. A forradalom alatt az M. községbeli forradalmi tanács titkára lett. A rehabilitációs bizottság szerint „tevékenységét pozitívan kell értékelni, mert a sztrájkoló bányászokat lecsendesítette, és őket társadalmi munkában községi kultúrház építésére szervezte. 1956 novemberében kapcsolatba került az állambiztonsági szervekkel, és segítséget nyújtott az illegális megyei »munkástanács« felderítésében.” ?

„Apolló” 1956-os tevékenységéről a Nógrád megyei monográfiában a pásztói politikai nyomozó kirendeltség azonban közel sem volt ilyen jó véleménnyel. Az M. községben alakult nemzetőrség tagjairól szóló 1959. február 4-i jelentésben azt írták róla, hogy „amellett, hogy elnöke volt a „Forradalmi Tanácsnak, mint a nemzetőrség parancsnoka is ténykedett. Mint a nemzetőrség parancsnoka tevékenysége olyan irányban korlátozódott, ő osztotta be a nemzetőröket szolgálattételre, hogy azoknak ellenforradalmi jellegű feladatot adott volna, arról nincs tudomásunk. Tevékenységet inkább mint a Forradalmi Tanács elnöke fejtett ki. Visszaadta az államosított lakásokat és erdőt a volt tulajdonosoknak, ezenkívül párt- és szovjetellenes kijelentései voltak. Volt Salgótarjánban a Megyei Forradalmi Bizottságnál tárgyalni és fegyverekért.? A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása után is ragaszkodott pozíciójához”. ? Tevékenységéért 4 és fél hónapig volt közbiztonsági őrizetben.

„Apolló” tolmácsolásában két változat ismeretes a forradalom alatti szerepvállalásáról, s mind a kettő a beszervezési dossziéban olvasható. 1957. március 2-án a pásztói rendőrkapitányságon felvett jegyzőkönyvben azt állította, hogy „1956. október 23-át követő napokban lakásomra jöttek a m-i dolgozók […] és kértek arra, hogy vállaljam el a tanácstitkári tisztséget […] [B]ennem látták azt a személyt, aki harcosan ki tud állni a falu elmaradottsága érdekében [sic!] […] Én ott a hozzám jött személyeknek megmondtam, hogy én börtönben ültem, és a felsőbb szervek úgysem ismernek el, mint tanácstitkárt úgyis le fognak váltani. Amire a dolgozók azt felelték, legalább addig vállaljam el, míg a forradalmi időszaknak vége nem lesz […] M. községben én mint a tanács kirendeltségvezetője szerepeltem”. Elismerte, hogy több gyűlést is összehívott, de valamennyi a falu elmaradottságának felszámolását szolgálta, még 1957 januárjában is a tanácstagokkal megtárgyalta az 1957. évi beruházásokat, fejlesztéseket.?

1958. december 17-én Lencsés Miklós rendőr főhadnagynak? a BM II/5-b alosztály operatív tisztjének viszont már azt mondta, hogy Daruka? őrnagy utasítására vett részt az „ellenforradalmi” bizottságban. A faluban történtekről napi rendszerességgel tájékoztatta az őrnagyot, vagyis „Apolló” ilyenformán lényegében utasításra vett részt a forradalomban, amit az időközben Miskolcra helyezett őrnagy alapjában véve igazolt.? Lencsés ekkor még hitt „Apolló”-nak, és javasolta ügyének kivizsgálását.

 

1956 után

A rehabilitációs bizottság szerint pozitív tevékenysége ellenére „Apolló”-t a Nógrád megyei politikai nyomozó osztály 1957 márciusában „ellenforradalmi bűncselekmény” miatt 4 hónapra közbiztonsági őrizetbe vette. Március 20-én mint kistarcsai őrizetes a legfőbb ügyésznek írt fellebbezésében tagadta, hogy a forradalom idején az ifjúságot bátorította volna, „az október előtti idők hibái ellen voltam forradalmár, de nem a szocializmus alapjai és nem a szovjet–magyar barátság ellen.”? A fellebbezésében azonban nem védekezett azzal, hogy egy politikai tiszt parancsára vett részt a forradalomban. Állítása szerint, miután „életjelt tudott adni” a kistarcsai internálótáborból, a Pest megyei politikai tisztek vitték ki onnan. Lencsés operatív tiszt jelentésében ezzel szemben az olvasható, hogy a kistarcsai internálótáborban – ismét – önként jelentkezett a nyomozócsoportnál, kérve meghallgatását, és korábbi ügyeiről tett újra jelentést. ? Tehát az „Apollóból” lett „Lénárttal” a BM II/5-b alosztályáról még az internálótáborban vette fel a kapcsolatot Maróti János rendőr őrnagy ?.

Úgy tűnik, szabadulás utáni első útja ismét a politikai rendőrséghez vezetett, mert 1957. július 7-én már a BM II/5-b alosztályról Váradi Ernő őrnagy?, alosztályvezető kérte „Apolló” ügynök fedőnevét „Lénárt Péter”-re változtatni. A továbbiakban a BM II/5-b alosztályon Varga János rendőrnyomozó főhadnagy lett az első kapcsolattartója.?Mint később kiderült, amikor elköltözött Miskolcra, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei politikai osztály nem tartott igényt a szolgálataira, azért vette át a „központ”. Az 1957–1958 közötti kapcsolattartásról csak a dossziéhoz csatolt nyugták tanúskodnak, mindenesetre azt mutatják, hogy szabadulása után, 1957 július vége és szeptember eleje között gyakorta vett fel költségeinek fedezésére az akkori viszonyok között magas összeget (400-600 forintot).?

1959 elején azonban újabb akadály tornyosult „Apolló/Lénárt” ügynöki pályafutása előtt. A Pásztói Járásbíróság elővette az 1956-os forradalom előtti büntetőügyét. Ügynöki jelentésében számolt be Ozsváth államvédelmi századosnak? az ellene folytatott és általa törvénytelennek minősített eljárásról: „A selypi cukorgyárnál úgy intézte a dolgot (mármint Ozsváth), hogy a gyárigazgató ellenem feljelentést tegyen sikkasztásért, és ezen cím alatt történő őrizetességemet felhasználják a politikai gyanúk kivizsgálására […] Nekem Altomáré? miniszter mondotta, hogy az igazgató tőle kért engedélyt ellenem feljelentést tenni, azzal az indokkal, hogy tőle ezt az ÁVH követeli. Én ellenem ezt megelőzőleg a gyárigazgató fegyelmit folytatott le 1765 Ft helytelen kezeléséért, melynek egy része abból adódott, hogy hamis számlának minősítettek néhány számlát.”? A Pásztói Járásbíróság kétszer is elnapolta a tárgyalást Czvetkovics őrnagy ? kérésére, végül a meghozott ítélet alapján a 8 hónapos büntetését le kellett töltenie, s 1960 augusztusában szabadult.

Nógrádban annyira „destruálva” lett, hogy el kellett Borsodba költöznie, nyilatkozta az ügynök. Miskolcon a Nógrádból áthelyezett Daruka „elvtárs” segítségével a Bányaipari Trösztnél kapott állást, ahol – állítása szerint – több korrupciós ügyet derített fel, amelyben az igazgató is érintve volt. Emiatt az igazgató Daruka jóváhagyásával elbocsátotta.

„Lénárt” fedőnéven 1959. április 13-án írt, a beszervezési dossziéban megtalálható húszoldalas jelentésének talányos tárgymegjelölése „Az eddigi észrevételeim a »kapcsolat« és az eddigi »közös« munka gyakorlatában” volt. Az elején arra tett javaslatot a politikai rendőrségnek, hogy az ország területén kikkel kellene felvennie a kapcsolatot, hogy a felsorolt személyekről, ügyekről újabb adatokat tudjon szolgáltatni. Ez a felsorolás földrajzilag tulajdonképpen lefedte az ország területét. A „munka ráeső része miatt” kérte, hogy olyan álláshoz segítse az állambiztonság, amely a közös célok elérését segíti, de az egyéniségének is megfelel. Később az internálótáborban szerzett újabb tapasztalatait is megosztotta a kapcsolattartójával. „Sok aktát könnyű megszerezni a minisztériumokban. Ezt komoly kémektől tudom a börtönből […] Az ellenséges elemek szívesen vettek körül […] Rólam nem képesek elhinni, hogy baloldali érdekeket szolgáló ember vagyok.” Ezt követően – számos példával is bemutatva – kifejtette, hogy „egyes elvtársak” az ügyeket nem kezelik kellő felelősségtudattal, a „b-egyénhez” való viszonyuk sok esetben rossz. A felhozott példák valójában a korábbi jelentéseiben szereplő, ám mint valótlan vagy csip-csup ügynek minősítettek voltak, amelyekben a politikai rendőrség nem intézkedett, vagy az ügynököt megfeddte túlkapásai miatt.? Szerinte már régen a „központi elvtársakkal” kellett volna dolgoznia, akkor nem aprózta volna el az erejét. Végül kioktatta a „Szervet” arról, hogy milyen módon lehet hatékonyan dolgozniuk. A „dolgozat” végén Lencsés főhadnagy megjegyzéséből tudható meg, hogy 1958 őszén vette át az ügynököt, akit korábban Horváth Béla foglalkoztatott. Ezt megelőzően a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya tartotta. A főhadnagy végül azt javasolta, hogy az ügynök problémáit meg kellene vizsgálni és a valóságot kideríteni, annál is inkább, mert a korábbi kapcsolattartói közül egyesek igen rossz véleménnyel vannak róla.

„Lénárt” egy hónappal később írt jelentésében a hazai lehetőségeinek kiaknázás túl a kiterjedt külföldi kapcsolatait, illetve a magyar ismerőseinek külföldi kapcsolatainak kiderítését is felajánlotta, beleértve az öccsét, aki ez idő tájt az NSZK-ban élt. Belement abba, hogy az állambiztonság által irányítottan levelezzen vele.

1960 szeptemberében Lencsés főhadnagynak már megváltozott az ügynökről a véleménye, jellemzésében azt írta: „Az ügynök rendkívül érdekes anyagokat hoz felszínre, melynek ellenőrzése során megállapítást nyert, hogy azok a valóságban nem léteznek […] nem egy az ügynök fantáziáján alapul. Az ügynök mániákussá vált, és teljesen beteges az operatív munkában. Meg kell jegyezni nem egy esetben nyugati imperialista kémet vél felfedezni igen komoly beosztásban lévő elvtársban.” Volt olyan ügy, amelynek kivizsgálását követően az állambiztonsági szervek közölték vele, hogy nincs valóságos alapja a jelentésben leírt feltételezéseinek, ő azonban továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy az ő megállapításai a helytállók.

„Lénárt” ellenőrzésével 1960 októberében megbízták „Doktor” fedőnevű ügynököt, aki szerint az ügynök megbízhatatlan, mi több nem egy esetben azzal vádolt meg párt és állami vezetőket, hogy nyugati hírszerző szerveknek dolgoznak. „Lénárt” magáról azt mondta, hogy 1945 óta jóformán az ország összes börtöneit bejárta, volt „Kistarcsán, Vácon, [Mária]Nosztrán, Sátoraljaújhelyen, a Gyűjtőben, egyszer 7 évet töltött egyfolytában. Ezt a hosszú büntetést azért kapta, mert mint Imrédy titkára és újságíró leleplezte Rajk László és Apró Antal kommunista puccskísérletét.”?

Lencsés főhadnagy addigi tapasztalatai és más forrásokból beszerzett információk alapján végül is kérte a hálózatból való kizárását, amit 1960. október 21-én jóváhagyott Hollós Ervin? rendőr alezredes, osztályvezető. Ezzel – legalább is a levéltári források szerint – befejeződött „Lénárt” hálózati pályafutása.

 

„Lénárt” ügynöki pályafutásának utóélete

1962-ben J. P. a belügyminiszternek címzett beadványában a rehabilitálását kérte az ötvenes években elszenvedett internálása miatt. Az ügyének tisztázására készült jegyzőkönyvekből? kiderül, hogy Biszku belügyminiszternek írt kérelme és az „elfekvő anyaga” alapján az Elnöki Tanács 1963. január 12-i ülésén?

J. P.-nek az állambiztonsággal való kapcsolata 1960 után sem szűnt meg, azonban nem a politikai rendőrség segítőjeként, hanem mint a rendszer ellenségeként, megfigyelt F-dossziés személyként változott meg a „kapcsolattartás” formája.

Mint ahogy a BM Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya összefoglaló jelentéséből?megtudható, J. P. 1964 óta folyamatosan írt szovjet- és pártellenes, izgató tartalmú leveleket. Ezért 1966. október 31-én folytatólagosan, sokszorosítás útján elkövetett izgatás bűntette miatt a Miskolci Megyei Bíróság 3 év szabadságvesztésre ítélte. Büntetését a Budapesti Központi Büntetés-végrehajtási Intézetben töltötte. A BM III/1-c alosztály összefoglaló jelentést készített a börtön 1969. évi működéséről, amelyből megtudható, hogy a BM III/III-A alosztály kezdeményezésére 1968 decemberében J. P.-t operatív feldolgozás alá vonták, mivel a társszervnek az volt a gyanúja, hogy J. P.-nek szerepe volt a Miskolcon és környékén, postai úton terjesztett „ellenséges tartalmú röpcédulázásban”.? Hálózati úton azonban kiderítették, hogy a röpcédulák terjesztéséhez akkor nem volt köze. Időközben kedvezménnyel szabadult, ezért az eljárást lezárták, azonban az intézeten belüli ellenséges magatartása alapot szolgáltatott arra, hogy Budapestről kitiltsák. ? 1968. október 22-én a Fővárosi Bíróság azonban visszavonta a feltételes szabadlábra helyezését, mert „szabadulása után ellenséges kijelentéseket tett”. ?

1972. január 14-én államellenes szervezkedésre irányuló előkészület büntette miatt terheltté nyilvánították, majd a vád alól 1972.július 19-én a Miskolci Megyei Bíróság a büntethetőséget kizáró ok miatt felmentette, és elrendelte a kényszergyógykezelését. ?

1983. április 10-én a magyar ellenkormány nevében, mint pártfőtitkár, J. P. a Magyar Szocialista Ellenállási Mozgalom, A hazánk területén állomásozó szovjet csapatok kivonásáért címet viselő „határozatot” sokszorosítva elküldte több ismerősének, amelyben azt kérte, hogy a továbbiakban konspirációs okok miatt dr. Papp Ervin néven szerepeljen az illegális diskurzusban. ?