Az együttműködés kezdetén hivatalos kapcsolatként vette igénybe a politikai rendőrség „Körmendi” fedőnevű személy szolgálatait. „Körmendi” 1945 után a Budapesti Műszaki Egyetemen gyors karriert futott be, és a tudományos pályája is szépen ívelt felfelé. 1950-re az egyetemi munkája mellett egy kutatóintézet megszervezésével is megbízták, amelynek 1953-ban az igazgatója lett. A gyors karrierhez hozzájárulhatott az is, hogy 1945-től MKP-, majd MDP-tagként „pártvonalon” is aktívan dolgozott. Számos magas állami kitüntetés birtokosa volt, valamint különböző szakmai szervezetekben, bizottságokban vállalt tisztségeket. 1960-ra világviszonylatban is szaktekintélynek számított, sokszor járt nyugaton tudományos konferenciákon, ahol előadásokat tartott. Politikailag, szakmailag és erkölcsileg egyaránt megbízhatónak minősült.

A BM II/3. Osztálya 1957 márciusától fokozatosan vonta be a munkába „Körmendi”-t. 1958-ban az ún. „Kemény” fedőnevű ügyben kapta az első feladatot, közvetítésével „Kemény”-t bekapcsolták a hírszerző munkába. Beszervezése Bécsben „külügyminisztériumi fedéssel” történt. A magyar politikai rendőrséggel való együttműködésre tehát „Kemény” pozitív választ adott, csakhogy „kihangsúlyozta, hogy ő a jövőben is hajlandó részünkre minden támogatást megadni, ami a tudományos munkájának profiljához tartozik […] azonban azt nem tudja megtenni, hogy reggel 3 óráig üljön bárokba[n], és azt figyelje, hogy mások mit beszélnek.”

Ezt követően több találkozót bonyolítottak le – főként – ausztriai tartózkodásaikon, amikor „Kemény” „Körmendi”-nek szóbeli információkat adott – többek között – az izraeli tudományos életről és személyekről, illetve három fontos izraeli objektumról is.

A zökkenőmentes kapcsolattartásban azonban némi zavar támadt, amikor 1960 augusztusában a bécsi rezidentúra jelentette, hogy beszélgettek a Bécsben tartózkodó egyik izraeli társadalmi kapcsolattal, aki az ottani hírszerző tisztnek elmondta, hogy 1957-ben megismerkedett „Kemény”-nyel, és megtudta tőle, hogy európai utazásai során egy magyar professzorral szokott találkozni, akinek beszámol az izraeli tudományos életről. „Körmendi” a következő bécsi találkozójukon megemlítette „Kemény”-nek, hogy – még ha név nélkül is történt – a kettőjük kapcsolatát felfedő közlése felveti a dekonspiráció veszélyét, azonban „Kemény” szerint Izraelben levélcenzúra van, és levelezésük alapján ismerik a kettőjük közti barátságot. „Kemény”-nek egyébként is más volt a véleménye a dekonspirációról, szerinte nincs abban semmi különös, ha találkozik magyarországi barátaival, hasonló szakterületen működő volt kollégáival, és a munkájukról beszélgetnek. Egyébként köztudomású, hogy ebbe a baráti körbe „Körmendi” is beletartozik.

1962-ben az volt a magyar hírszerzés célja, hogy előkészítsék „Servans” (ez lett „Kemény” új fedőneve) Amerikai Egyesült Államokba történő telepítését. Mindenekelőtt a rendszeres kapcsolattartásra és munkára akarták rászoktatni, amit végül is nem tudták megvalósítani. Annak ellenére, hogy „Servans” biztosította a Rómába telepített magyar hírszerző tisztet a további együttműködés fenntartásáról, a találkozókról legtöbbször távol maradt. Fél év után még azt sem tudták tisztázni vele, hogy a munkahelyén mivel foglalkozott, milyen hírszerzési lehetőségei voltak. Megfegyelmezésére „Körmendi”-t is kiküldték Rómába, ami mindkettőjük rendőrségi kihallgatásával végződött. „Servans”-t végül is 1967-ben zárták ki a hálózatból azzal, hogy 1963 óta érdemi információt nem adott.

Később, a „Kemény-akció” vége felé kezdték meg „Körmendi” bevonását a többirányú, aktívabb hírszerző munkába. A továbbiakban más ügyekben is segítette a politikai rendőrség munkáját.

Az 1960. augusztusi minősítéséből az derült ki, hogy korábban – a „Kemény-akció” előtt – a BM II/5. Osztály is foglalkoztatta egyetemi vonalon, szintén társadalmi kapcsolatként, és Szőke Béla rendőr százados? tartotta vele a kapcsolatot. További részleteket azonban a százados erről az időszakról nem közölt.

Antal Sándor százados úgy értékelte, hogy a rendszeres találkozókon kapott feladatokat „Körmendi” pontosan, lelkiismeretesen végrehajtotta, ezekről írásbeli jelentéseket is adott. Két év alatt a „Kemény-ügyön” kívül több személyről adott információt. Az egyes nyugati útjai során nemcsak konkrét ügyekben „végzett pontos munkát”, hanem jelentéseket készített gazdasági és politikai értesüléseiről is, jellemezte a konferenciák részvevői közül a hírszerzést érdeklő személyeket, és megteremtette az esetleges kapcsolatfelvételre a lehetőségeket.?

Tekintettel arra, hogy „Körmendi” már olyan feladatokat hajtott végre, amelyek túlnőttek a hivatalos kapcsolat keretein, átminősítették titkos munkatárssá, egyúttal beszervezési és munkadossziét is nyitottak számára. Antal százados úgy fogalmazott, hogy a minősítés helyettesítette a beszervezési javaslatot és annak végrehajtását. Mindez magyarázatot ad arra, hogy az 1957–1960 közötti időszakból miért nincs írásos dokumentum a beszervezési dossziéban, miközben a munkadossziéjában már 1959-től van írásos nyoma az együttműködésüknek.

Átminősítését követően a jövőbeni utaztatása alkalmával az alosztály már megbízólevelet írt számára, amit „Körmendi”-vel is aláírattak. Négy hónappal később újabb, igen részletes minősítést készített a százados. A már korábban megismert pályafutását és személyes tulajdonságait kissé árnyalta az az információ, hogy – itt részletesen nem ismertetett – alaptalan vádak? miatt korábban lemondott igazgatói beosztásáról, és az egyetemen tanszékvezetőként tevékenykedett a továbbiakban. A kapcsolattartó tiszt szerint „»Körmendi« lemondásában az alaptalan vádakkal szemben bizonyos önteltség is megmutatkozott […] úgy gondolta, hogy az intézet felett egymaga uralkodik, aminek a következménye az lett, hogy elhanyagolta a politikai munkát és beosztottainak szakmai fejlődését. Megfelelő bírálat után e hibáit belátta és igyekezett azokat kijavítani.”

A minősítés részletesen kitért a titkos munkatárs tudományos képesítésére, amiből megtudható, hogy „Körmendi” a fizikai tudományok doktora és akadémiai levelező tag, németül, angolul és olaszul beszél. Politikai állásfoglalása megfelelt „népi demokráciánk politikai irányvonalának”. Politikai megbízhatóságát azzal is bizonyítottnak látta a százados, hogy önként, elvi alapon vállalta az állambiztonsági szervekkel való együttműködést. A szakmai felkészültsége mellett általános műveltségét is átlagon felülinek minősítette, és megtudhatjuk azt is, hogy aktívan sportolt.

„Körmendi”-nek a magyar hírszerzéshez való viszonyát a kapcsolattartó tiszt tehát kielégítőnek tekintette, „a tudományos életben előforduló legkisebb jelenségeket is azonnal jelenti osztályunknak azzal, hogy abból eredményt tudjunk elérni, A felmerülő lehetőségeknél mindig kikéri véleményünket, és csak azután tesz lépéseket.”

A százados „Körmendi” ellenőrzésére javasolt intézkedésekkel zárta a minősítést, amelyben új részletes környezettanulmány, két hónapos levélellenőrzés és párhuzamos ügynöki ellenőrzés szerepelt. A minősítést jóváhagyó Szőke Béla osztályvezető-helyettes azonban a felsorolt ellenőrzési formákkal kapcsolatban azt írta széljegyzetben: „Nem értem, hogy egy ilyen pozitív minősítésű tmt-t miért kell ilyen módon ellenőrzés alá vonni? Ez nem is ellenőrzés, inkább feldolgozás!”

A másik említést érdemlő ügyben való közreműködése is csak részeredményt hozott. 1961 ősze és 1962 tavasza között „Körmendit” bevonták az NDK-s társszervekkel végrehajtandó közös akcióba. Az volt a feladata, hogy egy nyugatnémet atomfizikus, „Bauer”? magyarországi meghívását lelevelezze, hogy magyarországi tartózkodása idején az NDK állambiztonsági szervei megkísérelhessék a beszervezését. „Körmendi” vállalata a megbízatást, azzal a feltétellel, ha a professzor költségeit a politikai rendőrség fedezi. A kiadások finanszírozásának legalizálását úgy oldották meg, hogy a megfelelő csatornákon keresztül elintézték, hogy az Országos Atomenergia Bizottság meghívására és költségére történjen a szakmai eszmecserének álcázott beszervezési kísérlet. Ez megkönnyítette azt a szándékot is, hogy a professzor budapesti tartózkodása alatt „Körmedi” személyét háttérbe szoríthassák, ami minimalizálhatta a dekonspiráció veszélyét. Az „operatív akció” végrehajtására az NDK-ból két hírszerző tiszt érkezett Budapestre, a Gellért Szállóban foglaltak számukra szobát. Szintén ebben a szállodában biztosítottak „Bauer” professzornak is két egymás mellett lévő szobát úgy, hogy az egyikben a „technika” - 3/e rendszabály - volt. Budapesten sikerült a német társszerveknek „Bauer”-rel felvenni a kapcsolatot, a beszélgetések pozitív eredménnyel zárultak. Ezeken a beszélgetéseken – az őrnagy szerint – egyik fél sem utalt „Körmendi” személyére. Egy későbbi jelentésből azonban megtudhatjuk, hogy „Bauer” megszegte a megállapodást, a politikai tisztek azt feltételezték, hogy főnökeinek elmondta az NDK-s akciót. Félő volt, hogy az ügy kapcsán esetleg kompromittálódott „Körmendi” is.

1963-ban „Körmendi” B- és M-dossziéinak felülvizsgálata kapcsán Antal Sándor – itt már – rendőr őrnagy megállapította, hogy a titkos munkatárs az alosztály értékes munkatársa, a vele való további kapcsolattartás indokolt. A dossziék rendezése során az őrnagy – név nélkül – egy személy priorálását tartotta indokoltnak.

1965 tavaszán Liptai László rendőr főhadnagy lett „Körmendi” új kapcsolattartója, akit 1968-ban Medvegy Pál rendőr százados, majd 1973-ban Pozsonyi István rendőr ezredes követett.

1966 januárjából „Körmendi” jelentésének értékeléséből megtudhatjuk, hogy a számára felkínált három tanulmányút közül – a politikai rendőrség instrukciója alapján – a kanadait fogadta el. Kardos Imre alosztályvezető? javaslatában olvasható, hogy az operatív feldolgozó munka során az alosztály látókörébe került „Dower”?, akinek a megközelítését „hivatalos úton” a hírszerzés hosszadalmasnak és körülményesnek tartotta. Ezért esett a választás „Körmendi”-re. Az alosztályvezető úgy ítélte meg, hogy Szabó Miklós árulása? a titkos munkatársat nem dekonspirálta, így „Dower”-rel a kapcsolat felvételére és a rezidentúrának történő átadására őt tartotta a legalkalmasabbnak. „Dower” jó nevű magyar vegyészprofesszor volt, az MTA tagja. 1964-ben vendégprofesszornak ment ki Kanadába, azonban 1965-ben a végleges kint maradás mellett döntött. A BM III/I-4-F alosztály 1965-től foglalkozott személyével beszervezés és/vagy hazatérésre bírás céljából. Ehhez az akcióhoz volt szükség „Körmendi” kanadai tanulmányútjára. Az volt a feladata, hogy kanadai tartózkodása alatt, mint régi ismerőssel, teremtsen lehetőséget a személyes találkozóra, és tudja meg, mi az álláspontja a hazai hivatalos szervekről, politikailag hogyan változott, milyenek a munkalehetőségei, van-e lehetősége ösztöndíjasok fogadására. Óvatosságból a feladatait úgy határozták meg, hogy azokat az ottani rezidentúra aktivizálása nélkül is megoldhassa. A kezdeti szívélyes fogadtatást követően, a tervezett találkozás előtti napon, levelezőlapon „Dower” lemondta a találkozót.? „Körmendi” ennek ellenére utazási alkalmat keresett Quebecbe, ott tudta meg, hogy „Dower” előző napon Európába utazott. Mint kiderült, hazatérés megtagadása miatt büntetőjogilag felelősségre vonták a vegyészprofesszort, a III/1. Osztály viszont elmulasztotta a priorálást, így keresztülhúzták a hírszerzés számításait. Az iratokból az nem derült ki, hogy az ottawai követség hogyan került egyáltalán szóba, amikor a magyar szervek kifejezett utasítása az volt, hogy a rezidentúra közreműködése nélkül, magánemberként vegye fel a jelölttel „Körmendi” a kapcsolatot.

A dekonspirálódás problematikája többször felvetődött „Körmendi”-vel kapcsolatban. 1962 tavaszán „Igazgató” fedőnevű titkos munkatárs? arról tájékoztatta a kapcsolattartó tisztjét, hogy neki „Körmendi” két alkalommal is olyan „tónusú” megjegyzést tett, amivel azt sejtette, hogy valamiféle kapcsolat fűzi a politikai rendőrséghez. A politikai tiszt az „Igazgató”-nak azt mondta, hogy valószínűleg „Körmendi” csak fontoskodik, valójában azonban kijelentéseit komoly dekonspirációnak minősítette. „Igazgató”-nak is az volt a véleménye, hogy bár „politikailag igen széles skálán megbízható, azonban hiú, és szereti a jólértesültet mutatni.” Antal századost mindenesetre utasították, hogy figyelmeztesse „Körmendi”-t, ügyelve az „Igazgató” inkognitójára, nehogy kiderüljön az informátor kiléte.

A másik eset 1963 áprilisában történt, amikor a római utazásán az volt a feladata, hogy „Servans”-t a rezidentúrához kapcsolja, tisztázza lehetőségeit és készségét a hírszerző munkában. „Servans” elmondta „Körmendi”-nek, hogy kinntartózkodása alatt behívatták a rendőrségre, és a magyar kapcsolatai után érdeklődtek, akik között „Körmendit” is megemlítette. A magyar hírszerzés ezzel kapcsolatban érdeklődött az NDK-s társszerveknél a „Bauer”-akció miatti esetleges dekonspirálásáról. A németek azt feltételezték – mint ahogy erről már korábban szó volt –, hogy „Bauer” elmondta főnökeinek magyarországi beszervezésének körülményeit, konkrétan arról, hogy „Körmendi” mennyire dekonspirálódhatott, nem volt információjuk.

1967-ben pedig K. Nagy Sándor százados,, a BM III/II-3. Osztály beosztottja arról tájékoztatta Liptai századost, hogy a román társszervektől kapott információk szerint, „Körmendi” a holland kémelhárításnál hírszerzőgyanús személyként van nyilvántartva, a „határfigyelős személyek között szerepel”. Antal őrnagy szerint a magyar szerveknek arról nincsenek adatai, hogy „Körmendi” végül is mennyire dekonspirálódott.

Ezek a „dekonspirációs körülmények” folyamatosan csökkentették, szűkítették a titkos munkatárs hírszerzési lehetőségeit.

Ezt igazolja Pozsonyi István rendőr alezredesnek 1973. december 1-jei kizárási határozata is, amelyben a titkos munkatársnak a tudományos-műszaki hírszerzés területén végzett másfél évtizedes együttműködését bár pozitívan értékelte, de azt is megállapította, hogy az utóbbi időben már nem igen tudták foglalkoztatni. „Ennek oka az, hogy korábbi konkrét lehetőségei beszűkültek, kora és általános helyzete miatt már nem mozgatható úgy, ahogy az kívánatos lenne […] Ma már inkább ő foglalkoztat bennünket a problémáival és nem mi őt a munkával […] A vele való kapcsolat »ápolása« pedig csak energiát köt le.” Úgy tervezték, hogy nem vesznek tőle titokoktartási nyilatkozatot, csak megköszönik az addigi együttműködést.

Nem sokkal később, 1974 tavaszán a III/I-5. Osztály vezetője, a főcsoportfőnök-helyettes 1. számú utasítására? hivatkozva arról tájékoztatta a 4. Osztályt, hogy „Körmendi”-t mint 60 év feletti személyt, egyrészt korára tekintettel, másrészt az 5. Osztály vonatkozásában a „foglalkoztatásának célszerűsége megszűnt” indokkal 1973 végén kizárták a hálózatból. Mint kiderült, a volt titkos munkatárs múltbéli jó kapcsolatai révén azonban még megfelelő információkkal rendelkezett a cionista mozgalomról. Szombath József? osztályvezető felajánlotta „Körmendi” reaktiválását a 4. Osztálynak, amennyiben szüksége lenne az általa beszerezhető információkra. Az újbóli kapcsolatfelvételről azonban nincsenek írott források. Az átiraton kézírással mindössze ez olvasható: „Szijgyártó et. 1.) Vedd fel a kapcsolatot az illetékesekkel – Pozsonyi et. 2.) Dossziét tanulmányozásra kivenni, annak alapján dönteni. Balázs”

A levéltári források alapján megállapítható, hogy „Körmendi” mint rendszerhű tudósember, feltétlen kiszolgálója volt a magyar politikai rendőrségnek. A magyar hírszerzés által ráosztott feladatoknak köszönhetően – és nem őmiatta – nem szenvedett ismerősei, barátai, munkatársai közül valószínűleg senki sem szabadságkorlátozást, szakmai előmenetelüket viszont – a leírtak alapján megállapítható jellemrajza alapján – akár hátráltathatta is.