„Barát” fedőnevű titkos megbízott 6-os kartonján az áll, hogy 1989. december 14-én szervezte be a belső elhárítás egyházi vonalra. A beszervezés időpontja már önmagában is figyelmet érdemel, hiszen a beszervezés nem sokkal korábban történt, mint 1989 végén az ún. Duna-gate botrány? kirobbanása, ami leleplezte a BM III/III. Csoportfőnökség végét jelentő törvénytelen megfigyelési akciókat. A kartonon a 04-es, foglalkoztatott hálózat nyilvántartási kódon kívül más érdemleges információval nem találkozunk, sőt a nyilvántartás még az előírások szerinti menetrendben kötelezően kitöltendő adatokat sem tartalmazza, ugyanis sem a hálózati napló számát, sem a dossziészámot? nem tüntették fel. Elképzelhető, hogy a kartonok már nem jutottak el az Adatfeldolgozó Csoportfőnökség illetékes részlegéhez, ahol az előírások szerint a nyilvántartó könyvekbe be kellett volna vezetni és a kartonra azokat feljegyezni.
Az egy nappal később kitöltött 6/c (statisztikai) kartonról megtudhatjuk, hogy az 1989 őszén újjászerveződött Kereszténydemokrata Néppárt tagja volt a beszervezett személy, beszervezésének céljaként pedig titkos információk szerzését, felderítését jelölték meg. Szintén december 15-re datált 6/d kartonon „Barát” aktuális lakcíme olvasható.
Az adatlap kitöltési dátuma megegyezik a beszervezés időpontjával. A beszervezésével kapcsolatban kiderül, hogy fokozatos módszerrel szervezték be, az együttműködést Bitter százados szerint szívesen vállalta, azzal a feltétellel, hogy írásos jelentést nem ad, és egyéb vallással kapcsolatos belső elhárítási feladatokra tervezték „használni”. A politikai arculatánál kiemelte Patkó főhadnagy, hogy vallásos és a szocialista rendszerrel szemben közömbös. Ellenőrzöttségénél a megbízhatósága nincs megnyugtatóan ellenőrizve szöveget húzta alá az operatív tiszt, aki szerint „Barát” a hálózati munkát (1989 végén!) karrierista meggondolásból és anyagi haszon miatt vállalta.
Az ügynök ilyesforma megközelítése nemcsak azért érdekes, mert már a politikai rendőrségen belül is nyilvánvaló volt a társadalmi folyamatok átalakulása, továbbá azért is érthetetlen, hogy az ellentmondásos minősítése ellenére miért egy „karrierista” és megbízhatatlan személyre esett a választás, amikor már számukra is egyértelmű volt a titkos információszerzés törvénytelen volta.
A feltett kérdésekre az 1980-as évek végéről a levéltárba került állambiztonsági iratokból nem, legfeljebb az ÁBTL adatbázisában talált hírszerzési dossziéból kaphatunk esetlegesen némi magyarázatot. Mint kiderült, húsz évvel korábban, 1968-ban „Barát” már kapcsolatba került az állambiztonsággal, igaz akkor nem a belső elhárítással, hanem a hírszerzés egyik részlegével, a III/I-4. Osztállyal, amely ekkortájt a Vatikán elleni hírszerzéssel, a papi emigrációval foglalkozott. A már ismertetett nyilvántartásokon azonban nincs utalás erre a korábbi együttműködésre.?
„Barát” ’60-as évekbeli állambiztonsági pályafutása 1967. április 12-től dokumentált, amikor a III/IV-4. Osztály vezetője átiratban kérte a néphadsereg elhárító osztályának vezetőjét, hogy tájékoztassák őket arról, hogy „Barát”-ra vonatkozóan milyen operatív adatokkal rendelkeznek. Egyrészt azért, mert tudomásuk szerint baráti kapcsolatban volt egy államellenes izgatás miatt őrizetbe vett domonkos szerzetessel, másrészt az érintett testvérével a 6. határőrkerület elhárító csoportja jelzésként? foglalkozott.
Fél évvel később már a BM III/I-4/k alosztályon szolgálatot teljesítő operatív beosztott, Kósa György rendőr főhadnagy a későbbi ügynök személyes megismerésére tett javaslatot. Mint kiderült, ő már korábbról, a testvére révén ismerte a fiatalembert, így a családi viszonyairól megbízható információkkal rendelkezett. A tényleges katonai szolgálatát töltő tippszemély a teológia bejáró tagozatán harmadéves hallgató volt, és komolyan foglalkozott azzal, hogy a papi hivatást válassza. A személyes megismerés alapjául az ún. Júdás fedőnevű ügy? szolgált. A főhadnagy szerint, mivel személyével már ebben az ügyben foglalkoztak, „természetesnek tűnik, hogy az ügyben történt szerepével kapcsolatban a néphadsereg elhárító szervei is érdeklődést mutatnak”. A személyes megismerés valós célja azonban az ügynöki munkára való alkalmasságának, esetleges foglalkoztatási területének tisztázása volt. A személyes találkozót követően a hírszerzéstől Földes György rendőr őrnagy, osztályvezető? kérte a katonai elhárítást, hogy engedélyezzék az érintett sorkatonával való folyamatos foglalkozást.
1967.november 21-én Patkó Gábor rendőr főhadnagy által szignált határozatból tudható meg, hogy a széles körű általános műveltséggel rendelkező sorkatona személyével „perspektivikus céllal” akartak foglalkozni, és „Bajzáth Imre” fedőnéven a jelöltre vonatkozó anyag gyűjtésére kutató B- és M-dossziét nyitottak.
A személyes találkozások és adatgyűjtés eredményeként született meg a javaslat 1968. májusában „Bajzáth Imre” beszervezésére. A javaslat bevezetőjéből megtudható, hogy miért is volt szükség az egy éven át tartott többszöri találkozóra. „A jezsuita rend hazánk és a szocialista országok elleni tevékenységének felderítése, a jezsuita rendbe és a jezsuita központba történő beépülés, annak operatív értékű feldolgozása döntő feladat. Azonban sem a rendi központban, sem az ahhoz kapcsolódó objektumokban nem rendelkezünk ügynökséggel […] Munkánkat nehezíti, hogy a belső elhárítás állományában lévő jezsuita ügynökség számunkra értéktelen, koránál, lejáratottságánál, hírszerző lehetőség hiányánál fogva, így közülük telepítésre alkalmas személyt kiválasztani az elmúlt időszakban nem tudtunk. A rezidentúra, ismerve a jezsuiták fanatizmusát, konspirációs felkészültségét, kinti beszervezést ez ideig nem tudott kezdeményezni.”
A fenti okok miatt azt tartották célravezetőnek, ha a hazai bázison kiválasztott új ügynökjelölteket keresnek. Erre a feladatra tartották alkalmasnak „Bajzáth Imre” fedőnevű jelöltet. A jelölt tanulmányozása során szerzett információk szerint széles körű egyházi kapcsolatokkal rendelkezett, akik között nagyszámban fordultak elő illegálisan tevékenykedő szerzetesrendek tagjai is, köztük egy volt pálos szerzetessel? különösen bensőséges volt a kapcsolata, „aki még fel nem derített formában kapcsolatot tart[ott] az illegális Jezsuita Renddel.” A szerzetes azt ajánlotta „Bajzáth”-nak, hogy hagyja ott a szülői házat, és a jezsuiták támogatásával lépjen papi pályára. Bár a katonai szolgálata miatt tartózkodóbb lett vele szemben a volt szerzetes, de „Bajzáth” szerint kapcsolatuk gyorsan a régi mederbe terelhető. Az ügynökjelöltnek is voltak azonban céljai a politikai rendőrséggel, a kapcsolattól azt remélte, hogy a honvédségtől korábban sikerül leszerelnie. Ennek érdekében már jelöltként is öntevékenyen információkat szolgáltatott a katonai elhárításnak, például a Ferences-rendi diákoknak a laktanyán belüli titkos áldoztatásáról. A beszervezési beszélgetésen azt vállalta, hogyha rövid időn belül leszerelik, folytatja tanulmányait, és egy-másfél év után papi pályára lép. Megszerzi a jezsuiták erkölcsi és anyagi támogatását, és eléri, hogy a jezsuita rend soraiba fogadja. Ehhez azonban kérte a politikai rendőrség anyagi támogatását is.? Az összesen 11 találkozót követően 1968. május végén megtörtént a beszervezése, miután a beszervező tisztek ígéretet tettek a gyors leszerelésére. 1968 júniusában két magas rangú állambiztonsági vezető, Rajnai Sándor, a III. Főcsoportfőnökség helyettes vezetője? és Kucsera László vezérőrnagy? által aláírt szolgálati jegyen kérték a jelölt leszerelését, ami június végén megtörtént.
„Bajzáth” jelölt 1968 nyarán leszerelt a katonaságtól, amikor az addig róla összegyűjtött anyagot további felhasználásra a BM III/IV-1. Osztályról? Ötvös Dániel alezredes? átküldte a BM III/I-4. Osztályának. Az átküldött anyagot vagy annak egy részét csatolták a beszervezési dossziéhoz. Ezekben jórészt „Szalma István” fedőnevű rezidens,? Horváth Imre százados, elhárító tiszt? és „Ferenc” fedőnevű, már kizárt ügynök? jelentései voltak, akiknek a besorozott papnövendékek, így „Bajzáth Imre” megfigyelése, a róluk-tőlük hallottakról jelentés készítése volt a feladatuk.
„Bajzáth” jelöltet 1968. május 29–30-án szervezte be a hírszerzés. Beszervezését két operatív tiszt Patkó Gábor főhadnagy és Kósa György főhadnagy hajtotta végre, akiktől beszervezett hálózati személyként a „Békési Balázs” fedőnevet kapta. Az ügynök beszervezése körül még jó néhány operatív tiszt bábáskodott, a III/IV. Csoportfőnökségről Kovács ezredes? és Bencze Imre főhadnagy?, a III/I. Csoportfőnökségen a beszervező tiszteken kívül Földes György – itt már – alezredes, valamint Berényi István alezredes?. A beszervezés alapját „hazafias és érdekeltség”-ként fogalmazták meg, a foglalkoztatás vonala pedig „rendi és egyházi illegáció” volt.
1969 tavaszán Patkó Gábor kapcsolattartó tiszt jelentésében azt írta, hogy „Békési Balázs” az ügynöki munkáját a kezdeti problémák után jól végzi, különösen javuló tendenciát mutatott az elmúlt időszakban, 1969 őszére már a Budapesti Hittudományi Akadémia hallgatója lesz.
A beszervezéskori nagy perspektivikus tervek azonban hamar szertefoszlottak, ugyanis már 1970. május végén „Békési Balázs” fedőnevű ügynök kizárására tett javaslatot Patkó százados. Mint kiderült, a beszervezést követő néhány hónapban az ügynök helyzete a kapcsolattartó tiszt szándékai szerint alakult, csakhogy a folyamatos munka során olyan magatartásbeli hiányosságokat észleltek, „mint túlzott anyagiasság, nagyfokú lustaság, egyes események vagy kapcsolatok túlértékelése, nyakasság stb. Úgy éreztük, hogy a felsorolt hiányosságokat céltudatos nevelőmunkával le tudjuk küzdeni, de bizonyos idő után egy újabb probléma is jelentkezett, a katonai szolgálat alatt elvesztette kapcsolatát az említett egyházi személyekkel, akik fenntartással fogadták újbóli jelentkezését.”
A kialakult helyzet miatt az ügynök személye a hírszerző lehetőségeinek hiánya miatt egyre inkább „értéktelen” lett, ezért – az operatív tiszt szerint – további foglalkoztatása célszerűtlenné vált, emiatt kérte a hálózatból való kizárását, azzal a feltétellel, hogy rendkívüli esetben a kapcsolat felújítható legyen. Felvetődött, hogy „Békési”-t átadják a III/II. Csoportfőnökségnek, azonban kiderült, hogy az akkori civil munkahelyén a kémelhárításnak nem volt szüksége ügynökségre, végülis 1970. szeptember 30-án zárták ki a hálózatból.
A munkadossziéjába bekötött jelentései megelőzik a beszervezésének kezdetét, ugyanis már „Bajzáth” fedőnéven, jelöltként is adott írásos jelentéseket, 1968. február 15-én egy XIV. kerületi plébánián szolgáló négy segédlelkészről írt nem kifejezetten jóindulatú jelentéseket. Azt nem tudni, hogy milyen feladatot kapott az operatív tiszttől, azonban jelentései hasonló szerkezetűek, három részre tagolhatók: az elsőben a négy megfigyelt jellemrajzát olvashatjuk, a második részben a hozzá fűződő kapcsolatuk milyenségére tért ki, a harmadik részben egy bizonyos Lőrincz-üggyel? való kapcsolatukról ejt néhány szót. Mind a négyen – állítása szerint – vele közvetlen, bizalmas kapcsolatban álltak, ő viszont gátlás nélkül közölte Patkó főhadnaggyal a tőlük megszerzett információkat, mint például: „külföldi rádiók híranyaga iránt nagyon érdeklődik […], gyereke van […], bizonyos gépelt liturgikus anyagot el kellett juttatni szennyes ruha között.” A jellemzésüknél sem bővelkedett pozitív jelzőkkel: „rendkívül igénytelen […], reakciós elöljáróihoz csak dogmatikus értelemben tartozik […], tipikus értelmiségi figura (szalon abbé) […], tipikus tunya vidéki plébános […], gyenge teológiai képzettsége […], könnyen befolyásolható.” Egy esetben kifejezetten felhívta a figyelmet a hozzá barátilag viszonyuló segédlelkészre, miszerint „befolyásolhatósága miatt feltétlenül figyelni kell.”
A következő jelentést már „Békési Balázs” fedőnéven jegyezte, ugyanabban stílusban és szerkezetben. Ebben korábbi mentoráról írta le véleményét, amit azzal zárt, hogy „megítélésem szerint érdemes lenne »foglalkozni« vele. Feltehetően ismeretsége van a jezsuita, illetve a ferences renddel […] Rövid időn belül bizalmába tudnék férkőzni. Több alkalommal kért, hogy legyek a munkatársa.” Az operatív tiszt úgy értékelte a jelentést, hogy „Az ügynök úgy látszik megnyugodott, bízik bennünk […], ennek ellenére megkíséreljük »Balikó« fn. ügynöknő? bevezetését ellenőrzési feladattal.”
A már katonai szolgálatát töltő „Békési”-nek az egyházi kapcsolatainak felsorolása volt az egyik feladata. Bár 21 nevet takar a jelentés, egy-egy félmondatos megjegyzéssel, az operatív tiszt nem volt megelégedve a felméréssel. Úgy értékelte, hogy az „1 ½ év katonai szolgálat alatt sok kapcsolata megszakadt, és sok nevet elfelejtett.”
Egy magyar származású pápai kamarással történt levélváltása kapcsán felajánlotta a levelezés folytatását, aminek a bizalmas jellege – szerinte – tovább növelhető lenne, azonban ennek sem lett állambiztonsági szempontból értékelhető folytatása.
Egy fiatal teológushallgatóról viszont, akivel a politikai rendőrség tippszemélyként? foglalkozott, 15 pontba szedett rendkívül pozitív kicsengésű jellemrajzot készített.
Az 1968 novemberében készült jelentés értékelésében Patkó százados azt írta, hogy egy hónapi hallgatása után az ismert kombinációval sikerült felvenni a kapcsolatot „Békési”-vel. Szerinte az előző találkozón nagyon megszeppent, próbálta mentegetni hallgatását teológiai tanulmányaira hivatkozva. Az operatív tiszt szerint „megértette vele, hogy nem teheti azt az ügynöki munkában, amit akar, nem ő szabja meg a találkozókat, a feladatokat, megértette, hogy alá kell vetni magát az operatív fegyelemnek”. Az ügynöki munkájában javulást tapasztalt az operatív tiszt, azonban újabb feladatának tekintette az ügynök túlzott anyagiasságának lefaragását. Az operatív tiszt a továbbiakban is állandó feladatként adta a kapcsolatainak jellemzését. Ezzel összefüggésben kérte Ógyallay Tiborral? való kapcsolatának elmélyítését, aminek az volt a célja, hogy rajta keresztül jussanak el Kollár Ferenchez.? Utolsó, a dossziéba bekötött beszámoló 1969. február 25-én készült, amiben Ógyallay káplánnal folytatott beszélgetést írta le részletesen. A dossziét 1970. október 31-én zárták le. A jelentéseket olvasva az állapítható meg, hogy olyan perdöntő információkkal nem szolgált az ügynök, amiről addig a politikai rendőrség semmit sem tudott, inkább csak finomíthatta a korábbi ismereteiket. Ezzel szemben vele kapcsolatban egyre több problémája volt az operatív tisztnek, ami szintén a kizárása mellett szólt, azzal a kikötéssel, hogyha szükséges, a kapcsolat felújítható.
A politikai rendőrség valószínűleg 1989 végén érezte úgy, hogy eljött az a rendkívüli helyzet, ami miatt reaktiválják az ügynököt, ezért kérhette ki tanulmányozásra „Békési” anyagát a III/I-C Önálló Alosztály vezetője. A volt ügynököt – hálózati előéletét nem említve – azonban már nem a hírszerzés, hanem a belső elhárítás szervezte be ismét, azonban a tényleges együttműködésre nem maradhatott idő.
A korábbi hálózati múltját megismerve, és azt a kézzel írt titoktartási nyilatkozattal megtámogatva, nyugodtan állítható, hogy a „Békési Balázs”-ból 1989-re „Barát” fedőnevűvé változtatott ügynök úgy jogilag, mint a gyakorlatban is együttműködött a politikai rendőrséggel.
