„Nagy Mihály” fedőnevű ügynök pályafutása elsősorban beszervezési dossziéjából ismerhető meg. A közel 300 oldalnyi anyagban azonban az 1956 előtti tevékenységről nincsenek korabeli dokumentumok. A bécsi rezidentúrára küldött, 1956. március 29-i utasításból tudható meg, hogy az ügynököt 1954 májusában szervezték be, majd egy év múlva a feleségével is felvették a kapcsolatot. „Nagy Mihály” hazai tevékenységével a politikai rendőrség meg volt elégedve, jelentései azt bizonyították, hogy őszinte, nem dekonspirálódott, azonban arról, hogy milyen konkrét munkát végzett, egy 1957-es összefoglalóból mindössze annyi deríthető ki, hogy a Veszprém Megyei Főosztály számára az ajkai építkezésen tapasztalt hiányosságokról jelentett, amiért két építésvezetőt felelősségre vontak.?
1955. október 27-én azzal a feladattal telepítették át Ausztriába, hogy volt tiszttársával és barátjával, Kollényi György? volt vezérkari tiszttel, aki a Gehlen-szervezet? magyar szakértője volt, újítsa fel a kapcsolatot, és rajta keresztül férkőzzön be a szervezetbe. A kinti kapcsolatfelvételhez azt a legendát találták ki, hogy „Nagy” politikailag szemben állt a rendszerrel, s mint tüzér alezredes nem tudott elhelyezkedni. „Disszidálásához” az adta végül az utolsó lökést, hogy sógorát letartóztatták,? és a rendőrség ő utána is érdeklődött.
1955. október 26-án éjjel, Torony község közelében vezették át az ügynököt a drótakadályon aki 1959. október 13-i jelentésében nagyon részletesen írta le a határon átjutásának és az ausztriai beilleszkedésének történetét. Megtudhatjuk, hogy a felsőőri (oberwarti) csendőrségről hogyan jutott el Innsbruckba, beszámolt kihallgatásainak egyes állomásairól és arról, hogy kikkel tudta felvenni az első napokban a kapcsolatot, részletesen leírta munkavállalásának körülményeit egy húsüzemben. Majd rátért a kinti hivatalos kapcsolatával való első sikeres találkozóra: „Szavakkal nem lehet leírni, hogy ez a pillanat mily erőt adott, aki ezt nem élte át, az meg sem értheti, hogy idegenben, hónapokon át, bizonytalanságban élni és végre egy barátot találni mit jelent. Az előre megbeszélt jelmondat és a viszontválasz? fokozta azt a biztonságot, hogy nem kerülhetek provokatőr kezébe.” A jelentésből megtudható, hogy nagyon körültekintően, körülményesen szervezték meg a találkozókat, általában hathetenként. Az említett „barát”, egy bizonyos Takács „elvtárs”, hírszerző tiszt volt a bécsi rezidentúrán. „Nagy Mihály” a megbízóit a Bécsben működő hírszerzővel történt találkozókon túl a feleségének írt levelein keresztül is tájékoztatta.
Az ügynök ausztriai telepítésekor a Vas megyei államvédelmi szervekkel abban állapodott meg, hogy a hatóság öttagú családját anyagilag támogatja, és Szombathelyen megfelelő lakást biztosítanak számukra. A pénzbeli juttatás összegét 1000 forintban állapították meg, amit 1957-ben – az 1500 forintos javaslat helyett – 1200 forintra emeltek. A feljegyzést Madari – itt már – rendőrnyomozó hadnagy azzal zárta, hogy „figyelembe kell venni azt is, hogy más ügynökökkel ellentétben – akik családjának itthon is többet adunk – Nagy Mihály kint devizában semmiféle juttatásban nem részesül.” A család lakásgondjait a konspirációs szabályok betartása mellett csak 1958-ban tudták megoldani, hiszen gondot jelentett az ebben a városban is meglévő lakáshiány.?
1957. augusztus 11-én az ügynököt további foglalkoztatásra Csala Imre főhadnagy vette át.
„Nagy Mihály” az utasításnak megfelelően felvette a kapcsolatot Kollényi Györggyel, ez a kapcsolat azonban 1956 októberében megszakadt?, mielőtt még a segítségével eljutott volna a Gehlen-szervezethez. Mivel sem a Kollényi-féle csoportba, sem a Szabad Európa Rádióhoz nem sikerült beépülnie, Innsbruckban telepedett le. Más területen azonban „Nagy” sikeresebb volt, értékes kapcsolatokat épített ki az Ausztriában élő emigráns vezetőkkel, többek között Zákó András tábornokkal, akinek a támogatásával az MHBK? tiroli szervezetének vezetésével is megbízták. Az 1956-os forradalom idején megszakadt a kapcsolata a magyar politikai rendőrséggel, csak 1957 tavaszán jelentkezett ismét, amikor is azt jelentette, hogy sógora a forradalom alatt kiszabadult a börtönből, Bécsben él, ahol csempészéssel, és – szerinte – Magyarország elleni hírszerzéssel is foglalkozik. Az ügynök az 1956-os forradalom leverése után otthagyta a húsüzemet, és a WCC? Innsbrucki segélyszervezetéhez került dolgozni, ahol a menekültek ügyeit intézte.
Már 1957 augusztusában felvetődött „Nagy Mihály” hazahozatala, amit Madari hadnagy, a volt tartótisztje azzal indokolt, hogy „eddigi kinti magatartása alapján úgy az emigráció vezetői, mint a tagjai, tiszta és megtámadhatatlan jellemű embernek ismerik. Ezért meg van annak a veszélye, hogy »Nagy Mihály«-t nem vonják be bizalmas munkába, mivel az emigrációnak, ill. az MHBK-nak szüksége van csak mint reprezentánsra, egy ilyen tiszta emberre.” A bécsi rezidentúrára küldött 1957. október 9-i keltezésű utasításban is egyetértettek azzal, hogy a „Nagy”-tól kapott információk a hírszerzést nem igazán elégítették ki, úgy fogalmaztak, hogy „a felküldött […] információ bár használható, de nem felel meg a várakozásnak. Lehetőségei közül legjobb volna, ha Borsányin keresztül bejutna a SZER-hez. Mivel ez még bizonytalan, az előzőleg megadott szempontokat – Zákóval, a sógorával és a Nemzetőr szerkesztőségével kapcsolatban – továbbra is napirenden kell nála tartani. Táviratilag közöltük, hogy hazatérése egyelőre nem aktuális.”
Négy hónappal később, 1957. december 9-én Csala Imre főhadnagy azonban már nem a hazatelepítéséről írt jelentést, hanem az ügynök feladattervét fogalmazta meg, mely szerint el kellene érnie, hogy vagy a WCC ausztriai központjába helyezzék át, vagy a Szabad Európa Rádiónál kerüljön státuszba. A WCC meglévő funkcióját tippkutatásra? használja fel, szerezze meg a nyilvántartásban lévő magyar disszidensek anyagát; a vidéki lágerekben végezzen felderítést, az ottani magyaroknak milyen a viszonyuk Magyarországhoz; dolgozza fel az Innsbruckban működő illegális iskolát.?
Az 1958. január 29-én készült feladattervben már „Nagy Mihály”-nak – a korábbiakon túl – fontosabb feladatai között szerepelt az MHBK tevékenységének a felderítése, Zákó Andrással való kapcsolatának elmélyítése; Kollényi Györggyel? és Kapitány Albinnal? való kapcsolat fenntartása; az MSZHSZ? köré csoportosult személyek közötti felderítés és Tollas Tiborral? való kapcsolat elmélyítése; a SZER alkalmazottakkal, különösen Borsányi Juliánnal? a nexus fenntartása.
1958. február 9-én viszont a bécsi rezidentúrán dolgozó hírszerző tisztnek „Nagy Mihály” fedőnevű ügynökkel történt találkozóról készült „javaslata” már ismét a hazatelepítésről szól, igaz ez alkalommal maga az ügynök vetette fel, azzal az indokkal, hogy a kétéves kint tartózkodása alatt a kitűzött célokat nem sikerült elérnie. A hírszerző tiszt is egyetértett azzal, hogy a konkrét hírszerző lehetőségeit nem tudta kihasználni, igazán jó lehetőségei nem is voltak, csak emigrációs pletykákkal tudott szolgálni. A hírszerző tiszt felvetette, hogy az ügynök hazatérése bizonyos politikai célokat szolgálhatna, ami az emigráció ellen irányulna. Hazatérésével zavart akartak előidézni az emigráció soraiban, mivel az ügynök hitelesen tudná ismertetni az emigráció szociális helyzetét, hazatérésével demoralizálná az MHBK tiroli csoportját, nyilvánosan beszámolna a nyilas csoportok ausztriai tevékenységéről, bemutatva, hogy háborús bűnösként nyilvántartott nyilas vezetők Ausztriában politikai menedékjogot élveznek. Mindez érzékenyen érinthetné Raab kancellárt? moszkvai útja előtt.
Az 1958 elején tervezett hazarendelése még sem történt meg, ugyanis egy évvel később, 1959. január 22-én, Budapesten készült újabb foglalkoztatási tervben Madari Dániel rendőr hadnagy bár elismerte, hogy „»Nagy Mihály« munkájára jellemző, hogy igen kevés, valóban titkos információt hoz, jelentései az emigráció életének felszínén mozognak.” Ezért kiemelten fontos feladatként határozta meg többek között, hogy „titkos híranyagok megszerzésére lehetőséget biztosító területre” irányítsák. Ennek végrehajtása érdekében azt várták az ügynöktől, hogy az MHBK területén kérjen segítséget Zákó Andrástól – arra hivatkozva, hogy a WCC-nél lévő állása bizonytalan –, hogy olyan munkaterületre kerüljön, amely biztosítja a titkos híranyagok megszerzését. Tovább mélyítse az MHBK-nál lévő ismerőseivel a kapcsolatát, őket részletes összefoglalóban dolgozza fel. Mélyítse el kapcsolatát a SZER-nél dolgozó ismerőseivel, főként Borsányi Juliánnal, derítse fel ellenséges tevékenységüket. Valójában a korábbi feladatokhoz képest lényeges változás ebben a foglalkoztatási tervben sem látható. Ami újdonság – a korábbi jelentésekben foglaltakhoz képest –, kiderült, hogy az ügynök megbízhatóságát 1955 óta még nem tudták ellenőrizni.
Fél évvel később, 1959. július 16-án, immár harmadszor, javaslat készült „Nagy Mihály” hazahozatalára. Porosz Ottó rendőr százados? és Mészáros József alosztályvezető? által jegyzett írásban megállapították, hogy sem a SZER, sem az MHBK titkos hírszerző szerveibe nem sikerült bejutnia, így csak ezeknek szervezetnek a legális tevékenységéről tudott jelenteni. Megemlítik, hogy az ügynök saját eredménytelenségét tapasztalva, maga is felvetette hazatelepítésének lehetőségét. Ebben a javaslatban szintén megfogalmazódott, hogy a hazajövetele elsősorban politikai célokat szolgál, „a fasiszta magyar emigráció” bomlasztását. Hazatérését úgy kívánták végrehajtani, hogy a munkahelyéről szabadságra megy, majd Nyugat-Németországba utazik, Nyugat-Berlinből átszökik Kelet-Berlinbe, ahonnan a berlini magyar nagykövetség segítésével, egy hírszerző tiszt kíséretében érkezik meg Budapestre.
Hazatérése után, a szombathelyi bérlakást feladva, a BM Külügyi Osztályon keresztül Budapesten biztosítottak neki és családjának egy kétszobás bérlakást, már csak azért is, mert Szombathelyre történő visszaköltözése – a politikai rendőrség szerint – „operatív szempontból helytelen lenne”. Megfelelő állás biztosítása mellett, további jövedelmi forrásként számoltak riportok, visszaemlékezések, esetleg egy könyv kiadásából származó honoráriumokkal.
1959. szeptember 15-én érkezett Magyarországra az ügynök.? A politikai rendőrség terveinek megfelelően ezt követően sajtótájékoztatón és a médiumokban nyilatkozott, ahol a disszidensek kilátástalan helyzetét kellett kihangsúlyoznia. Hazatéréséről a BM Tanulmányi Osztálya cikket is megjelentetett a Népszabadságban.
Az Ausztriában töltött négy évéről egy beszámoltatási tervben meghatározott szempontok szerint részletes jelentés kellett készítenie, amelyben ki kellett térni a következőkre: Az ausztriai tevékenységének áttekintése; hírszerző és propagandatevékenység az MNK ellen; az MHBK felépítése, szervezete, tevékenysége; Ausztriában lévő emigráns szervezetek; Ausztriában lévő segélyszervezetek, disszidensek helyzete.
Az 1959. október 30-ai zárójelentésben Madari Dániel rendőr főhadnagy „Nagy Mihály” hírszerző tevékenységét úgy értékelte, hogy az ausztriai kitelepítése lényegében helyes volt, azonban „egyenes jelleme nem volt alkalmas arra, hogy kint valamely hírszerző szerv keretében dolgozzon […] Ezen azonban itthoni foglalkoztatásával és kiképzésével lehetett volna segíteni.” Megállapították, hogy hazatérése zökkenőmentesen sikerült, nem dekonspirálódott. Régi ismerői inkább arra gyanakodtak, hogy feladattal jött haza, figyelmeztették, nagyon vigyázzon magára.
Jövőbeli helyzetéről azt közölték, hogy „»Nagy« leendő munkahelyét – Lósport Vállalatot – az elhárítás tartja, és megbeszéléseink alapján „Nagy”-ot átvétele esetén eredményesen felhasználhatják.” Madari főhadnagy azzal zárta jelentését, hogy bár az ügynök közepes eredménnyel dolgozott, de mindig becsületes és őszinte volt. Mindezt figyelembe véve, amíg a fizetése nem éri el a 2500 forintot, a szervezetnek támogatnia kell anyagilag.
1959. december 2-án a BM II/3-b alosztályáról Kuzma Sándor rendőr főhadnagy? vette át az ügynököt Madari főhadnagytól.
1960, július 1-ei jelentésből megtudható, hogy „Nagy Mihály” a Lósport Vállalatnál dolgozik 1200 forintos fizetésért, egyidejűleg a Külügyminisztérium megbízásából „emigrációs vonatkozású” könyvet ír. A korábbi megállapodás értelmében Kuzma főhadnagy 1000 forint fizetéskiegészítést javasolt számára.
Három évvel később, az 1963. október 2-i javaslat értelmében „Nagy Mihály” fedőnevű ügynököt kizárták a hazai hálózatból. Kizárását azzal indokolták, hogy az MHBK tevékenységét leleplező könyvének megjelenése után elvesztette régi tiszttársainak bizalmát, így a társszervek sem tudták tovább foglalkoztatni, ezzel egyidejűleg az anyagi támogatását is beszüntették.
Az utolsó találkozón „Nagy” megjegyezte, hogy telepítése előtt abban állapodott meg a megbízójával, hogy nyugdíjazásakor az alezredesi rendfokozatnak megfelelő járadékot biztosítanak számára. Ezt a kérését Kuzma rendőr százados azzal hárította el, hogy erről írásos megállapodás nem született, így kérése nem teljesíthető. A hálózatból 1963. október 16-án zárták ki, azonban „M3”? esetén „felhasználását” továbbra is célszerűnek tartották.
Elérve az öregségi nyugdíjkorhatárt 1966-ban az ügynök mindössze 11 évnyi munkaviszonyt tudott igazolni, mivel sem a honvédségnél, a második világháború előtt eltöltött 20 évet, sem a külföldi „megbízatás” idejét nem számolták bele a munkaviszonyban eltöltött időbe. A belügyminiszterhez ez ügyben írt panaszlevelére Tóth Pál rendőr alezredes?, a BM III/I-2/E alosztály vezetője javasolta számára a valamikori rendfokozatának megfelelő nyugdíj folyósítását, mivel Madari Dániel 1957. június 26-i feljegyzése azt igazolta, hogy 1956. október 30-án „Nagy Mihály” fedőnevű ügynök B- és M-dossziéit lapokra széttépve levitte a pincébe, amelyekből azóta semmi nem került elő. Így ugyan csak vélelmezni tudták a nyugdíjjal kapcsolatos megállapodás létét, végül is a belügyminiszter jóváhagyásával havi 2000 forint kivételes nyugellátást kapott.
„Nagy Mihály” kezét azonban a politikai rendőrség ezt követően sem engedte el. Az 1970. július 20-án készült javaslat tárgya „Nagy Mihály” pihentetett ügynök foglalkoztatása. Komáromi Sándor rendőr alezredes?, a BM III/I-2/E alosztályról az ügynök újra foglalkoztatását azzal indokolta, hogy a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának III/I. alosztálya „a hazai bázison folytatott tanulmányozó és tippkutató munka elősegítése érdekében […] lehetőséget teremtett arra, hogy az IBUSZ-hoz tartozó tihanyi szálloda sporthajó kölcsönző részlegéhez a nyári szezonra ügynököt juttassunk be. Az ügynöknek közvetlen lehetőségei lesznek egyrészt a megadott szempontok alapján nyugatnémet és osztrák állampolgárok között önálló tippkutatás folytatására, másrészt esetlegesen felmerülő célszemélyek tanulmányozására. Figyelembe véve a munkakör betöltéséhez szükséges életkort, nyelvtudást, valamint a megbízhatóságot és operatív tapasztalatot, ennek betöltésére »Nagy Mihály« fn. ügynököt javasoljuk.”
A 650 oldalnyi, háromkötetes munkadossziékba bekötött jelentések szintén az 1956 utáni időszakban keletkeztek. Az első kötet 1957. január 22. és 1959. február 10., a második kötet 1959. február 26. és 1959. november 23., végül a harmadik kötet 1959. december 10. és 1963. augusztus 13. között készült jelentéseket tartalmazzák. Mint a dátumokból is látható az I. kötet teljes egészében, a II. kötet nagyrészt még az ausztriai beszámolók, míg a III. kötet már a hazatérése után készültek, és a politikai rendőrség utasításának megfelelően a kintléte alatt tapasztaltakat, továbbá az emigráció ismertebb személyeiről, az emigrációs szervezetekről (különösen az MHBK-ról), valamint az osztrák segélyszervezetekről szerzett ismereteit foglalta össze. Főleg az ausztriai találkozókon szóban vagy feljegyzés formájában közölt információk nagy részét a rezidentúra hírszerző kapcsolattartó tisztje, Budapesten pedig a foglalkoztatására kijelölt operatív tiszt foglalta írásba.? Az 1959 szeptemberi hazaérkezése után írt beszámolóiról Bokor Ernő rendőr őrnagy? kézjegyével ellátott értékelő jelentés a korábbi megállapításokhoz hasonlóan fogalmazott: „Nagy Mihály 1959. október hó folyamán készült jelentései – főleg az MHBK-ról, az Ausztriába disszidált magyar diákokról és a SZER-ről – jórészt ismétlik az általa eddig küldött jelentések adatait; a tájékoztató munka szempontjából különösebb értékkel nem bírnak. Az egyes személyekre vonatkozó részadatokat nyilvántartásunk kiegészítésére felhasználtuk. Hírszerző szempontból ez a jelentéskomplexum kevés érdekes adatot és személyt vet fel. Ezen túl a különböző objektumokra és személyekre vonatkozó részjelentések gyakran – majdnem szóról szóra – azonos tartalommal több helyen is előfordulnak […] Az ügynök jelentései alapján továbbra is azt a korábbi következtetésünket ismételjük meg, hogy az MHBK-t – mint szervezetet – nem kezelhetjük hírszerző szervezet gyanánt. Az MHBK egyes tagjai végeznek ugyan ellenünk hírszerző munkát, azonban nyugati államok titkos szerveinek megbízásából. E kérdés tisztázásánál nagy segítséget jelentene Zákó anyagi bázisának felderítése, ami eddig nem sikerült.”
Az ÁBTL adatbázisában – az eddig feldolgozott iratanyag szerint – 19 dossziéban szerepel az ügynök polgári nevén, a korábban ismertetett 4 kötetnyi hálózati iratokon túl, általában az emigráció célszemélyeiről készült anyag mellékszereplőjeként.
