Az „Erika” fedőnevű informátor beszervezési dossziéja a politikai rendőrséggel való együttműködés első szakaszának lezárásával indul. A Belügyminisztérium II/9-d alosztály operatív tisztjének, Kubát Aladár rendőrnyomozó alhadnagynak? a kizárási javaslatából megtudható, hogy „Eriká”-t 1952 szeptemberében szervezte be az alosztály hazafias alapon, informátornak; „területi elv”? alapján foglalkoztatták. Kanalas Gábor rendőr alhadnagy volt a kapcsolattartója, aki időközben elhagyta a testületet, így korábbi hálózati munkája nem ismeretes, a beszervezési és munkadossziéja pedig az 1956-os forradalom idején megsemmisült. A szövegből úgy tűnik, hogy 1956 után egy jó ideig – 1958 őszéig – nem foglalkoztatták. Az „Eriká”-val a kapcsolatot egy konkrét feladatra felújítani akaró Kubát alhadnagy azonban megtudta az informátortól, hogy a házbeli lakókat közelebbről nemigen ismeri, mert távolságtartó polgári beállítottságúak, lenézik őt. A beszélgetés után az operatív tiszt megállapította, hogy bár „Erika” nem párttag, de a rendszer híve, becsületes, megbízható személy. Mivel az állambiztonság számára a hírszerzési lehetőségei korlátozottak voltak, kizárták a hálózatból. Megbízhatóságára tekintettel azonban úgy döntöttek, hogy esetenkénti adatszolgáltatóként továbbra is tartják vele a kapcsolatot.

1961. november végén a BM II/2-e alosztály kérésére környezettanulmányt készítettek abból a célból, hogy megvizsgálják „Erika” megbízhatóságát, a népi demokráciához való viszonyát, szokásait, kapcsolatait. Az adatszolgáltatók szerint nagy családja miatt társadalmi munkát nem végzett, de megnyilvánulásai arról tanúskodtak, hogy a szocialista rendszer mellett állt. „Az ellenforradalom alatt lakóhelyén tartózkodott, elítélte a párt és Szovjetunió ellenes ellenforradalmi tevékenységet. Az ellenforradalom alatt itt rekedt egyik szovjet katonai egység két katonáját az ellenforradalmárok üldöző támadásai elől lakásában két napig rejtegette […] Alacsony műveltségű, egyszerű, őszinte jellemű asszonynak ismerik környezetében.”

Két hónappal később Antal Zoltán rendőr százados, a II/2-e. alosztály operatív tisztje „Erika” egykori informátorral már társadalmi kapcsolat létesítését javasolta. Mint kiderült, a házfelügyelői munkája mellett takarítást vállalt az izraeli nagykövetségen, s már korábban is alkalmilag segítette az állambiztonság munkáját. „Minden igyekezetével azon van, hogy minél többet tudjon meg az izraeli nagykövetség tevékenységéről.”

Egy évvel később, 1963 februárjában ismét szervezeti formában, az ügynöki hálózat informátoraként készültek felvenni vele a kapcsolatot. A javaslatban a kapcsolatfelvételt azzal indokolták, hogy „rajta keresztül lehetőség nyílik a követség belső berendezéseinek tanulmányozására, mely segítséget nyújt a behatolás előkészítéséhez”. Az informátorral a kapcsolat felújítását úgy kívánták megoldani, hogy a kerületi légóparancsnokságra? kapjon idézést, ahol a beszervezésen túl, nyugodt körülmények között megtörténhet az eligazítása is. Lukács István alosztályvezető a javaslathoz azt a megjegyzést fűzte, hogy „hanyag munka volt társadalmi kapcsolatként foglalkoztatni anélkül, hogy prioráltuk volna”, azonban a beszervezése ellen nem emelt kifogást.

A beszervezésről szóló jelentésben Faragó Ferenc rendőr százados elmondta, hogy az előzetes beszélgetésben már alaposan kikérdezte a követségen található biztonsági berendezésekről, azok elhelyezkedéséről. Kiderült az is, hogy az épületben dolgozó másik takarítónő elárulta neki, hogy a rendőrségnek dolgozik. Ehhez az információhoz Katona őrnagy széljegyzetben hozzáfűzte, hogy „Erika” kérdezze ki a másik takarítónőt arról, hogy a követnek is beszélt-e a rendőrségi kapcsolatáról. A beszervezése végül zökkenőmentesen megtörtént: „ha erre szükség van, akkor szívesen áll rendelkezésünkre”. „Erika” mindössze azt kérte a beszervező tiszttől, hogyha lehet, ne nyilvános helyen találkozzanak, igaz, ez még 1952-ben történt, amikor a férjének elmondták, hogy egy idegen férfival üldögél az eszpresszóban, amit úgy magyarázott meg, hogy a rendőrség emberével beszélt, aki a ház lakóiról érdeklődött tőle mint házfelügyelőtől.

Egy hónappal később Faragó százados már engedélyt kért arra, hogy az informátorral az „Ujlak” fedőnevű K-lakásban? találkozhassanak.

A munkadossziéjában az első írásos jelentését még társadalmi kapcsolatként, 1963. január elején adta, amelyben az izraeli nagykövetség biztonsági tisztjének szobáját írta le, és arról is tájékoztatta a kapcsolattartó tisztet, hogy a takarítás során korlátozott a mozgáslehetőségük, mert a biztonsági tiszt közben állandóan a helyiségben tartózkodik.

A továbbiakban már szóban történt az információk átadása, amit az operatív tiszt írt le. Ismét megemlítette azt a másik takarítónőt, aki az egyik vezető diplomatánál takarított, és elárulta az informátornak, hogy a rendőrségnek dolgozik. Ez a diplomata „Eriká”-tól is megkérdezte, hogy nincs-e valamilyen kapcsolata a rendőrséggel, amiből Faragó százados arra következtetésre jutott, hogy a másik takarítónő valószínűleg dekonspirálta magát.

„Erika” alapvető feladata a követség belső berendezéseinek tanulmányozása volt. 1963-ban mindössze négy találkozóról készíthetett jelentéseket az operatív tiszt, amelyekből kiderül, hogy a találkozókat mindig az „Ujlak” fedőnevű K-lakásban bonyolították le.

1963 nyarán az informátor néhány követségi alkalmazott más helyiségbe történt átköltözéséről informálta a kapcsolattartó tisztet. Az elmondottak alapján úgy tűnt a magyar titkos rendőrségnek, hogy eléggé zsúfolt a követség épülete, ami nehezíteni fogja a behatolás tanulmányozását és megvalósítását. „Erika” az ottani rádióstól egy nem éppen tisztességes ajánlatot is kapott, erre az operatív tiszt úgy reagált, hogy be kell vonni az akcióba egy olyan személyt, aki nem zárkózik el a kérésétől.

Az informátor jelentéseiben többször részletezte a követség biztonsági tisztjének szigorú rendszabásait, csak az ő felügyelete alatt takaríthattak, az épületben szabadon nem mozoghattak. Beszámolt arról is, hogy amikor az alagsorban takarított, a biztonsági tiszt két tekercs magnószalagot próbált előle a kabátja alá elrejteni. A rádiós szoba és a páncélszoba biztonsági felszereléseiről szintén rövid leírást adott.

1964-ben „Erika” az első találkozón operatív értékű jelentést nem tudott adni, majd két alkalommal meg sem jelent a találkozón. A következő találkozón az informátor arról számolt be, hogy az ajtókra új biztonsági zárakat tettek, és a páncélszobához új vasrudat csináltattak, amit kódos lakattal zártak le. Mindebből azt a következtetést vonta le Faragó százados, hogy „ez a jelentés azt támasztja alá, hogy a behatolást minden valószínűség szerint nem tudjuk megoldani, mivel olyan biztonsági berendezések vannak, melyek azt kizárják”. Ezt követően 1964 márciusától nyár végéig az informátor vagy nem jelent meg a találkozón, vagy pedig értékelhető információt nem adott.

1965-ből mindössze egy jelentést kötöttek be a dossziéba, amelyből megtudhatjuk, hogy a biztonsági tiszt „Eriká”-t az 1956-os forradalom idején állítólag felfedezett, a követséget lehallgató- és fotókészülékről faggatta. Faragó százados ezt úgy kommentálta, hogy ebből is lehetett látni a biztonsági tiszt állandó nyugtalanságát, ami azt mutatta, hogy „van mit félteniök”.

Az informátor 1966 februárjában – az őt foglalkoztató alosztály vezetőjének engedélyével – újabb feladatot kapott, mivel a BM III/III-1/b. alosztály abban az épületben létesített K-lakást, ahol az informátor házfelügyelő volt, és a lakás védelmében kívánta „felhasználni” a társosztály.?

A követségen 1966 első felében még pezsgő élet zajlott, folytak a felújítások. Az ügynöki jelentésből kiderült, hogy teljesen kicserélték a bútorokat, a páncélszekrényeket is más helyekre vitték át. „Erika” arról is beszámolt ekkor Dékány István rendőr századosnak, hogy próbára tették megbízhatóságát egy asztalon „felejtett” kulccsal, ő azonban azonnal szólt a biztonsági tisztnek.

Az év második felében azonban minden további felújítást leállítottak. Az operatív tiszt a Diplomáciai Testületeket Ellátó Igazgatóságtól akarta megtudakolni, hogy végleges vagy időleges-e a leállás, azonban a válaszról nem tudósít a dosszié. Ez volt az utolsó jelentés, azonban csak 1969-ben zárták le a dossziét.? Két évvel a diplomáciai kapcsolatok megszakítása után történt meg az informátor kizárása is, arra hivatkozva, hogy az izraeli követség megszűnt, ezért „Erika” hírszerzési lehetőségei is megszűntek.

 „Erika” hálózati munkájáról, a megmaradt levéltári dokumentumokat tanulmányozva, megállapítható, hogy őszintén igyekezett a politikai rendőrség igényeinek megfelelni. Bár a jelentéseket nem saját kezűleg írta, úgy tűnik, hogy nem manipulálta a kapcsolattartó tisztet, mindig azt mondta el, amit látott, tapasztalt. A hatályos törvény? szerint „hálózati személy az a személy, aki a törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek számára titokban, fedéssel és fedőnévvel jelentést adott, vagy ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült”. Az „Erika” fedőnevű informátor a fenti három kritériumból az első kettőnek megfelel, így kétség sem férhet ahhoz, hogy hálózati személynek minősül.