„Péter” fedőnevű ügynökről a 6-os kartonon kívül, csak a hírszerzési anyaga került levéltári kezelésbe. A kartonon a 04-es kód olvasható, vagyis az állambiztonsági szervek működéséig nem zárták ki a hálózatból. Szintén ott olvasható az áthúzott B-99389-es dossziészám (a dossziét valószínűleg beolvasztottak a későbbi B-122568-es dossziéba), illetve az M-33568-as dosszié, de sorsuk ismeretlen.

Arról, hogy 1965 és 1989 között valamikor „Péter” fedőnevét „Zsigmond”-ra változtatták, és az informátorból titkos megbízottá „léptették elő” csak az 1990. január 5-én keltezett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság III/II-3/C alosztály által kitöltött változásjelentésből tudhatunk. Egyúttal ez a dátum tekinthető a kizárás időpontjának is, a nyomtatványon feltüntetve a kizárás indokát, a hírszerzési lehetőség megszűnését, föléje kézírással „az operatív helyzet megváltozott” szöveget írták.

Ha a kartonra feljegyzett adatokat részletesebb megvizsgáljuk, néhány érdekességre figyelhetünk fel, illetve megtapasztalható a korabeli adminisztráció pontatlansága. Az egyértelmű, hogy 1957. július 21-én történt „Péter” fedőnevű ügynök beszervezése, a kartont viszont nyolc évvel későbbi, 1965-ös dátummal töltötték ki. Ehhez az időponthoz köthető a kartonon olvasható B- és M-dosszié élő vagy H-száma, vagyis ekkor nyitották meg azt az M-dossziét, ami eddig nem került levéltárba. Az M-dossziéról a nyilvántartókönyvben sincs semmilyen további információ, nincs utalás a megsemmisítésre sem. A karton tehát az ügynöknek a hírszerzéstől a belső elhárításhoz kerülését követő változásokat tartalmazza, az 1965 előtti időszakból mindössze csak az áthúzott B-99389-es dosszié-szám olvasható. Ha azt feltételeznénk, hogy a kartonon azért vannak csak az 1960-as évekből adatok, mert korábban „Péter” a hírszerzésnek dolgozott, ezt az említett B-dosszié megcáfolja, ami azért is meglepő, mert a hírszerzés beszervezési dossziéjának (Bt-525) évköre (1957–1965) lefedi a belső elhárítás által nyitott – már említett – beszervezési dosszié évkörét, bár annak a zárási időpontját csak az ÁBTL-be került, ennek a számnak a környékén irattározott dossziék alapján lehetett 1962-ben megállapítani.

Ezt a párhuzamosságot tanúsítja a III/I-4-f alosztály (tudományos-műszaki hírszerzés) két átirata is, ugyanis szinte egyidőben kérték ki a III/I. Csoportfőnökség nyilvántartó csoportjától a Bt- és az Mt-dossziékat, valamint a III/2. (Operatív Nyilvántartó) Osztálytól a B-dossziét, tehát ez utóbbi 1964-ben még megvolt. Valószínűleg ezt követően dolgozták be az 1965-ben lezárt? B-122655-ös dossziéba, ami szintén nem került levéltárba.

Mint köztudott, általánosan az volt a szabály, hogy a beszervezési dosszié végigkísérte a hálózati személy belügyi pályafutását. Ebben az esetben viszont nem lehet tudni, hogy 1965–1990 közötti időszak anyagával mi történt, csak az valószínűsíthető, hogy a „Péter”-ből „Zsigmond”-dá átváltozott titkos megbízottnak – valamilyen ismeretlen ok miatt – új dossziét nyitottak, s ez a beszervezési anyag nem jutott el 1990-ben a központi irattárba, majd később az ÁBTL-be.

A nyilvántartások alapján a nehezen tisztázható, sokszor zavarosnak tűnő együttműködést a megmaradt levéltári források azonban remélhetőleg némileg megvilágítják.

„Péter”-re 1957 júniusában hívta fel a figyelmet egy egykori gimnáziumi iskolatársa, Molnár István rendőrnyomozó főhadnagy, aki szerint tudományos-technikai vonalra telepíthető lenne az Amerikai Egyesült Államokba. Kövesdi János rendőrnyomozó őrnagy?, II/3/2. alosztály vezetője pár nap múlva már bekérte a BM Igazgatásrendészeti Osztály közbiztonsági őrizeti alosztálytól „Péter”-ről összegyűjtött iratokat. „Péter” pedigréje, személyes előtörténete ugyanis nem volt teljesen makulátlan. Apja a háború előtt a Standard Villamossági Rt.? alkalmazottja volt, húga családjával az 1956-os forradalom leverése után az Egyesült Államokba disszidált. „Péter” a forradalom alatt munkahelyén a gyárigazgató megbízásából megszervezte a gyári fegyveres őrséget, a főnöki utasításnak eleget téve megakadályozta, hogy a gyárban bármilyen anyagi kár keletkezzen. Ezért a tevékenységéért először dicséretet kapott, majd internálták Kistarcsára, ahol a vizsgálat során megállapították, hogy az 1956-os forradalom alatti tevékenységével nem követett el bűncselekményt. 1957 májusában azonban mégis elbocsátották az állásából.? „Péter” bizonytalan egzisztenciáját panaszolta el az említett egykori osztálytársának, aki meglátta benne az állambiztonság megfelelő segítőtársát.

1957. július közepére elkészült a beszervezési javaslat, amely szerint „Péter” fedőnevű ügynökjelöltet beszervezése után hírszerzésre akarták kiképezni, majd még abban az évben az Amerikai Egyesült Államokba telepíteni.? A javaslatból megtudhatjuk, hogy ekkor még rendőri felügyelet alatt állt, hetente kellett a rendőrségen jelentkeznie, sőt az „illetékes szervek ismét őrizetbe akarják venni internálási céllal.” Pozsonyi beszervező tiszt Molnár István volt iskolatárs véleményére alapozva úgy szakmailag, mint politikailag is rátermettnek tartotta a hírszerző munkára. A hatékony felderítő munkára nem utolsó sorban azért is alkalmasnak találta a százados, mert – szerinte – „Péter”, bár nem követett el bűncselekményt, a munkahelyén a köztudatban mégis „ellenforradalmárként” tartották számon, ami a telepítése során kedvező momentum lehetett. A beszervező tiszt az alkalmasságát azzal is alátámasztotta, hogy telepítése esetén a technikai kapcsolattartás is biztosított lesz, mivel „Péter” rádiós szakember. Úgy tervezték, hogy a húga révén könnyedén ki tudna jutni az USA-ba, ahol a szakmájában a magyar hírszerzés számára fontos cégeknél elhelyezkedve segítené a munkájukat.

A beszervezés megvalósítása érdekében Kövesdi őrnagy átiratban kérte Csikós Imrét, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának alosztályvezetőjét, hogy tekintsenek el „Péter” őrizetbe vételétől. A választ meg sem várva, még ugyanazon a napon összeállították a beszervezési tervet. A beszervezés végrehajtására alkalmasnak kínálkozott a rendőrhatósági felügyelettel kapcsolatos jelentkezési kötelezettsége. Úgy tervezték, hogy a következő alkalommal Pozsonyi István százados fogja fogadni a jelöltet, aki alaposan kifaggatja őt a családi körülményeiről és az 1956-os szerepvállalásáról. Amennyiben megfelelőnek találja a beszervező tiszt a válaszokat, felveti a jelöltnek, hogy „nem merült-e fel benne, hogy miként tudna segíteni az állambiztonságnak”. Pozitív válasz esetén megíratja vele a titoktartási nyilatkozatot.

A találkozó Pozsonyi operatív tiszt tervei szerint alakult, a jelölt a feltett kérdésre gondolkodás nélkül azt válaszolta, hogy vállalja az együttműködést. Első feladatként egy részletes önéletrajz megírását és barátainak, ismerőseinek felsorolását kapta. Az ügynök első irományai alaposak és használhatóak lehettek, ha nem is a hírszerzés, hanem a BRFK Politikai Nyomozó Osztálya számára. Mint kiderült, a jelentéseit átküldték a fővárosi politikai nyomozó szerveknek, akik hasznosnak találták azokat. „jelentései kompromittáló adatokat tartalmaznak. Számunkra különösen értékes az utóbbi két jelentése, amely konkrétan vet fel személyekre kompromittáló adatot” – írta az osztály vezetője.

A hírszerzés beszervezési dossziéjába bekötött, géppel átírt jelentései egyikének a végén olvasható megjegyzésekből derült ki, mi volt az oka a fővárosi nyomozóhatóság ipari elhárítási csoportjával való együttműködésnek. A forradalom alatti eseményekről és személyekről írt jelentések ugyanis kettős célt szolgáltak, a fővárosi illetékeseknek az ún. operatív munkához nyújtott segítséget, a hírszerzés pedig ezeken a jelentéseken keresztül vezette be a jelentésírás, az együttműködés titkaiba, szabályaiba. 1957 őszére, a korábban végzett munkáját folytatva, a hírszerzés elkezdte célirányosan a külföldre távozott ismerőseit feltérképeztetni, az érdekesebbnek ítéltekkel – a tudományos-technikai alosztály iránymutatásával – a levelezést is kezdeményezték.

November végén Torda Endre alosztályvezető az addigi jelentések alapján indokoltnak tartotta egy összefoglaló jelentés készítését „Péter” féléves működéséről, amit 1957 őszén el is készített a kapcsolattartó tiszt. A személyes és családi körülményeinek leírását követően Pozsonyi százados az 1956-os forradalom alatti tevékenységét itt sem értékelte bűncselekményként, azonban hozzátette, hogy környezete „természetesen személyét, mint ellenforradalmárt kezelte”. Torda alosztályvezető széljegyzetben erre azt írta, hogy „vizsgálati anyagát kellene megnézni, hogy valóban megtévedt, vagy ellenséges beállítottságú. Az utóbbira sok tény utal. Ilyen esetben nem küldhetjük ki.” Torda „elvtárs” – bár jelen volt „Péter” beszervezésénél –jelentéshez fűzött megjegyzései arra utalnak, nemhogy az 1957. év végi kiküldésében, de egyáltalán a külföldi telepítésében is elbizonytalanodott. Míg a jelentésben azt írta Pozsonyi százados, hogy a tekintetben is foglalkoznak az ügynökkel, hogy milyen formában tudnák kijuttatni az USA-ba, ami annál is inkább sürgős feladat, mert a kinti ügynökhelyzet nem megfelelő, addig az alosztályvezető kételyeit írta a jelentés margójára: „Mire tudja egységünk felhasználni? Egyáltalán, eddig mit adott? Nyilván neki, aki alaposan kompromittálta magát, igen sokat kell tudnia, és emellett számos lehetősége van a Beloiannisz vonalán.”

Egy hónappal később készült, kilencoldalas jelentésben Pozsonyi százados „megvédi” „Péter”-t a forradalom alatti tevékenysége miatt. A szöveg olyan tartalmú, mintha itt válaszolna Torda alosztályvezető egy hónappal ezelőtti kételyeire. Leírta, hogy a vizsgálat során kiderült, hogy „ellenforradalmi bűncselekmény nem terheli a lelkét”, csak egyike volt a megtévesztett párttag fiatalnak. Megjegyezte, hogy az akkori foglalkoztatási vonala az általános politikai nevelés, folyamatos tanulmányozás, valamint az ipari elhárítás területén való foglalkoztatás. Az utóbbi területhez értékes adatokat szolgáltatott a vizsgálati szerveknek, különösen a budapesti munkástanács két vezetőjére. Az operatív tiszt megjegyezte, hogy a munkástanács vezetőinek pere hamarosan lezárul, és az ügynökben az az érzés fog tudatosulni, hogy a vádlottak elítéléséhez ő személyesen is hozzájárult.

Pozsonyi százados a továbbiakban hosszasan fejtegette a külföldi telepítésének a szükségességét és az ügynök alkalmasságát erre a munkára, sőt részletesen leírta az országból történő kiszöktetésének konkrét helyét, idejét és a végrehajtást. Ugyancsak a jelentésben szerepel az átszökéssel kapcsolatos legenda és az ügynök új személyazonossága. A témát kimerítően taglalt jelentéshez azonban semmilyen értékelést nem fűztek, illetve annak jóváhagyására sem került sor. Egy hónappal később, 1958. január 25-én keltezett jegyzőkönyvben viszont „Péter” fedőnevű ügynököt a hírszerzés tudományos-technikai alosztálya (II/3/3. alosztály) átadta az elhárítási alosztálynak (II/3/4. alosztály), ahol az új kapcsolattartó tisztje Tóth István rendőrnyomozó százados lett. Ugyanazon a napon írt egy tájékoztatót a már „leköszönt” kapcsolattartó tiszt, Pozsonyi százados „Péter” telepítéséről, aki még mindig indokoltnak tartotta az általa megtervezett külföldi szolgálatot. Új információként ebből tudhatjuk meg, hogy az ügynök 1958-as telepítéséhez a hírszerző osztály vezetése végül is nem járult hozzá. Az operatív tiszt azonban nem akarta veszni hagyni az ügynöknek az Egyesült Államokban élő volt VKF/2-es? ismerősével kezdődő levelezési kapcsolatát, ezért össze akarta hozni „Péter”-t egy munkatársával, akivel ezt a vonalat továbbvinné, azonban a levéltári források azt mutatják, hogy ez sem valósult meg, legalábbis átmenetileg nem, mert 1958. áprilisában elköszönt a hírszerzés az ügynöktől, és átadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának. Mint kiderült, a fővárosi politikai rendőrség korábban már közös találkozón is részt vett annak felderítésére, hogy az ügynöknek milyen kapcsolati hálója volt a folyamatban lévő ügyeikhez. Bár dokumentált „Péter” 1958. tavaszi átadása, ugyanazon év augusztusában azonban Pozsonyi százados az USA-ba történő áttelepítésre tett még ismételten javaslatot, amit azzal utasítottak el, hogy azért álltak el „Péter” telepítésétől, mert elég sok hírszerző tisztet ismert, továbbá „a kompromittáltsága nem olyan fokú, hogy az száz százalékig a magyar hírszerzéshez kötné.”

Másfél évvel később, 1959 őszén, Éder Mihály rendőr főhadnagy, az új kapcsolattartója jellemzést készített a „Péter” fedőnevű – itt már – informátorról.? A bevezetőben megerősíti a fővároshoz kerülésének okát, miszerint „Péter”-t beszervezésekor a támadólagos elhárítás? területén kívánták foglalkoztatni, azonban azon a munkaterületen addig nem akarták alkalmazni, amíg az állambiztonsághoz való megbízhatósága teljes mértékben nem volt bizonyított, illetőleg nem volt kifelé eléggé „lekompromittálva”. Ezért a fővárosban a politikai rendőrség olyan munkahelyet biztosított számára, ahol ezt ellenőrizni tudták. Éder főhadnagy a 33 találkozóból azt szűrte le, hogy az új munkahelyen tökéletes beilleszkedett, a műszaki értelmiségi kollégák elfogadták. Jelentései informatívak voltak számukra, ezen túlmenően több értékes jelzést is adott.

1962 májusában azonban mégis úgy döntött a BRFK Politikai Nyomozó Osztály ipari elhárító csoportjának vezetője, hogy javasolja „Péter” fedőnevű informátor kizárását a hálózatból azzal az indokkal, hogy hírszerző lehetősége kimondottan a munkahelyére korlátozódott, az iparágon belül komolyabb kapcsolatokkal nem rendelkezett.

Időközben a Belügyminisztérium III/I-4/f alosztályra került Éder Mihály rendőr százados a következő év decemberében készült jelentésében viszont pihentetett, és nem kizárt, egyúttal ismét ügynöknek titulálta „Péter”-t. Igaz, a kapcsolatfelvételt „Péter” kezdeményezte, mivel új munkahelyet keresett, s annak kiválasztásában kérte az operatív tiszt segítségét, aki olyan munkát és beosztást javasolt keresni, ami lehetőséget adna számára külföldi utazásokra. Ettől függetlenül reális esély mutatkozott az egyesült államokbeli utazására is, mivel a testvére, vállalva a kint tartózkodásának költségeit, meghívta hozzájuk. Éder százados úgy vélte, hogy ezt az utazást felhasználhatnák az ottani kapcsolatok kiépítésére. Egy aláírásnélküli széljegyzet azonban határozottan közölte, hogy az elhelyezkedésében nem kell beleavatkozni, sőt komolytalannak tartotta a „személyt és a vele való foglalkozást is.”

1964. januárjában mégis sor került hivatalosan is az újbóli kapcsolatfelvételre, amelynek apropóját a testvére amerikai meghívása adta, s egyben a kinti tartózkodását összekötné a New York-i világkiállítás megtekintésével. A kiutazás a magyar hírszerzésnek anyagi terhet nem jelentett, mivel a költségeit az amerikai rokonok fedeznék. „Péter”-ben felvetődött a végleges kint maradás lehetősége, Éger százados azonban ezt azzal hárította el, hogy azt komolyan elő kell készíteni, „most csak minimális programot dolgozzunk ki közösen”, amellyel egyúttal előkészíthetik a hosszabb időre történő telepítését. „Péter” ismét megemlítette a volt VKF/2-es ismerősét, akivel a hírszerzés – mint kiderült – korábban tippszemélyként? foglalkozott. Jó lehetőség kínálkozott tehát „Péter”-en keresztül a megközelítésére, tanulmányozására, sőt a sikeres későbbi telepítéséhez is igénybe vehetőnek látszott. A javaslat jóváhagyása után olyan felkészítési tervet dolgoztak ki, ami a későbbi esetleges telepítést is figyelembe vette. Az ügynökkel kiutazása előtt többször találkozott Éder százados, aminek egyetlen célja volt, felkészíteni az utazásra, körvonalazni a kinti feladatait. Részletesen tájékoztatták a vízumkérésről, a nagykövetségen lezajló beszélgetésen a számára kihangsúlyozandó, előnyös válaszadásról. A New York-i és a clevelandi tartózkodása idején kikkel vegye fel a kapcsolatot, miről tájékozódjon, milyen anyagot gyűjtsön, és mit fényképezzen?. Azt tanácsolták neki, hogy vesse fel a húgáéknak, hogyha egyszer „disszidálna”, kapna-e az USA-ban politikai menedékjogot, hol lakhatna, dolgozhatna, ki tudná ebben segíteni. Felhívták arra a figyelmét, hogy ha akár „disszidálás”-ra akarnák rávenni, akár a kinti hivatalos szervek be akarnák szervezni, egyértelműen ne utasítsa vissza, csak kitérő választ adjon.

„Péter” nyolchetes amerikai látogatásáról a hazaérkezését követően szóban azonnal beszámolt Éder századosnak, a részletes írásos jelentését a kapcsolattartó tiszt akadályoztatása miatt – aki akár jutalomnak is felfoghatta – Pozsonyi István, itt már rendőr őrnagy vehette át.

Az ügynök beszámolójából tízoldalas összefoglalót írt Éder százados. Röviden foglalkozott azzal az ötven éve az Egyesült Államokban élő utazásszervezővel, akivel az amsterdami átszállás után még a repülőúton ismerkedett meg, és akit „szélhámos, feketéző” félmondattal elintéztek. A továbbiakban a kint élő, főleg a húga ismeretségi körébe tartozó magyarok ottani viszonyairól, munkahelyükről, az anyaországhoz való viszonyukról, politikai nézeteikről írt néhány mondatot. A jelentésben kiemelt figyelmet kapott R. Murphy, aki bár nem volt magyar származású, de a családdal jó barátságot ápolt. Murphy érdekes figurának tetszett, ugyanis bár egy gumigyárban dolgozott, de a haditengerészetnél is szakértőként alkalmazták, és „magas állású kapcsolatain keresztül” bizonyos korlátok között befolyásos embernek tűnt. A felesége bizalmas közléséből megtudták, hogy Murphyt a vállalata „Péter” „szemmel tartásával” bízta meg. „Péter”-nek a hazautazása előtt Murphy felajánlotta segítségét a letelepedési engedély és egy munkahely gyors elintézésében, ha véglegesen ki akar vándorolni az Egyesült Államokba.

Ottléte alatt felkeresett még néhány volt BHG-s munkatársát is, akik honvággyal vagy az anyaországtól cinikus elfordulással, több-kevesebb sikerrel találták meg számításukat az újhazában. Az igazi nagy hal azonban a volt VKF/2-es régi barátja volt, akivel magyar hírszerzés „Bordeaux” fedőnéven már foglalkozott. „Bordeaux”-val két levélváltás után egyszer találkozott „Péter”, aki fejlesztőmérnök volt, akkor a haditechnikában alkalmazott tranzisztorok fejlesztésén dolgozott egy fontos elektronikai cég vezető munkatársaként. A barátságos fogadtatáson túl „Bordeaux” megígérte, hogyha aktuális lesz, számíthat rá a letelepedési engedély megszerzésében és megfelelő munkalehetőség keresésében is. Hazaérkezése után a „Bordeaux”-tól kapott prospektusokat és kézikönyvet a kapcsolattartó tiszt átadta fordításra és értékelésre az illetékes III/IV-3. Osztálynak azzal a megjegyzéssel, hogyha értékesnek ítélik az anyagot, akkor továbbítsák a szovjet társszervekhez értékelés és felhasználás céljából.?

1964. november 19-én Éder Mihály átadta az ügynököt további foglalkoztatásra Sándor Lajos rendőr századosnak. Ezen a találkozón „Péter” felvetette, hogy hosszas gondolkodás úgy döntött, hogy vállalja a telepítést az USA-ba, csak bizonyos családi problémákat kell megoldania, de a konkrét utaztatására még a hírszerzésnek sem volt akkor elképzelése.

Sándor százados közel sem volt olyan biztos „Péter” telepítésének célszerűségében, mint elődei. Legfeljebb csak „utazó ügynökként”, időnkénti rokoni látogatásnak álcázott utaztatását tudta elképzelni, a tartósabb külföldi foglalkoztatását több szempontból aggályosnak tartotta: egyrészt a család problémáit nem tudta megoldani, továbbá az addigi szakmai tapasztalata alapján sem tartotta alkalmasnak komolyabb feladatok ellátására. Nem látta megfelelően biztosítottnak a hozzájuk való hűségét sem, mert – állítása szerint – évek óta érdemleges feladatot nem oldott meg. Végül dekonspiráció, árulás esetén komoly károkat okozhatott volna, mert sok belügyest, köztük hírszerző tisztet ismert.

A felsorolt kifogásokkal a felettes szervek is egyetértettek, így „Péter” fedőnevű ügynököt 1965. február elején átadták a belső elhárításnak, a III/III-1/a alosztálynak?, ahol Mester András rendőr alezredest jelölték ki kapcsolattartó tisztjének.

Az 1965 és 1990 közötti időszakról – mint ahogy arról a bevezetőben szó volt – csak a hálózati nyilvántartásokban vannak hiányos információk. A 6-os karton adataiból úgy tűnik, hogy 1970-ig dolgozott a belső elhárításnak, amikor ismét átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának, akik 1972-ben újból kizárták a hálózatból. A karton szerint azonban 1981-ben megint felújították az együttműködést, majd a változásjelentés szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság III/II-2/c alosztály zárta ki 1990-ben „Zsigmond” fedőnéven. Az utolsó 25 évnek ezzel az elnagyolt ismertetésével tudjuk lezárni a több mint 30 éves együttműködést.

A levéltári források ismeretében sok – belügyes szóhasználattal – operatív értékű információival legfeljebb csak 1956-os forradalom utáni megtorlásban nyújtott segítséget az ügynök, azt követően értékes értesülésekről az operatív tisztek jelentései nem számoltak be. Ezt támasztják alá a levéltárba került hírszerzési munkadossziéjába bekötött jelentései. Még a tényleges beszervezése előtt, 1957 áprilisában készített egy részletes feljegyzést a munkahelyén történt eseményekről október 23-tól a forradalom leverésig. Ez feltételezhetően az internálás idején tett önvallomása lehet, amit csatoltak a dossziéhoz. A további jelentésekben név szerint sorra jellemezte a munkatársait, mondhatni kendőzetlen őszinteséggel. 1959-ben a hálózati jelentések kritériumai szerint készített ötoldalas önvallomása szintén az 1956-os eseményekről szólnak, amihez az operatív tiszt nem fűzött semmilyen megjegyzést. Lehetséges, hogy a fővárosba kerülését követően azért készíttették vele, mert a korábbi vallomásával akarták összevetni.

Arra nézve, hogy jelentéseinek milyen jogkövetkezményei voltak, nincsenek adatok, mindenesetre a fővárosi nyomozó hatóság a konkrét nyomozati ügyekhez felhasználta jelentéseit. Az operatív tiszt által megemlített két munkástanácsi vezető elítéléséhez, figyelembe véve a szövegkörnyezetet, ha nem is kulcsszereplőként, de lehet. hogy hozzájárult. Mindenesetre az megállapítható a levéltári dokumentumokból, hogy mind tartalmi szempontból, mint jogilag „Péter” fedőnevű hálózati személy egyértelműen együttműködött három évtizeden keresztül a politikai rendőrséggel.