„Jogász” fedőnevű ügynökkel, mint „jobboldali szociáldemokratával”, az 1967. február 9-i javaslat szerint eredetileg a BM III/III-3/a alosztály kezdett foglalkozni ún. operatív célból. „Jogász” egyetemi éveitől részt vett a politikában, először a Dokoszban? volt tisztségviselő, majd tanulmányainak befejezésével a SZIM-ben? fejtett ki aktív szervező tevékenységet. Nézeteiben már akkor is a „jobboldali szárnyhoz” tartozott. Az 1956-os forradalom idején munkahelyén, a Földművelődési Minisztériumban újjászervezte a pártot, és a központban is komoly szervező munkát végzett. Megismerkedett és tárgyalt Mateo Matteottival,? az olasz szocialista párt egyik titkárával, aki abban az időben Magyarországon tartózkodott pártja megbízásából. A forradalom bukása után emiatt elbocsátották az állásából. Politikai tevékenységét az jellemezte, hogy szélesebb körű és mélyreható viszonyt akart kialakítani a nyugati szociáldemokrata pártokkal és az emigrációval. Ennek érdekében vette fel a kapcsolatot Wehnerrel,? a német szociáldemokrata párt alelnökével, továbbá a svéd és a dán szociáldemokrata pártok vezetőivel.
A későbbi hálózati személy már 1963-tól felkeltette a politikai rendőrség érdeklődését, amit „Boros” fedőnevű ügynök? jelentése és a megfigyeléséről készült 1964-es jelentés igazol, illetve 1965-ben „Tervező” fedőnéven még mint megfigyelt személyről, a munkahelyén történő titkos kutatás engedélyezésére tett javaslat tudósít.
„Jogász” feleségének útlevélkérelme és lánya külföldi egyetemi tanulmányai ügyében tett lépései teremtettek azonban olyan körülményt, hogy személyesen is elbeszélgessenek vele, először az útlevélosztályon. A találkozón egyértelműen érzékeltették vele, hogy már hosszabb ideje a politikai rendőrség megfigyelése alatt állt. Kész helyzet elé állították, amikor közölték vele, hogy amennyiben nem zárkózik el a velük való kapcsolat létesítésének gondolatától, segítik a lánya külföldi tanulmányait, ellenkező esetben meggátolják azt. Matéka századosnak az volt a célja, hogy ha „Jogász” olyan magatartást tanúsít, amelyből arra lehet következtetni, hogy ez a találkozás alapját képezheti további beszélgetésnek, úgy megkezdené a fokozatos beszervezését. Amennyiben nem érné el a kívánt célt, akkor is az ügynökjelölt kapcsolatainak „bomlasztására” alkalmas lesz ez a beszélgetés.
1967. március 21-i jelentésben a százados már úgy fogalmazott, hogy „»Jogásszal«, mint jelölttel foglalkozunk, fokozatos elv alapján, és sikeres beszervezését követően a jobboldali szociáldemokraták vonalán kívánjuk foglalkoztatni.”
Matéka százados elsősorban az őszinteségéről akart meggyőződni, egyrészt a külföldi, másrészt az itthoni jobboldali szociáldemokrata kapcsolatai vonatkozásban. „Jogász” a külföldi kapcsolatairól elmondta, hogy már egyetemista kora óta vannak külföldi szociáldemokrata barátai, mivel az SZDP szervezésében külföldi diáktáborozásokon vett részt. Így kötött ismeretséget például a svéd barátainak közbenjárásával a svéd szociáldemokrata nőküldöttség tagjaival, illetve felesége révén Wehner nyugatnémet baloldali politikussal. A jelöltet a nyugati szociáldemokrata vezetőkön kívül jó „elvtársi” kapcsolat fűzte az emigráció egyes vezetőihez, mindenekelőtt Presser Istvánhoz,? Szélig Imréhez? és Kéthly Annához.? A kapcsolatteremtési szándékát azzal magyarázta, hogy így akarta elérni azt, hogy a nyugati testvérpártok pozitív lépéseket tegyenek Magyarország irányába. Az itthoni jobboldali szociáldemokratákról azt mondta, hogy a közelmúltig Révész Andrással,? Kálmán Józseffel,? Lénárd Imrével? és másokkal gyakran találkozott, azonban az utóbbi időben majdnem teljesen megszakította velük a kapcsolatot, mert azt tapasztalta, hogy mint nemkívánatos személyeket megfigyelés alatt tartják az illetékes hatóságok. A magyarországi volt szociáldemokratákkal való kapcsolattartást azzal indokolta, hogy „illetékes vezető elvtársakkal” akarta felvenni a kapcsolatot, – ami két esetben meg is történt – és tudomásukra hozza, hogy szeretne bekapcsolódni az aktív politikai, társadalmi életbe. Ha ez megértésre talált volna, saját példáján keresztül akarta megmutatni a régi szociáldemokrata elvtársainak, hogy ők is hasonló magatartást tanúsítsanak, azonban kudarcot vallott. Matéka százados felajánlotta segítségét, hogy közösen megtalálhatják a bekapcsolódási pontokat a politika valamelyik területére. „Mi, mint az állambiztonság szerveinek képviselői, készek vagyunk arra, hogy ebben segítségére legyünk, amennyiben ő ezt igényli.” A találkozón elhangzottak alapján az operatív tiszt megállapította, hogy „»Jogásszal« lefolytatott elsődleges beszélgetés folyamán tanúsított magatartásából arra következtethetünk, hogy meg lehet kezdeni a beszélgetések sorozatát beszervezés céljából.”
Az 1967 nyarán készült beszervezési javaslatban az áll, hogy a politikai rendőrség feldolgozása alatt álló jobboldali szociáldemokrata vezetők lakásokon tartott összejövetelein „Jogász” is rendszeresen részt vett, mint fiatal utánpótlást vonták be tanácskozásaikba. A jelölt ezen túlmenően kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett nyugati szociáldemokrata és szocialista pártok vezetőivel. Mindezek alapján rajta keresztül – az operatív tiszt szerint – „eredményes csatornát létesíthetünk a mélyreható op.[eratív] felderítés érdekében az egyes nyugati szociáldemokrata pártok irányába. Továbbá rajta keresztül a feldolgozó és ellenőrző munkánkat eredményesebbé tudjuk tenni a hazai volt jobboldali szociáldemokrata vezetők vonatkozásában is.”
A jelöltről a személyes benyomásai is nagyon jók voltak a századosnak, „Egyéniségét tekintve alkalmazkodó ember benyomását kelti. Modora megnyerő, természetében kisebb fokú cinizmus rejlik […] Intelligenciájánál és műveltségénél fogva elvárja, hogy a vele való társalgó […] hasonló felkészültségű legyen.”
Matéka százados „Jogász” alkalmasságát – többek között – abban látta, hogy a jelentős befolyású nyugati – főleg szociáldemokrata – politikusokkal törekszik jó kapcsolatokat kialakítani, amit nagyban segít kellemes, közvetlen modora, rokonszenves külseje, valamint politikai kérdésekben a megfelelő tájékozottsága és differenciált alkalmazkodóképessége. „Jelöltünknek megvannak mindazon hírszerző lehetőségei, melyeknek következtében be tud épülni a szükségesnek és célszerűségnek megfelelően a bennünket érdeklő személyekhez, és ennek folytán végre tudja hajtani a rábízott feladatot.”
„Jogász”-szal történt személyes megismerkedést követően – a fokozatosság elve alapján – az operatív szabályok betartásával, célirányosan kezdtek foglalkozni, vagyis rendszeresen tartottak találkozókat, eleinte általában havonta, később gyakrabban. A kezdeti szóbeli beszámolókról lassan áttértek az írásos anyagok készítésére?. A beszervezés előkészítésével egyidejűleg az ellenőrzését 3/a és 3/e operatív rendszabályokkal és külső megfigyelésekkel egészítették ki, amelyek – a százados szerint – pozitív eredményt hoztak, a politikai rendőrséggel való addigi kapcsolatát nem fedte fel senkinek.
Beszervezését 1967. augusztus 17-re tervezte Matéka százados a „Mezei”? fedőnevű konspirált villában, Zima Péter rendőr őrnagy,? alosztályvezető jelenlétében. „Jogász” beszervezése végül fél évvel később, 1968. január 25-én történt meg. A beszervezési beszélgetésen tisztázták a titkos együttműködéssel kapcsolatos álláspontját: nincsenek-e gátlásai, kételyei vagy valamilyen tisztázásra váró problémája. „Jogász” megerősítette, hogy nincsenek kételyei abban a vonatkozásban, ha a segítség nyújtása a Magyar Népköztársaság hasznát szolgálja, még akkor is, ha azt a Belügyminisztérium politikai rendőrsége kéri tőle. Az operatív tiszt és az ügynök kéthetente találkoztak az „Ipoly” fedőnevű konspirációs lakásban,? a külvilág felé azzal a legendával, hogy idegen nyelvet tanulnak együtt.
Két évvel később, 1970 februárjában készült minősítésében Matéka százados meg volt elégedve az addigi együttműködéssel, miszerint bebizonyosodott, hogy megvannak a megfelelő hírszerző lehetőségei, s ezek a jövőben fokozhatók. A minősítésből megtudhatjuk, hogy „Jogász” 1968 nyarán körutazást tett Svédországban, Norvégiában, Dániában, az NSZK-ban, Svájcban és Ausztriában, ahol kizárólag szociáldemokrata vezetőkkel folytatott megbeszélést.? Ezeken a tárgyalásokon az operatív tiszt által meghatározott vonalat követve eredményesen hajtotta végre a feladatát. A svéd szociáldemokrata vezetők támogatásával találkozott Olof Palme? svéd miniszterelnökkel, Tage Erlanderrel,? Erhard Jacobson dán szociáldemokrata parlamenti képviselővel, az Európa Tanács tagjával, Kjeld Olesennel,? a dán szociáldemokrata párt titkárával, Trygve Bratteli? norvég politikussal és másokkal. Ily módon jelentős információkhoz jutott a politikai rendőrség az egyes szociáldemokrata pártok helyzetéről és az álláspontjukról. Matéka százados úgy értékelte, hogy bár ez volt az első utazása, az eredményét illetően pozitívan értékelhető. További feladatként kapta „Jogász”, hogy levelezéssel tartsa a kapcsolatot a nyugati szociáldemokrata vezetőkkel.
A politikai rendőrség ígéretét betartva, lánya több ösztöndíjkérelmét, közte egy nyugatnémet ösztöndíj elnyerését és az NSZK-beli egyetemi tanulmányait is támogatta, sőt 1969 júliusában a nyugatnémet utazása során operatív célból a vámellenőrzés mellőzősét is kérték. Felesége hasonló indokkal kapott soron kívül nyugati útlevelet. Annak azonban csak később van írásos nyoma, hogy „Jogász” lányát tippszemélyként tanulmányozták, a feleségét viszont beszervezték.?
Az ügynököt beszervezését követően is hálózati és operatív eszközök segítségével folyamatos ellenőrzés alatt tartották, „Szepesi”? és „Boros”? fedőnevű ügynökök, illetve telefon- és szobalehallgatás, valamint K-ellenőrzés útján.? Az ellenőrzések során megállapították, hogy betartotta a számára meghatározott magatartási vonalat. Politikai kérdésekben való tájékozottsága folytán „konspirálni tudott politikai nézeteiben”, ennek folytán differenciáltan tudott alkalmazkodni egyes politikai kérdések megítélésénél. Jelentősebb hazai és külföldi kapcsolatai egyenrangú partnerként fogadták el.
Úgy tervezték, hogy 1970-ben, ismét egy körutazás keretében, meghatározott feladattal Angliába, Franciaországba, az NSZK-ba, Olaszországba és Ausztriába utaztatják. A magyar szociáldemokrata emigráció vonatkozásában az ügynök feladatául szabták, hogy szerezze meg Presser István Svájcban élő „szociáldemokrata emigráns” irattárának fotókópiáját. Matéka százados úgy értékelte, hogy a nyugatnémet és svéd kormányon lévő szociáldemokrata vezetőkkel kialakított kapcsolata felhasználható lenne a magyar és az említett országok közötti tárgyalások előkészítésénél.
1971 áprilisában nemcsak új operatív tisztet kapott „Jogász” Hidasi János rendőr alezredes személyében, hanem másik csoportfőnökséghez, a hírszerzéshez került, a III/I-3/I. (később III/I-3/A) alosztályhoz, és a továbbiakban „Zilahi” fedőnéven folytatta állambiztonsági pályafutását. Hidasi alezredes jelentésében úgy fogalmazott, hogy ismertette - itt már - a titkos munkatárssal, hogy a hírszerzés érdeklődésének homlokterében a Német Szövetségi Köztársaság áll.
1971. szeptember 14-én maga Rajnai Sándor vezérőrnagy,? főcsoportfőnök-helyettes utasította a III/4. osztály vezetőjét, hogy szeptember közepétől 180 napnyi időtartamra vezessék be „Jogász” lakásába a 3/e rendszabályt<?, melynek anyagát a III/I-3. Osztálynak kellett megküldeni. Rajnai vezérőrnagy a rendszabály bevezetésének elsődleges céljaként azt határozta meg, hogy „különös érdeklődésre tartanak számot a feleségével, valamint bel- és külföldi kapcsolataival folytatott politikai jellegű beszélgetéseik”. Külföldi kapcsolatai közül kiemelt figyelmet kért a nyugatnémet szociáldemokrata párt tagjaival fenntartott kapcsolataira. Az ilyen irányú kérések többször megismétlődtek, különösen akkor, ha fontosabb „kiküldetést” terveztek.
A III/I-3/a alosztályán 1971 és 1974 között – mint ahogy az erről szóló határozatok mutatják – gyakran váltották egymást a „Jogászt/Zilahit” foglalkoztató kapcsolattartó tisztek: 1972. májusban Nagy Béla rendőr alezredes vette át Hidasi Jánostól, még ugyanebben az évben Kisignácz Ferenc rendőr alezredes, majd 1973. februárban Kiss János rendőr százados, szeptemberben Tokaji György rendőr százados, azután pedig 1974. szeptemberben ismét Kiss János százados operatív tiszt zárta a sort. Ez a névsor „Zilahi” folyamatos foglakoztatását sejteti.
Ehhez képest egy 1974 januárjában készült jelentés arról szól, hogy „Zilahi” fedőnevű titkos munkatárssal újra felvették a kapcsolatot, aki kifejezte készségét az együttműködés folytatására. Az operatív tiszt egy újabb nyugati körutazás lehetőségét is felvetette, amelynek megvalósításához megfelelő legendára volt szükség, mivel „Zilahi” munkahelyet változtatott. „Zilahi” beszélt az esetleges dekonspirációjáról is, mivel néhány nyugati partnere Révész Andrással történt találkozóik után tartózkodók lettek vele szemben.
A külföldi útjára a hírszerzésnél szokásos módon „hírigény” formájában fogalmazták meg azokat a kérdéseket, amikre „Zilahi”-tól a szociáldemokrata barátaival történt beszélgetések nyomán várták a válaszokat.
Egy évvel később, 1975 februárjában ismét a kapcsolat újrafelvételéről szóló jelentést készített Kiss János rendőr százados. Mint kiderült, „»Zilahival« az utóbbi időben megszakadt a közvetlen kapcsolatunk. A NÚSZ?-nál megszűnt státusza […] Konkrét feladatot utoljára 1974 februárjában kapott, amikor feleségével együtt az NSZK-ba utazott […] »Zilahi« és »Zilahiné« foglalkoztatása, aktivizálása kétéves tervünkben szerepel, figyelembe véve eddigi eredményes információszerző munkájukat és jó hírszerző lehetőségüket.”
1976. január 22-én a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma fejléccel szabályos megbízást kapott a házaspár NSZK-beli és ausztriai utazásra, politikai információszerző feladattal. A minisztérium utazásuk teljes költségét? megtérítette.
1971 és 1981 között „Zilahi”, és az időközben beszervezett felesége társaságában három alkalommal tettek nyugat-európai körutat, amikor kapcsolatba kerültek a nyugatnémet és a svéd szociáldemokrata párt számos vezetőjével, valamint osztrák és dán vezetőkkel, illetve a Szocialista Internacionálé angliai irodájának képviselőjével. Feladatuk minden esetben az volt, hogy mint magyar szociáldemokraták a nyugati „testvérpártok” vezetőinek bizalmát megnyerve, titkos információkat szerezzenek a magyar hírszerzés által megadott szempontok, hírigények alapján.
1981. május 5-i javaslatában azonban Kiss János rendőr őrnagy felvetette „Zilahi” fedőnevű titkos munkatárs kizárását a hálózatból. Indoklása szerint, kezdetben eredményesen dolgozott, számos hasznos információt szerzett, munkáját nagy lelkesedéssel végezte. Később megfelelő legális pozíció hiányában, fedőszervi háttérrel nem tudták utaztatni, így a kapcsolatai beszűkültek. Csak a háromévenként esedékes nyugateurópai útjaikon próbálták ápolni a régi kapcsolatokat, azonban mindinkább az volt tapasztalható, hogy ezeken a találkozókon gyűjtött információk használhatósága egyre csökkent. Ráadásul 1976 tavaszán telefonjának sorozatos meghibásodása miatt szétszedte a készüléket, és megtalálta a „3/e rendszabályt”. Bizalma emiatt nyilván megingott, bár erről a kapcsolattartó tisztjének nem tett említést. A kapcsolat megszakításának tervét több találkozón, fokozatosan hozták tudomásukra, „így sikerült elérni, hogy számára minden lelki megrázkódtatás nélkül tettünk pontot egy szakasz végére, amely számukra a velünk való szervezett együttműködés végét jelenti.”
„Zilahi” jelentéseit összefogó három dossziéban közel száz jelentést helyeztek el. Az első kötetében a belső elhárításnak készített mintegy harminc jelentése főként a magyar volt szociáldemokrata vezetőkről, köztük is leginkább Révész Andrásról szólnak. Ezek mellett egy közel hetvenoldalas részletes útibeszámoló olvasható az 1968 nyári nyugat-európai körutazásról, eredetiben és átiratban. Olvasható még néhány jelentés a Szocialista Internacionáléról, a nyugati szociáldemokrata pártról, a kongresszusaikon elhangzottakról, többek között az osztrák szocialista és a német szociáldemokrata pártról (SPD). Ezek tartalmi ismertetése, elemzése azonban nem feladata a dolgozatnak. A második és harmadik köteteket már a hírszerzés jegyzi, amelynek több mint 70%-a az SPD-ről, az NSZK külpolitikájáról szóló információs jelentések. Ezeket a III/I-3. Osztály készítette, minden esetben meghatározták a készítés pontos időpontját és az információszerzés forrásait, ahol csak egyik forrás volt az ügynök jelentése. A harmadik kötetben külön említést érdemelnek a Schmidt? kancellárról, illetve a Carstens? elnökről készített feljegyzések.
Az ügynöki jelentések esetenként „emlékeztető” címen kerültek a dossziékba, továbbá nem minden esetben kapott írásos anyagot az operatív tiszt. Az ún. minifonnal felvett szóbeli információközléseket a politikai rendőrség gépírónői vetették papírra.
A politikai rendőrség oldaláról nézve a tizenhárom éves együttműködés eredményének elsősorban a nyugati baloldali pártokról megszerzett információk tekinthetők. A hazai volt „jobboldali” szociáldemokratákról írt jelentéseinek a tényleges következményei a források alapján nem állapíthatók meg, hiszen ezeknek a személyeknek a megfigyelése nem csak az ő feladata volt. Az egyes jelentésekhez fűzött operatív tiszti megjegyzésekben sincs olyan utalás, ami az érintettre nézve konkrét joghátrányt jelentett volna, mi több az egyes kötetek zárólapjain az olvasható, hogy ellenséges személy a dossziéban nem található.
