„Pál Tamás” fedőnevű informátort 1957. augusztus 26-án szervezte be a Belügyminisztérium belső elhárításáról Geréb Sándor rendőr főhadnagy terhelő, kompromittáló adatok alapján a „nacionalista illegáció” foglalkoztatási vonalra. Beszervezésének körülményeiről nincsenek hiteles források, mivel a beszervezési dossziéja nem került közgyűjteménybe.

„Pál Tamás” 1945 után baloldali elkötelezettségű, a népművelésben tevékenykedő fiatalemberként 1947-ben belépett a Magyarországi Kommunista Pártba, majd a Magyar Dolgozók Pártjának is tagja maradt. Az 1950-es évek derekán azonban csatlakozott a Petőfi Körhöz, és a fennálló szocialista rendet megreformálni szándékozó értelmiségi fiatalokat tömörítő mozgalomnak lelkes szervezője lett. Innen szinte egyenes út vezetett 1956 októberében a Magyar Értelmiségi Forradalmi Tanácshoz, melynek vidéki szervezője és kiadványainak terjesztője volt. Ennek ellenére a forradalom leverését követő megtorlást elkerülte, bár a forradalomról készült anyagokban szerepel a neve, az akkori tevékenységének rövid leírása is, azonban a dokumentumokban nincs utalás a jogi felelősségre vonására, csak arra, hogy korábbi vezető beosztásától meg kellett válnia. Mindez összefügghet az 1957 nyarán történt beszervezésével. Nemcsak a politikai rendőrséggel való együttműködéssel akarta „jóvá tenni hibáit”, hanem 1957 őszén a munkadossziéjához csatolt levélben is hosszasan magyarázkodott volt hivatali főnökének, Mód Aladárnak?. „Pál Tamás” azt írta: „Lehet, hogy nagyon sok hibát vétettem, mint »forradalmi bizottsági« elnök. De úgy érzem bűnöket nem követtem el, annak ellenére, hogy ma már tisztán látom, szubjektíve bármilyen jószándékúan, objektíve mégis segítettem az ellenforradalmi tendenciák kibontakozását […] Nem mondtam le arról, hogy a Párt egyszer ismét méltónak fog tartani arra, hogy dolgozzam érte.”

Az 1956-os „botlását” jóváteendő, 1958 és 1973 között két kötetben 800 oldalon adta jelentéseit, előbb a Magyar Értelmiségi Forradalmi Tanács működéséről, majd a Kossuth Klub működéséről, illetve a feladatul kapott személyekről. Az első irományának, bár „Pál Tamás”-ként jegyezte, a „Tanulmány-vázlat a Magyar Értelmiségi Forradalmi Tanács (MÉFT) működéséről” címet adta. Ebben a „tanulmányban” részletesen leírta a MÉFT megalakulásáról, működésének alapelveiről és gyakorlati tevékenységéről összegyűjtött ismereteit?. Az írást a MÉFT alapító nyilatkozatának alapgondolatával indította: „a »demokratikus szocializmus« alapján legélesebben harcolva a »Rákosi-Gerő-Farkas klikk« öröksége ellen”, a forradalom vívmányinak megvédése érdekében kívántak a kormánnyal tárgyalni. A továbbiakban – az operatív tiszt szerint – helyesen értékelte a MÉFT forradalom alatti tevékenységét, operatív szempontból pár részletkérdést is feltárt. Ennek ellenére a következő feladatul ismét azt kapta, hogy a „legnagyobb aprólékossággal írja le a MEFT tevékenységét”.

1957 szeptemberében azonban már a Kossuth Klub programjáról jelentett, a magyar klasszikus költők estjéről, amelyet eredetileg az Eötvös Klubban terveztek megtartani, azonban a szervező közbejött nyugati útja miatt kerestek másik helyszínt. Az ügynök azt írta, hogy az előzetes megbeszélésen „kiderült, hogy az estet a Petőfi kör tagságának bevonásával, azok részére akarják rendezni”. Az ügynöknek csak a technikai feltételek biztosítása volt a feladata. Magáról a programról azt írta, hogy a verseknek „nem volt ún. vonala”, ad hoc jelleggel válogatták össze, és a rendezés is hagyott kívánnivalót maga után. Geréb főhadnagy a megjegyzésben azt írta: „Az ügynöknek az volt a feladata, írja le azoknak a Kossuth Klubbi rendezvényeknek az előkészítését, amelyeket a Petőfi Kör szervezett […] A jelentés nem bír operatív értékkel.”

A Kossuth Klubról írt jelentésekben a továbbiakban főként az oda betérő, és a politikai rendőrség számára érdekes személyekkel folytatott – főként – politikai eszmecseréket írta le az ügynök, mint például egy volt munkatársának az óvatosan fogalmazott véleményét, aki „élesen elítélte az ENSZ ötösbizottságának? jelentését, de nem tartja célravezetőnek az ellene hazánkban kibontakozó tiltakozást… [szerinte] Az orosz nyelv kötelező voltával csak ingerlik az egyetemistákat […] A szocializmus kérdésével kapcsolatban felvetette: van-e igazán megvalósult szocializmus a világon? Mert a szocialista társadalmi rendszer fejlettebb, haladottabb kell legyen, mint a kapitalista. Széles méretű társadalmi ellenőrzést kíván, a tömegek bevonását ténylegesen is az ügyek intézésébe, ellenőrzésébe. A Szovjetunióban nem-e valamiféle államkapitalizmus van? Hiszen nálunk is azért lopnak a munkások, mert nem érzik magukénak a gyárat.” Egy Kossuth-díjas professzornak pedig az volt a véleménye, hogy „nem úgy kell szovjetbarátnak lenni, hogy kritika nélkül hajlongunk előttük, kövessük, de nem utánozzuk a Szovjetuniót”. A Klubban megforduló színikritikus irodalmár helyeselte, hogy az írók aláírták a tiltakozó nyilatkozatot?, „örülnek, hogy vége a hosszú hallgatásnak […] nagyon egészségesnek tartom, hogy a kormány kezet nyújtott a megtévedt íróknak”. Ezek után az operatív tiszt a jelentés végére kommentár nélkül mindössze annyit írt: „A jelentés különböző területen dolgozó, többségükben vezető értelmiségi véleményét foglalja össze a jelenlegi aktuális politikai kérdésekről.” Igaz, a következő, hasonló tartalmú jelentéshez azt a megjegyzést fűzte, hogy akkortájt – 1957 októberében – az értelmiségre a politikai megnyilatkozásoktól való tartózkodás volt a legjellemzőbb.

1957 őszén az ügynöknek, a napi aktuális politikai véleményekről történő tájékoztatáson túl, ismét folyamatos feladata lett a MÉFT tevékenységéről, különös tekintettel az intéző bizottság tagjainak tevékenységéről adatokat szolgáltatni. Ezáltal rajzolódott ki az az értelmiségi kör, akinek a megfigyelésére, ellenőrzésére a belső elhárítás kiemelt figyelmet fordított. Ez különösen a II. kötet jelentéseiben mutatkozik meg, ugyanis néhány hangulati jelentéstől eltekintve, többségében a „helyzet konszolidálódása után is ellenséges magatartást tanúsító értelmiségi kapcsolatainak ellenőrzése” volt a feladata, illetve a letartóztatottak, Nyugatra disszidáltak hozzátartozóiról kellett beszámolnia a politikai nyomozó szerveknek.

Szinte napi kapcsolatban volt emiatt a Petőfi Kör Nyugatra menekült, egykori prominensének itthon maradt családtagjaival és barátaival, akikről minden megtudott információt szorgalmasan jelentett. Különösen a feleség naivitása miatt, aki „Pál Tamást”-t a férje barátjának és harcostársának tartotta, sokszor elmondta gondjait, a külföldön élő férjével nehézkesen megvalósítható kapcsolattartás eredményeit, s mindezt az operatív tiszt is a hálózati jelentésekből hamarosan megtudhatta. 1963-tól mintha a politikai rendőrség rögeszméjévé vált volna a Párizsban élő volt Petőfi körös történész kinti tevékenysége és az itthoni barátai, felesége életének, gondolkodásának kimerítő feltérképezése. Az ügynök minden jelentés végén feladatul kapta a velük történő kapcsolattartást és a megszerzett információk továbbítását.

Egy 1973. májusi, a dossziéba bekötött feljegyzésből kaphatunk magyarázatot „Pál Tamás”-sal való kapcsolat megszakítására, amit Horváth József rendőr százados jegyzett.

Úgy értékelte, hogy az elmúlt 16 évben az ügynök eredményes munkát végzett több célszemély ellenőrzésében. „Folyamatosan adatokat szolgáltatott az ellenséges beállítottságú kapcsolatainak mozgásáról, terveikről, politikai állásfoglalásaikról.” A továbbiakban viszont úgy fogalmazott, hogy „az M-dosszié anyaga a megváltozott operatív helyzet folytán […] operatív értékkel nem bír. Az ügynök jelentései alapján bűntető eljárás nem indult az általa ellenőrzött személyek ellen. Ennek ellenére jelentései nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az operatív feldolgozó munkánk során számos esetben operatív akcióinkat elősegítő intézkedéseket tegyünk. Az ügynököt a kapcsolattartás során rendszeresen ellenőriztük. Jelentései megbízhatók voltak. Minden esetben a valóságnak megfelelően írta jelentéseit […] Az ügynök kizárása hírszerző lehetőségének megszűnése miatt történt.”

Az, hogy a jelentések nyomán senkit nem ért nyílt, erőszakos intézkedés, nem azt jelentette, hogy a megfigyelt személyeknek – és sokszor a családtagjaiknak is – az életét, szakmai pályafutását, mozgásterét rejtett, közvetett módon nem akadályozták volna. A jelentésekből, a találkozók leírásából kiérződik az óvatosság, az egzisztenciaféltés, még a régi ismerősök sem bíztak meg feltétlenül egymásban „[F. A.] gyanús egyéniség, de én kitoltam vele. Azóta lekopott rólam, hogy dicsértem a párt és állam politikáját” – mesélte egyik ismerőse „Pál Tibor”-nak. Az ügynök esetében az is lehet, sejthették, hogy a rendőrség embere volt.

Az ügynök ritkán írt kimerítő, alapos beszélgetésekről, többször azt is tapasztalhatta, hogy a felvetett kényesebb témáknál a beszélgetőpartnerek átsiklottak a téma fölött. Az operatív tisztnek viszont az volt a határozott utasítása, hogy a beszélgetőpartnereit késztesse határozott politikai állásfoglalásra. Volt olyan célszemély is, akire az operatív tiszt kiemelt figyelmet fordított, ő viszont kerülte az ügynök társaságát, amire még az operatív tiszt is felfigyelt. „R-t a múlt héten minden nap kerestem, »kutatónapon volt« három napig. A hétfőre megbeszélt időpontban nem volt bent, a Szerzői Jogvédő Irodában volt.”

Horváth százados a feljegyzését azzal zárta, hogy a korábban ismertetett okok – a megváltozott operatív helyzet – miatt a dosszié nem bírt operatív értékkel, javasolta azok megsemmisítését. Ez azonban ismeretlen okok miatt nem történt meg, így – igaz, az ügynök szemüvegén át – némi képet kaphatunk arról, hogyan folyt a fővárosi értelmiség egy csoportjának élete a forradalom utáni bő évtizedben.