„Bartos Géza” 1957-ben írt önéletrajza szerint eredetileg illatszerész volt, majd egy fonodában dolgozott, 1944 őszén bevonultatták, karácsonykor megszökött. 1948-ban a Külügyminisztériumba került, törzslapja szerint előadóként.

„Bartos Gézát” 1949-ben kihelyezték egy nyugati ország fővárosában lévő követségre. Ekkor a BM ÁVH Dékán István vezette II. osztálya, amelynek feladata a külföldi hírszerzés és elhárítás volt, beszervezte. Hazatérése után – egy 1958-ban íródott jelentés szerint – megszakadt vele a kapcsolat, és valószínűleg 1953-tól nem dolgozott az állambiztonsági szerveknek. Ennek ellentmondani látszik, hogy Bálint István? kérésére 1957 őszén Garzó Teréz ÁVH-s írnok azt a választ adta, hogy 1955-ben az I/8. alosztályon szerepelt, és dossziészáma 10-69657/1950. Ez azért érdekes, mert ez nem egy irattározott dosszié száma, hanem egy úgynevezett élőszám, amit a beszervezéskor adtak a hálózati személyeknek. Ráadásul a 10-69657-es élőszám arra utal, hogy az adott személy beszervezése nem 1949-ben,? hanem 1954 márciusában történt.

Arra, hogy egy 1949-ben beszervezett személy miért kapott új élőszámot, jelenleg nem tudunk magyarázatot adni, persze az is előfordulhatott, hogy egyszerűen elírták a számot

Fennmaradt Bt- és Mt-dossziéját 1970. augusztus 27-én nyitotta meg a hírszerzés. „Bartos Géza” fedőneve a dosszié elnevezése szerint ekkor már „Badacsonyi” volt, bár „Bartos Géza” néven is szerepel. Ezekből kiderül, 1958-tól 1970-ig a III/II. Csoportfőnökségnek dolgozott. 1970-től 1981-ig a III/I. Csoportfőnökségnek, azaz a hírszerzésnek, de közben egyszer 1975-ben egy rövid időre „kölcsönadták” a III/II-nek, ekkor lezárták Mt-dossziéját.

Bt-dossziéját 1981-ben zárták le, azért, mert visszaadták a III/II. Csoportfőnökségnek, azaz a kémelhárításnak. 1976-ban „Bartost” újból külföldre küldték. A kisszámú jelentés többsége fénymásolat, az utolsó 1971 februárjából való. „Bartos Géza” „működésének” egész ideje alatt a Külügyminisztérium alkalmazásában állt. Részben itthon, részben pedig – több alkalommal – külföldi kiküldetésben, hol követségen, hol pedig konzulátuson. Ebből adódik az, hogy hol a hírszerzés, hol pedig a kémelhárítás szolgálatában állt, és a tartótisztek viszonylag gyakori változása is, akiknek pontos számát és nevét az iratokból nem lehet megállapítani.

Feladatai is annak megfelelően alakultak, hogy éppen hol teljesített szolgálatot. Fennmaradt dossziéit a hírszerzés keletkeztette, de nem ölelik át egész, a hírszerzésnek végzett munkáját, viszont tartalmaznak kémelhárítási anyagot is. Kémelhárítási tevékenységére vonatkozó dossziéja nincs az ÁBTL őrizetében, ennek nagy valószínűséggel az az oka, hogy a rendszerváltozásig alkalmazhatták.

A fennmaradt iratok alapján feladata volt:

• külföldi állampolgárok – köztük magyar disszidensek – figyelése abból a szempontból, hogy hányszor utaznak be Magyarországra, alkalmanként mennyi időt töltenek itt, milyen járművel érkeznek, s ha van általa ismert személy is köztük, akkor annak jellemzése;
• jelentés a Külügyminisztérium belső helyzetéről, egyes alkalmazottainak magatartásáról;
• kiküldetései idején az elhárítást érdeklő egyes személyekkel való kapcsolattartás, tanulmányozásuk, részben tőlük való információ szerzése, részben rajtuk keresztül új kapcsolatok teremtése céljából, részben pedig annak felmérése, hogy alkalmasak-e beszervezésre;
• az adott magyar kolóniában megbúvó ellenséges ügynökök felderítése;
• a Svájcban működő keletkutató intézetek figyelemmel kísérése, és a részükről történő Magyarországra utazások kellő időben történő jelzése;
• konzultársai körében politikai szempontból felhasználható kapcsolatok kialakítása;
• Várnai elvtárs segítése a fedőszervi munkában.

Ez utóbbi feladat keretében Várnai? elvtárs a következő feladatok végrehajtását határozta meg:

„1) a kérdőívek közül kiválogatjuk a rendszeresen beutazó, otthoni kapcsolatokkal rendelkező egyetemi hallgatókat, akik távlati beszervezési jelöltként jönnek számításba:

kiválogatjuk a politikai, gazd.-politikai, tud.-technikai területeken dolgozó, hírszerző lehetőséggel rendelkező személyek kérdőíveit. Ezt a munkát folyamatosan végezzük. Lehetőségeink szerint a tanulmányozó munkába is bekapcsolódunk.

2) megkezdjük a Svájcban tevékenykedő fellazítási intézmények felderítését, ezen intézményekre az anyaggyűjtést.

3) eredeti okmányok, igazolványok, aláírásminták gyűjtése a 9-es vonal igényeinek megfelelően;

4) információk gyűjtése az emigráció előkészületeiről az ellenforradalom évfordulójának megünneplésével kapcsolatban.

Ehhez még hozzátette: „Badacsonyi et. a feladatot érti, azok végrehajtásának teljes támogatásáról biztosított.”

Bt-dossziéjában több olyan jelentés is van, melyben tartói értékelték „Bartos/Badacsonyi” munkáját. Ezekben az értékelésekben nem tartották egyformán értékesnek a munkáját, de megbízhatóságát soha nem vonták kétségbe. Jutalmazására, bár erre vonatkozóan két javaslat is van Bt-dossziéjában, az iratok szerint egyszer került sor, 1958. november 6-án 500 forint jutalmat kapott. Későbbi jutalmazására – hosszú „szolgálati ideje” ellenére – nincs adat. Arra azonban igen, hogy bár nem volt gépjárművezetői vizsgája, kapott jogosítványt, amelyet csak az NSZK területén használhatott.

Az Mt-dossziéban nem informátornak vagy titkos munkatársnak nevezik, hanem következetesen a Bartos elvtárs, illetve Badacsonyi elvtárs kifejezést használják. Ez az eljárás a hírszerzésnél bevett szokásnak tekinthető, mint ahogyan az is, hogy a hivatásos alkalmazottaknál gyakran nem lehet tudni, hogy akár az Mt-, akár a Bt-dossziékban saját vagy felvett nevükön szerepelnek-e.