A központi 6-os karton szerint „Szabó László” fedőnevű ügynököt Hartman Bálint, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának alhadnagya szervezte be 1957. március 16-án. 1958. január 25-én átadták Szolnok megyének, majd 1960. május 30-án dossziéit irattározták. 1967. október 2-án a BM III/III-2-b alosztálya ismét beszervezte. 1972. február 8-án anyagát végleg irattározták. A 6/d kartont 1969. április 22-én állították ki, és az ügynök új lakcímét tartalmazza.

„Szabó”-t hálózati jelentések alapján 1957. február 25-én izgatás miatt őrizetbe vették. Kihallgatásakor beismerte, hogy az 1956-os forradalom idején egy beszélgetés során a következőket mondta: „Fel kell szedni az út kövezeteit, és esetleg olajat kell beletölteni, azt meg kell gyújtani, s ezzel egy ideig fel lehetne tartóztatni a szovjet csapatokat. […] rőzsekötegeket kellene az útra rakni, és megállnának egy időre a tankok, mert azt hinnék, hogy akna van alatta.” Ennek alapján javasolták közbiztonsági őrizetbe helyezését, amelyhez viszont a városi ügyész nem járult hozzá, kifogásolva, hogy az elkövetés valószínűsítésére vonatkozó bizonyíték sincs az anyagban. Szabadlábra helyezésére azonban nincs utalás a dossziéban, nem szerepel a közbiztonsági őrizetesek névsorában sem, valószínűleg a letartóztató szerv fogdájában maradt. A Hartman Bálint által készített beszervezési javaslatból kiderül, „Szabó” biztosra vette, hogy legalább öt év börtönbüntetést kap, állását elveszti. A kihallgatások során rávezették a szabaduláshoz vezető „helyes útra”, s rövidesen meg is írta beszervezési nyilatkozatát, amelyben ez áll: „Elkövetett tetteim megbánása jóvátétele érdekében önként vállalom, hogy munkájukban támogatom a politikai bűnüldözésre hivatott állami szervet azzal, hogy segítségükre leszek politikai cselekményt elkövető személyek felderítésében és tevékenységük megakadályozásában. […] Amennyiben az általam vállalt kötelezettséget nem teljesítem, s a titoktartást megszegem, a megállapodást kötő hatóság velem szemben az eljárást lefolytatja.”

„Szabó” beszervezésének az volt az alapvető célja, hogy a Hajdú-Bihar megyei politikai rendőrség minél több információhoz jusson a megyeszékhelyen élő középiskolai tanárok és diákok „ellenforradalmi” szerepvállalásáról, megnyilvánulásairól. „Megbízhatósága biztosítva van felénk, mivel nagyon fél, hogy tevékenységéért megbüntetik, és akkor tanári pályán nem dolgozhat tovább. Az alkalmassága viszont némi kívánnivalót hagy maga után – írta Hartman –, mivel sokszor előbb beszél, mint ahogy gondolkodik, és kissé szórakozott néha. Azonban ezt megfelelő neveléssel és irányítással pótolni tudja.”^?

Az ügynököt 1957 májusában az „októberi eseményekben tanúsított magatartása miatt” állásából felfüggesztették, ezért hazaköltözött a szüleihez. Tartótisztje így június végén azt javasolta, pihentessék, ugyanis kilátás van arra, hogy szeptembertől egy másik iskolában alkalmazzák. Ha mégsem, anyagát küldjék meg a lakóhely szerint illetékes osztálynak továbbfoglalkoztatás végett.

1960 januárjában Békefi József rendőrnyomozó hadnagy, a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztály Karcagi Kirendeltségének vezetője azt jelentette, hogy „Szabó” 1958 januárjában került Szolnok megyébe, korábbi lakóhelyén „tevékenyen részt vett az ellenforradalmi személyek feldolgozásában, így munkája során több személy került őrizetbe”. (A megállapítás valóságtartalmát ellenőrizni nem lehet, mert a jelentéseit archiváló M-1212-es számú dossziét 1958-ban megsemmisítették.^?) Az ügynök Szolnok megyei hálózati munkáját az operatív tiszt szintén eredményesnek minősítette: „Több ellenforradalmi személyre és osztályidegen személyre értékes jelentéseket adott. A mi vezetésünk és irányításunk alatt konkrét ügyben nem dolgozott, így realizálás munkája során nem történt.” Az az M-dosszié azonban, amelyet – nagy valószínűséggel – ebben az időszakban nyitottak, a 6-os karton adatai szerint üres volt, vagyis egyetlen jelentést sem tartalmazott. 1958 nyarán az iskolai szünetben a kapcsolat megszakadt az ügynökkel, ugyanis bejelentés nélkül elköltözött a városból. Békefi 1959 decemberében, vagyis csaknem másfél év múlva, a lakcímnyilvántartótól tudta meg, hogy hálózata Budapesten él, és „Szabó” hajlandónak mutatkozott a további együttműködésre. Azt mondta, „régen várta már, hogy valaki fel fogja keresni”. Miután „Szabó” új lakóhelye Békefi József illetékességi körén kívül esett, felajánlotta az ügynököt a Budapest V. Kerületi Rendőrkapitányságnak, ahol azonban nem tartottak rá igényt, így 1960. február 22-én kizárták a hálózatból, s titoktartási nyilatkozatot írattak vele.

1967-ben a Belügyminisztérium III/III-2/b alosztálya hálózati személyt keresett a budapesti Felsőfokú Élelmiszeripari Technikumba, ahol többen is dolgoztak az állambiztonsági alapnyilvántartásba felvettek közül. Hálózati ellenőrzés útján derült ki, hogy hét éve ott tanít „Szabó”. Így került sor 1967. augusztus 28-án a kapcsolat újrafelvételére. Beszervezési nyilatkozatot ekkor nem írattak vele.

Az ÁBTL-ben őrzött M-33222-es számú dosszié „Szabó” ügynöki pályafutásának utolsó periódusában írt jelentéseit tartalmazza. Hogy érzékelhető legyen a hálózati munka folyamata, eredményességének foka, az első bő egyéves „termést” feldolgoztuk, s minden darabjából egy-két mondatos összefoglalót készítettünk. Véleményünk szerint jól példázza az állambiztonsági „preventív ellenőrző, elhárító munka” alacsony hatékonyságát, sokszor értelmetlen voltát. Már itt érdemes megjegyezni, hogy nemcsak az alább bemutatott rövid időszak alatt, hanem az ügynök 1967 utáni, mintegy fél évtizedet felölelő tevékenységének következményeként sem tudott komoly eredményt felmutatni az operatív tiszt.

„Szabó László” a kapcsolat újrafelvételétől 1968. januári minősítéséig öt jelentést adott, mindegyiket kézzel írta. Az elsőről, amelyben 17 személyről szolgált valamilyen információval, Fodor Sándor rendőr őrnagynak, a tartótisztjének az volt a véleménye, hogy operatív adatot nem tartalmaz, intézkedést nem igényel.

A másodikban négy személy szerepel, köztük az intézmény igazgatója, akiről azt írta, hogy a szakmai irányítást főleg a tanszékvezetőkre hárítja, általában nem ellenőrzi az oktatást, leginkább a saját találmányával foglalkozik. Ezt lényegesnek tartotta Fodor őrnagy, és intézkedésként feljegyezte: „A jelentésben felvetteket más úton ellenőrizzük.” Mellette az olvashatatlan aláírású felettes kézzel írt megjegyzése: „Nem a mi feladatunk, hogy ellenőrizzük az ig[azgató] jól látja-e el feladatát. Beszéljük meg!”

A harmadik jelentésben öt kollégájának hangulatáról számolt be: ki hogyan van megelégedve a munkájával, fizetésével. Ezt „intézkedést nem igényel” megjegyzéssel zárta le az operatív tiszt.

A negyedikben az 1917-es „nagy októberi szocialista forradalom” 50. évfordulója körüli hangulatról és egy kolléganőjéről kellett jelentenie. Az ügynök szerint „hangulat nincs az évfordulóval kapcsolatban, a hallgatók jók, a kolléganő pedig zárkózott”. Fodor őrnagy ismét azzal zárta le a jelentést, hogy operatív adatot nem tartalmaz, intézkedést nem igényel.

Ötödik jelentésében egy kutató nyilvántartásban lévő kollégájáról azt írta az ügynök, hogy politikai állásfoglalásai mindig egyéniek, de nem destruktívak: nem panaszkodik, nem terjeszt rémhíreket. A tartótiszt szerint ez a jelentés sem igényelt intézkedést.

A már említett 1968. januári minősítésben Fodor őrnagy személyes benyomásai, valamint a hivatalos és társadalmi kapcsolatok tájékoztatása alapján megállapította, hogy az ügynök jó oktató, a hallgatókkal külön is foglalkozik. „Emberi magatartásáról azonban már nem ilyen pozitívak a vélemények. Az iskolában közelebbi barátságot nem tart senkivel, időnként mélyen elfoglalja magát szakmai matematikai problémákkal, »szobatudós típusú«, és napokig alig szól munkatársaihoz. Az általa igazságtalanságnak vélt dolgok miatt elragadtatja magát, és drasztikusan lép fel. […] A felderítő munkával kapcsolatban esetenként túlságosan is érdeklődő, olyan dolgokra is kíváncsi, ami nem tartozik rá, más esetekben viszont hanyagolja kapcsolatunkat. Általában úgy igyekszik alkalmazni a dolgokat, hogy minél kevesebbszer jöjjünk össze találkozóra.”

A tartótiszt szerint „Szabó” azt gondolta, hogy valami „nagy disznóság” lehet az iskolában, és csak úgy tett, mintha elhitte volna, hogy csak preventív ellenőrzésről van szó. Kapcsolatai kiderítése végett K-ellenőrzését (érkezett és küldött leveleinek titkos felbontását) is elrendelték, minden eredmény nélkül. Fodor őrnagy összegzésként megállapította: „»Szabó László« fedőnevű ügynök, bár nehezen kezelhető és irányítható, a találkozóknak nyugodt körülmények között való lebonyolítása esetén, megfelelő ráhatással hasznos munkatárssá formálható.”

Az ügynök 1968. januártól április 26-ig nyolc jelentést adott. Az elsőben arról számolt be, hogy több kollégája külföldi útra készül, köztük van egy kolléganő, aki szerepel az operatív nyilvántartásban. Intézkedésként elrendelték a kolléganő útlevél-figyelőztetését.

Második jelentése egy már nyilvános fegyverrejtegetési ügyről és egy munkahelyi „fusizás” miatti nyomozásról szólt. A tartótiszt szerint ezek intézkedést nem igényeltek. Az ügynök szóban azonban elmondta, hogy az iskola nagy értékű műszereket vett, amelyeket nem használnak. Erről Fodor őrnagy tájékoztatni kívánta a Belügyminisztériumnak a társadalmi tulajdon védelmével foglalkozó osztályát.

„Szabó” következő feladatnak azt kapta, hogy készítsen hangulatjelentést a kommunista és munkáspártok közeljövőben tartandó konzultatív tanácskozásával^? kapcsolatos véleményekről. Erről nem hallott semmit, viszont jelentette, hogy egyik kolléganője (akinél korábban útlevél-figyelőztetést rendeltek el) egy fejlődő országban tanári állást akar megpályázni. Az operatív tiszt az intézkedésben megjegyezte, hogy „S. A. operatív nyilvántartásban szerepel”, de az, hogy a tanárnőt érte-e valamilyen hátrány emiatt, az iratokból nem állapítható meg.

Negyedik jelentésében arról írt, hogy az igazgató milyen – nem politikai – véleménnyel van néhány kollégájáról, továbbá arról, hogy a kommunista és munkáspártok találkozójáról még mindig nem hallott semmit, végül szóvá tette az egyik évfolyam hallgatóinak rossz szellemű viselkedését, illetve hanyag tanulmányi munkáját. A „rossz szellem” mibenlétét nem fejtette ki. A tartótiszt megjegyzése: „Intézkedést nem igényel, de a rossz szellemű társaság tevékenységét hivatalos és társadalmi kapcsolatok útján tisztázni kell.”

Ötödik jelentésében beszámolt arról, hogy a lengyel és csehszlovák eseményeknek nincs visszhangja, és az intézményben általában sincs ellenséges politikai természetű megnyilvánulás. Intézkedést ez a jelentés sem igényelt.

Hatodik jelentésében – 1968. március végén – azt írta, az 1967-es nyári gyakorlat ellenőrzésekor hallotta, hogy két kollégája javaslatot készít az egyetemi fejlesztéssel szemben. A tartótiszt úgy vélte, ez önmagában operatív intézkedést nem igényel, de társadalmi kapcsolatok útján ellenőrizni kell, készült-e ilyen terv, s ha igen, mi a lényege.

Hetedik jelentésében beszámolt egy kirándulásról, ahol a hallgatók fegyelmezetten viselkedtek, de megpróbálták hallgatni a Szabad Európa Rádió zenei műsorát. Azt mondták, jobb, mint a budapesti rádió. Az ügynök szóban azt is hozzátette, hogy a diákok rendszeresen hallgatják a Szabad Európát. A tartótiszt szerint ez a tény operatív intézkedést nem igényel, de jelezni kell az intézmény párt- és szakmai vezetőinek.

Nyolcadik jelentésében beszámolt arról, hogy két személy nem ért egyet a Földművelésügyi Minisztérium és az Élelmiszeripari Minisztérium összevonásával.^? Leírta továbbá azt is, hogy a hallgatókat nyugtalanítja a kollégiumok vezetése. Operatív intézkedést egyik téma sem igényelt, de Fodor Sándor megjegyezte, hogy a kollégiumokról semmit sem tudnak, és tervezik a kapcsolatfelvételt. Fontosnak tartotta azt is megjegyezni, hogy a minisztérium összevonásával egyet nem értő két személy „megbízható jó elvtárs”. Elhatározta, hogy egyiküket megfelelő legendával felkeresi, és erről a témáról is elbeszélget vele.

1968. április 26-án Kiss Pál rendőr őrnagy, csoportvezető is részt vett az ügynök és a tartótiszt találkozóján. Erről készült jelentésében az áll, hogy „Szabó” sokat fejlődött, Fodor jól irányítja, helyesen szabja meg a feladatait, vezetése eredményesnek mondható. Ismeretségi köre bővült, és törekszik tovább bővíteni.

Az ügynök ezt követően 1968. december 7-ig kilenc jelentést írt. Az elsőben a technikum tanulmányi osztályának munkájáról számolt be, egyetlen lényeges elemként kiemelve, hogy az intézményen belül feszültséget okoz az ott dolgozók magas fizetése, ezenkívül egyik munkatársának ismeretségi köréből sorolt fel öt személyt. A tartótiszt szerint: „A jelentésben foglaltak tájékoztató jellegűek, az adatok és kapcsolatok ismeretgyűjtése érdekében kértem. Operatív intézkedést nem igényel.”

A második találkozón, 1968. július 25-én három jelentést adott le, közülük egyet már egy hónappal korábban papírra vetett. Ezekben írt arról, hogy a pedagógusnapi hivatalos ünnepély az intézetben rövid volt, de utána tartottak egy zárt körűt is, amely akkor ért véget, amikor ő megjelent, így semmit nem tud róla. A csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatban azt írta, egy kolléga nagy mozgást észlelt a kiegészítő parancsnokságon, és ezt pánikkeltően adta elő, de senki sem reagált rá. Beszámolt az üzemi gyakorlatról is, amely szerinte jó hatással van a hallgatókra. A tartótiszt mindegyikre azt írta, operatív adatot nem tartalmaz, intézkedést nem igényel.

Ötödik esetben egy kutató nyilvántartásban szereplő kollégájáról jelentette, hogy politikai megnyilvánulásai nincsenek. Ezzel a tartótiszt is egyetértett, de szükségesnek tartotta a célszemély további figyelését.

Hatodik és hetedik jelentése szeptemberben keletkezett, s az ügynök kifejtette benne, hogy az intézetben még mindig nem foglalkoznak politikai kérdésekkel. A tartótiszt úgy vélte, hogy egyik jelentés sem tartalmaz operatív anyagot, és intézkedést sem igényel.

A nyolcadik jelentés 1968 októberében keletkezett. Az intézményben olyan hírek terjednek – írta az ügynök –, hogy egyesek szabálytalan jövedelemhez jutottak, de e hírek nem biztos, hogy igazak. A tartótiszt megjegyzése: „A jelentésben felvetett különmunkáról a hivatalos kapcsolatok útján tájékozódunk. Amennyiben visszaélés történt, javasolni fogom kivizsgálását, ebben az esetben megvizsgáljuk azt is, hogy operatív szempontból hogyan tudjuk kihasználni.”

Kilencedik jelentésében, 1968 novemberében „Szabó” arról tájékoztatta megbízóit, hogy a csehszlovákiai események még mindig nem érdeklik a kollégáit, viszont elégedetlenek a fizetésükkel.

1968. december 7-én Fodor Sándor tartótiszt javasolta, hogy ajándékozzanak 500 forint értékű jutalomtárgyat az ügynöknek, mert a kapcsolatfelvétel óta „nevezett személy komoly segítséget nyújtott az intézmény operatív helyzetének a megismeréséhez. A kapott feladatokat igyekszik maradéktalanul végrehajtani, munkáját az őszinte segíteni akarás, lelkiismeretesség jellemzi. Találkozókra rendszeresen, pontosan eljár, és az intézményben dolgozókról értékes információkat szolgáltat.” A javaslatot Kiss Pál csoportvezető is támogatta. Jutalmazásra azonban nem került sor, egy olvashatatlan aláírású felettes, valószínűleg Tóvölgyi Antal^? alosztályvezető ezt írta kézzel a javaslatra: „Kiss elv[társ]! Az ügynöknek takarékkönyvét találtátok meg a titkos kutatás során. Tehát nem egész őszinte. Várjunk még a jutalmazásával.” A titkos kutatásnak ezen kívül semmi nyoma nincs.

1969. augusztus 5-én Fodor Sándor őrnagy elkészítette „Szabó László” újabb minősítését egy gépelt oldal terjedelemben, amely a következőket tartalmazta: „Magatartását, munkáját a lassúság, a kényelmesség, tudósra emlékeztető szórakozottság, szétszórtság jellemzi. […] A találkozókat nyilvános szórakozóhelyeken tartottuk, és ez bizonyos mértékig gátolta a nevelését, hatékonyabb munkára való serkentését. […] A szerveinkkel való együttműködés szükségességét, jelentőségét érti, és arra törekszik, hogy a környezetében tapasztalt ellenséges megnyilatkozásokról, jelenségekről szóban vagy írásban tájékoztatást adjon részünkre. […] Rendszeresen és pontosan eljár a találkozókra, vagy akadályoztatás esetén időben értesítést ad. […] Közelebbi barátságot senkivel sem tart. Tudálékos, bizonyos mértékig merev magatartása miatt az emberek kissé tartózkodóak vele szemben. […] Eddig végzett közös munkánk, segítőkészsége és a szerzett operatív tapasztalata alapján nevezettet alkalmasnak tartom arra, hogy mint hálózati személyt elhárítási területünkön tovább foglalkoztassuk.”

Fodor Sándor 1969. augusztus 7-én Horváth Lajos hadnagynak adta át az ügynököt, aki 1968. decembertől 1971. decemberig, a hálózatból történt kizárásáig (amit ekkor is a kapcsolat ideiglenes megszakításának neveztek), 34 jelentést adott, ebből harmincat kézzel írt. Továbbra is be kellett számolnia az intézmény oktatóinak és hallgatóinak hangulatáról, véleményéről, a nyilvántartásban szereplő személyekről. A politikai hangulatot általában közömbösnek, az egyes kollégák véleményét pozitívnak minősítette. Egy esetben írta valakiről, hogy politikai kérdésekben szkeptikus, és túlbecsüli a nyugati technikát. Az intézmény munkájáról már kritikusabban nyilatkozott. Egy Kovács F. kézjegyű alezredes kézzel írt megjegyzéseiben kifogásolta is a politikai jellegű jelentések hiányát, lévén az ügynök feladata „az ellenséges jelenségek tendenciák felderítése és a nyilvántartottak ellenőrzése”.

1969 februárjában azzal a kéréssel kereste meg a Belügyminisztérium III/II‑10. Osztálya „Szabó” foglalkoztatóját, hogy igénybe vennék szolgálatait egy vele azonos házban lakó személlyel kapcsolatban. A kérés teljesítését azonban megtagadták. Ilyen nemleges válaszra ezen kívül nem találtunk eddig példát, igaz, az elutasításban arra hivatkoztak, hogy az ügynök a házban senkivel sincs bizalmasabb viszonyban, sőt a lakók többségét nem is ismeri.

1971-ben a felsőfokú technikum, az ügynök addigi munkahelye megszűnt, egyik részét a Kertészeti Egyetemhez, a másikat a szegedi Élelmiszeripari Főiskolához csatolták. Az operatív tiszt úgy tudta, hogy „Szabó” a szegedi főiskola állományába kerül, ezért javasolta a leendő új munkahelye szerinti állambiztonsági szervnek történő átadását. Miután kiderült, hogy a főiskola „Szabó” „oktatói működésére nem tart igényt”, s emiatt a Csongrád megyei politikai rendőrség sem tart rá igényt, 1971. december 16-án kizárták a hálózatból.

Horváth Lajos, aki az 1971. októberi minősítésében még dicsérte az ügynök munkáját, az M-dosszié lezárásakor, a jelentések átvizsgálása után – 1971. december 15-én – megállapította, hogy a dosszié hangulati jelentéseket tartalmaz, amelyek operatív értéket nem képviselnek, azok alapján eljárást senki ellen nem kezdeményeztek, és további operatív intézkedések alapját sem képezik.