Az „Ujvári Attila” fedőnevű titkos megbízottat 1976. április 5-én szervezte be Hargitai Gábor rendőr alhadnagy, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III. Osztályának operatív tisztje, kulturális vonalra. 1985 és 1987 között családi és személyi körülményeire tekintettel zárták ki a hálózatból.
A Dél-Pest megyei nagy múltú valamikori mezővárosban több általános és középiskola, illetve múzeum, levéltár, művelődési központ és egészségügyi intézmény működött. Annak ellenére vagy talán azért is, mert a szomszédos megye székhelye nem nagy távolságra volt, és mert a városban pezsgő kulturális élet folyt, az ottani intézmények odacsábították, jó álláslehetőségeket kínálva, a fővárosból vagy a szomszédos megyeszékhelyről kiszorult diplomásokat. Bár „Ujvári” beszervezési dossziéja? nem került a levéltár kezelésébe, feltételezhető, hogy az intézmények gazdag programjai, a rendszeres társasági összejövetelek, az eleven kulturális élet arra sarkallhatta a politikai rendőrséget, hogy ne csak legális úton értesüljenek ezekről az eseményekről, hanem az ott történt nem publikus dolgokról is egy felkészült, titkos segítőtárs révén alaposabban megismerhessék a rendezvények gyakori látogatóit, a város ismert értelmiségi figuráit. Másrészt az ügynök személye sem volt érdektelen, ugyanis nemcsak a városban, hanem a szakterületén is elismert illető az állambiztonság számára értékes információkat továbbíthatott környezetéről és a szakmájabeliekről egyaránt.
Széles körű ismeretségéről 1977 őszén tanúbizonyságot is tett, amikor Egyed rendőr hadnagy utasítására összeírta a helyi, megyei és a megyén kívüli ismerőseit: közel 60 személyt nevezett meg.? A felsoroltak túlnyomó többsége közgyűjteményben (főleg múzeumokban) vagy tudományos kutatóintézetben dolgozott, a névsort azonban jó néhány helybeli, más foglalkozású értelmiségivel is kiegészítette. A jelentéshez – csak szignóval ellátott – széljegyzetben Egyed hadnagy hivatali felettese azt írta, hogy „a kapcsolatok pontos feltérképezése alapján intézkedés a 6/a karton kiállítására”. Egyúttal hat személyt meg is jelölt, akik helyben vagy a környező településeken éltek, vélelmezhetően a hálózat kapcsolataiként velük szándékoztak hangsúlyosabban foglalkozni. A kapcsolattartó tiszt értékelésében a jelentés hiányosságaként megemlítette, hogy csak a neveket sorolta fel az ügynök, és a kapcsolat formájáról, tartalmáról, a kapcsolat milyenségéről nem tájékoztatott. Egyed hadnagy felettese erre a megjegyzésre kritikusan hozzáfűzte, hogy „a jelzett hiányosság – kapcsolatok jellegét nem jelentette – korrigálására miért nem tért ki a találkozón!!?? Ha ezt elmulasztotta, legalább a feladatrészben ki kellett volna térni erre a kérdésre. Jelenleg úgy néz ki, hogy ön csak regisztrálja a hibát, de a megszüntetése érdekében nem intézkedik…” Az operatív tiszt azonban a továbbiakban sem változtatott a munkamódszerén; habár a hálózati személy és ő hasonló korúak voltak (a harmincas éveikben jártak), feltételezhetően nem tartoztak egy „súlycsoportba”, és emiatt nem akart vagy nem mert semmilyen konfliktust felvállalni az ügynökkel.
A neveket tartalmazó jegyzék a későbbiekben nem képezte alapját az egyes személyekről készített „jellemrajzoknak”. Jó példa erre a jelentés végén megfogalmazott feladat is, ahol a listán nem szereplő helybeli fogorvosról kellett „Ujvári”-nak jelentést írnia, méghozzá nem is a belső elhárításnak, hanem a társosztály, a III/II. Osztály (kémelhárítás) hírigényének kielégítésére, a következő szempontok szerint: „baráti kapcsolatai, ezek jellege; politikai arculata; jellemző jellembeli tulajdonságai; szabadidő felhasználtsága, kedvelt időtöltései; lakókörnyezetéhez való viszonya; a város társadalmi életében elfoglalt szerepe.”
Az olvashatatlan aláírású rendőrtiszt 1977 májusában Egyed hadnagy felettesének, Molnár századosnak szóló feljegyzésben ismét kritizálta Egyed operatív tiszt munkáját, itt elsősorban a feladat-meghatározásait kifogásolta: „a hálózattartó operatív tiszt ne a 0022. sz. parancsot? másolja le a feladatokat illetően”. „Ujvári” foglalkoztatási tervét kívánta emiatt tanulmányozni, a foglalkoztatási tervet azonban nem csatolták a dossziéhoz.
Mint már korábban szó volt róla, „Ujvári” több személyről készült írása segítségével a kémelhárítás hírigényeinek kiegészítését kívánták szolgálni, amikor egy-egy személy általános emberi tulajdonságaira, politikai arculatára voltak kíváncsiak, azonban nem igazán az elvárt információkhoz jutottak. Jól mutatja ezt egy újságíró ismerősről írt jellemzés, ami nem sok felvilágosítást nyújtott a társszervnek: „Mint újságíró lelkiismeretes, alapos munkát végez […] Mint magánember komoly és korrekt, megbízható. A szocialista társadalom odaadó híve. Szocialista hazánk gondja, az ő gondja is, munkájával igyekszik azon segíteni…” Egy másik ismerős újságíróról mindössze annyi negatívumot írt, hogy nagyképű, viszont a politikai meggyőződéséről már nem volt tudomása, azt írta: „feltehetően a rendszer híve, hiszen bizalmi és politikai munkát végez”.
„Újvári” gyakran beszámolt a Pest megyei múzeumhálózat fejlesztési terveiről, programjairól, ami egy szakmai értekezlet emlékeztetőjeként is értékelhető, a nyilvánosan elhangzott vagy írásban kapott információkról jelentett.
1978 tavaszán lebonyolított találkozón az operatív tiszt a városban rendezett irodalmi, művészeti rendezvényekről kérdezte ki az ügynököt. „Újvári” arról tájékoztatta Egyed hadnagyot, hogy ő a Varga Domokos író-olvasó találkozón és a költészet napja alkalmából szervezett Bujtor–Madaras irodalmi esten vett részt, amiken állambiztonsági szempontból értékelhető körülmény, információ nem merült fel.
A megyei belső elhárítás azonban többet akart megtudni a városban működő irodalmi társaság működéséről, programjairól, tisztségviselőiről és tagjairól, különösen az esetleges rendszerkritikus megnyilvánulásaikról. Erre a felvetésre az ügynök egy bővített mondatban válaszolt, miszerint a társaság „célja, hogy a város értelmiségi köreit összefogja, részükre programokat, előadásokat szervezzen”. Az operatív tiszt azon kérdésére, hogy a rendezvényeken felmerült-e az állambiztonság számára értékelhető tény, körülmény, szintén nemleges választ kapott. Egyed hadnagy felettese a kérdéssel és válasszal kapcsolatos elégedetlenségét egy nagy piros kérdőjellel jelezte, amit az írás végén részletesen ki is fejtett: „Ilyen szakmai színvonalon a tmb. vezetése több mint hiba! Így a tmb. funkcióját nem tudja ellátni, így teljesen értelmetlen, hogy a találkozókat lebonyolítsák. Főbb problémák: A szóbeli kikérdezés során, az ön által felvetett kérdésre »…merült-e föl állambiztonsági szempontból értékelhető adat…« csak ezt a választ kaphatja. Így nem lehet-szabad a hálózatot kérdezni. A képlet általános kérdés-általános válasz, konkrét kérdés-konkrét válasz!! A feladatok meghatározása rossz!! Látnia kell a súlyos ellentmondásokat, hiszen ön írta le »…de a kapcsolat csak felszínes…«, majd »…feladatát óvatosan…társasági?? beszélgetés során hajtsa végre…«. Ha a diplomás, intelligens tmb. észleli ezeket az ellentmondásokat, elveszti tekintélyét, mint operatív tiszt…”
Egyed hadnagyot 1978 őszén Lipták István rendőr hadnagy váltotta, amiben közrejátszhatott az a körülmény is, hogy Budai János osztályvezető sem volt megelégedve a munkájával.
„Ujvári” jelentéseinek tartalma azonban a továbbiakban sem változott lényegesen. Az általa felszínesen ismert orvosok kapcsán legföljebb az alkoholproblémáikról írt, vagy az iskolaigazgatónak a „szocialista tanárhoz nem méltó anyagiasságát” említette meg, azonban rendszer elleni megnyilvánulásokról továbbra sem jelentett.
1979 nyarán a politikai rendőrség számára végre figyelemre méltó információt továbbított „Ujvári” egy Erdélyből elszármazott nyugdíjas pedagógushoz eljuttatott memorandumról, ami a szülőföldjén élő magyar nemzetiségek sorsáról szólt, és amit számos jeles erdélyi közéleti személy aláírt már, s „Újvári” azt is megtudta, hogy az illető a városban több értelmiségi ismerősével ugyancsak konzultált az irományról. Lipták hadnagy utasította az ügynököt, hogy kérje el az írást a nyugdíjas pedagógustól azzal a legendával, hogy szeretné tüzetesen tanulmányozni, majd juttassa el a kapcsolattartó operatív tiszthez. A jelentésnek erről a részéről kivonatot készítettek és csatolták a „Memorandum” fedőnevű? előzetes ellenőrző dossziéhoz.? Ez a megjegyzés viszont arra utal, hogy az említett iromány létezéséről nem „Ujvári” közlése nyomán hallott először az állambiztonság, csak egy újabb adalék volt a nyílt levél köré csoportosuló „nacionalista” körökről és a terjesztés útvonaláról. Három nappal később, rendkívüli találkozón az ügynök már prezentálni is tudta Lipták hadnagynak a „Malomkövek között”? című 12 oldalas kéziratot, ezt követően a kéziratot átadó pedagógust előzetes ellenőrzés? alá vonták. A kézirat visszaadásakor azt az utasítást kapta „Ujvári”, hogy tájékoztassa mindenről az állambiztonságot, amit a pedagógus az irománnyal kapcsolatban mond, és tudja meg, honnan származik a gépelt szöveg. A titkos megbízott erre a feladatra nem akart vállalkozni, mondván, „nem tud azonosulni a feladattal, úgy érzi, hogy egy ártatlan embert akarnak a belügyi szervek meghurcolni, és ő ehhez nem szívesen járulna hozzá”. A találkozón jelen lévő Hargitai rendőr hadnagy határozottan cáfolta az ügynök aggályait, szerinte a géppel sokszorosított illegális kiadvány terjesztésével a helyi pedagógus bűncselekményt követett el. Ezt követően azonban már nem volt értékelhető információja az ügynöknek, általában azzal hárította el a jelentésadást, hogy az idős úr nagyon visszahúzódott, ritkán találkoznak a városban, legfeljebb kulturális rendezvényeken futnak össze, és az üdvözlésen túl csak egy-két szót váltanak. A levéltári forrásokból nem derül ki, hogy ez a véletlen műve volt, vagy „Ujvári” tanácsára vonult vissza az idős úr, de az is lehet, hogy „Ujvári”-ról értelmiségi körökben gyanították, hogy a belügy embere.
1980. decemberi jelentésében „Ujvári” részletesen beszámolt a helybeli kulturális programokat szervező társaság erdélyi kirándulásáról. Az út szervezője – az ügynök szavaival élve – egy agilis orvos volt. Kirándulásuk elsődleges célja Arany János szülőfaluja, Nagyszalonta volt, de Nagyvárad ás Arad nevezetességeit is megnézték. A beszámolóban az útiprogramon túl néhány kritikus mondatot írt a magyarul beszélő román idegenvezetőről, aki szerinte bár „tartózkodott a provokációtól, de megragadta minden esetben, hogy dicsőítse nagy vezérüket […] Minden esetben arra törekedett, hogy a román nép nimbuszát csillogtassa. A magyar csoport részéről passzív közöny fogadta ezt a viselkedést. A román »idegenvezető«, biztonsági ember, nem tette szóvá az aradi koszorúzást […] Általában mindenre élénken figyelt, időnként noteszébe jegyzetelt […] A magyar részről semmi provokáció nem történt.” Az operatív tiszt informatívnak jellemezte a beszámolót, és megjegyezte, hogyha a jövőben magyar hősi emlékműveknél koszorúzást terveznek, erről időben tegyen jelentést, az „esetleges provokáció gyanús megnyilvánulások, vádak elkerülése érdekében”. A hálózati személy – miheztartás végett – ezen a találkozón meghallgathatta Lipták hadnagy „politikai továbbképzését” a Magyar Népköztársaság szövetségi politikájáról, nemzetiségi és kultúrpolitikájáról.
A kirándulás kapcsán azonban felkeltette az operatív tiszt érdeklődését az utat szervező helybeli orvos, akit a város kulturális élete prominens figurájának titulált. A következő találkozóra készített jelentés megerősítette az operatív tiszt véleményét. Régivágású magyar emberként jellemezte az ügynök, aki közmegbecsülésnek örvend a városban, hobbija a régi könyvek gyűjtése. Politikai nézeteiről azonban semmit sem írt. A későbbiekben a megismételt feladatra csak annyit tudott jelenteni, hogy a korábbiakhoz képest új információ nem jutott a tudomására.
Az új kapcsolattartó tiszt, Hargitai Gábor rendőr főhadnagy a forradalom 25. évfordulója és a lengyel események kapcsán tett fel kérdéseket az ügynöknek, aki semmilyen negatív megnyilvánulást sem tapasztalt a városban és saját környezetében. Hargitai főhadnagy elődeinél már keményebben fogalmazott, jelentéseit felszínes általánosságokat tartalmazónak minősítette, és eligazította az ügynököt a jelentések tartalmi követelményeiről.
1982 tavaszán „Ujvári” ismét azt jelentette, hogy lakókörnyezetében nem tapasztalt olyan jelenséget, ami állambiztonsági operatív szempontból értékelhető lenne, a belső elhárításnak azonban tudomására jutott, hogy egy akkor még ismeretlen szociológus? szociológiai felmérést végez a városban, értelmiségi körökben. Az ügynök feladatul kapta annak kiderítését, hogy ki végzi a felmérést, kinek a megbízásából, milyen jellegű a felmérés, milyen célból készítik, és engedélyezett-e a munka.
A neves budapesti szociológusról kimerítő életrajzot írt „Újvári”, amiből megtudhatta az operatív tiszt, hogy már a második világháború előtt is végzett felméréseket a városban, amit könyvben is megjelentetett. Kiderült róla az is, hogy börtönviselt, és hogy a börtönévek megviselték. A magánéletéről, akkori egészségi állapotáról pedig elég kendőzetlenül írta le a nem éppen hízelgő információit. A kifejezetten rosszindulatú értékítélet szokatlan volt az előző négy év konfliktuskerülő, taktikázó, óvatos megfogalmazásaihoz képest. Sokkal többet azonban a felmérésekről nem tudott meg, mivel a szociológus nem kérdőíves, hanem „magnófelvételes” módszerrel dolgozott, így a konkrét kérdéseit nem tudta kideríteni. A leírtakból úgy tűnik, hogy „Ujvári” nem került a kutatásba bevont értelmiségiek közé. Bár az operatív tiszt folyamatos feladatként határozta meg számára, hogy a szociológiai kutatást végző tudós tevékenységéről tudjon meg új információkat, az ügynök több alkalommal is arról számolt be, hogy az illetőt nem látni a városban, valószínűleg befejezte a kutatást.
Szintén állandó feladatként kapta az ügynök, hogy derítse fel azokat a személyeket, akik ellenséges propaganda- (szamizdat) anyagokat készítenek, sokszorosítanak, terjesztenek; külföldi magyar szervezetekkel, személyekkel kapcsolatban állnak; ellenséges, szovjetellenes propaganda terjesztésére használják fel az oktatási és kulturális intézmények legalitását, azonban a rendszeres válasz az volt, hogy operatív szempontból értékelhető tény, körülmény nem jutott tudomására.
„Újvári” 1984 októberében féléves bentlakásos továbbképzésen vett részt a fővárosban. Hargitai operatív tiszt beszámolója szerint ez idő alatt mindössze egyszer találkoztak, de az ügynök értékelhető információval nem tudott szolgálni, ezért a tiszt a következő találkozó időpontját 1985 áprilisára tűzte ki, miután „Újvári” visszatér. Hogy megtörtént-e a találkozó, arról nincs információ, ugyanis a kötet a fenti operatív tiszti jelentéssel zárul.
Ha értékelni kívánjuk az „Ujvári Attila” fedőnevű titkos megbízott írásban nyomon követhető 8 éves hálózati pályafutását, ellentmondásosnak tarthatjuk a politikai rendőrséggel való együttműködését. A beszervezés kezdetétől, 1976 tavaszától 1984-ig pontosan 60 beszámoló olvasható az M-dossziéban, ebből 25 esetben „Ujvári” írásban készítette el a jelentéseit, főként akkor, ha konkrét személyről kért az operatív tiszt információt. Az 1985 és 1987 közötti időszakból azonban nincs nyoma a kötetben az együttműködés semmilyen formájának. A találkozókat három helyszínen bonyolították le: helyben, a szomszédos megye székhelyén és a fővárosban, túlnyomóan nyilvános helyeken, mindössze a fővárosban találkozott néhányszor a kapcsolattartó tiszttel a „Lipótváros” fedőnevű T-lakásban.
„Ujvári” „legtermékenyebb” időszaka 1977 és 1982 közé esett, azonban találkozóik száma ekkor is csak két évben érte el a 10-et. A jelentések terjedelme sohasem haladta meg a két oldalt, az értékelés és a következő feladat meghatározása sokszor nagyobb terjedelmű, mint maga a jelentés. A konkrét személyek fél-egy oldalnyi jellemzései sokkal inkább hasonlítottak a korabeli munkahelyi minősítésekhez, általában köztudomású információkat tartalmaztak, azonban az operatív tiszt a jelentéseket minden esetben informatívnak minősítette. Elfordult olyan eset is, amikor a kapcsolattartó tiszt azzal zárta le az egyik anyagot, hogy a titkos megbízott a feladatot személyes okok (a rokonsága) miatt nem hajtotta végre, aminek nem lett következménye.
A szűk egy évtized alatt írt 60 jelentés többségét még az állambiztonság is csak informatívnak minősítette, az ügynök általában mások által is ismert dolgokról írt, politikai szempontból semlegesnek tartotta az érintett ismerőseit, vagy pozitív volt a véleménye róluk. A budapesti szociológusról leírtaknál volt érzékelhető bizonyos rosszindulat, de ezek a megjegyzések is jórészt az illető viselkedésére (öntelt), szakmai reputációjára vonatkoztak.
„Ujvári” beszervezési dossziéja nem került a levéltár őrizetébe, csak a 6-os kartonról tudható a beszervezés kezdő időpontja, illetőleg a dossziék irattározásának dátuma: 1987. március 19. Ez a dátum nem azonos a kizárás időpontjával, gyakran csak hónapokkal (esetleg évekkel) a kizárás után adták le archiválásra az iratokat, így a kizárása 1985 tavasza és 1987 tavasza között történhetett. Mint már szó volt róla, a jelentések többsége ártalmatlan, általában köztudomású információkat tartalmazott, azonban a hatályos törvényi rendelkezések nem a jelentések tartalmát vizsgálják, hanem azt, hogy az illető személy ténylegesen együttműködött-e a politikai rendőrséggel, készített-e írásos anyagot, vagy sem, s ennek alapján „Ujvári Attila” hálózati személynek minősül.
