„Hargitai” fedőnevű informátor 6-os kartonját 1956. augusztus 3-án töltötte ki Varga Gyula államvédelmi hadnagy, a BM Győr-Sopron Megyei Főosztály Soproni Városi és Járási Osztályának beosztottja. Az informátort ugyanazon a napon szervezték be, iratanyagát 1959. május 8-án irattározták. A kapcsolat megszakítását a hírszerző lehetőség megszűnésével indokolták. A következő dátum 1959. szeptember 25-e, ami azt tanúsítja, hogy a BM II/4-g alosztály újból felvette „Hargitai”-val a kapcsolatot. Ennek az időszaknak a dokumentumait 1970. szeptember 1-jén irattározták.

Az ügynöktörténet feldolgozását nagyban segítette az a – nem gyakori – körülmény, hogy a levéltári forrásoknak mind a három alapdokumetuma, a 6-os kartonon túl a B- (beszervezési) és M- (munka) dossziék is rendelkezésre állnak. Az ÁBTL-be került dossziékban található iratok azonban az együttműködés első szakaszát nem dokumentálják. A B-dossziéban 1957-ből mindössze egy környezettanulmány, valamint egy jelentés található, az utóbbi röviden felvázolja az 1957. augusztus 29-e előttről az – itt már – ügynökkel való kapcsolattartást. Ebből a jelentésből megtudhatjuk, hogy a BM Győr-Sopron Megyei Főosztály szervezte be 1956. augusztus 23-án,? kompromittáló adatok alapján. Kompromittáltsága abból adódott, hogy 1956 januárjában feleségével nyugatra akartak szökni?, de a határőrség elfogta őket. A disszidálási kísérletért kiszabott 8 hónap büntetésből 5 hónapot töltött Tatabányán,? és a hátralévő idő elengedése fejében vállalta az együttműködést. A beszervezése után egy hónapig pihentették, ugyanis – Balaton hadnagy szerint – a vizsgálati fogság alatt „megtörődött, illetve kimerült”. Október 23-a előtt két-három esetben találkoztak,? majd 1957 augusztusában vették fel újfent vele a kapcsolatot. A jelentésben Balaton hadnagy megállapította, hogy az „ellenforradalom” alatt nem dekonspirált, a hálózati anyaga Győrben volt, a hollétéről azonban nem volt tudomása, ezért kérte a B- és M-dossziék megnyitását.?

„Hargitai” 1956 és 1957 között háromszor váltott munkahelyet, előbb a pamutiparban dolgozott, majd egészségi okok miatt egy téglagyárban helyezkedett el. Az új munkahelyén teljesen ismeretlen környezetbe került, nem volt „hírszerző lehetősége”, körülményes volt a vele való találkozás is, ezért 1959. január végén kizárták a hálózatból.

Fél évvel később, 1959. augusztus 19-én azonban Törőcsik István rendőr hadnagy a nemrég kizárt ügynök további foglalkoztatására kért engedélyt azzal az indokkal, hogy 1959 tavaszán a GYSEV-hez? került vonatkísérőnek az osztrák vonalra,? mivel perfekt beszél németül. Sikeresen letette a vasúti szakvizsgát, és számára az igazgatóság kiküldetési rendelvényt kért az osztrák szolgálati utakra. Törőcsik hadnagy nagyon pozitív képet festett az elkövetkező együttműködés lehetőségeiről: „Mint jó vasutas szakember rendszerhűnek mutatkozik […] Általános műveltsége az átlagnál magasabb. Amennyiben „T” lakásra tudjuk vinni, és szakmai tudását is növelni tudjuk, nevezett személy egyik leghasználhatóbb ügynökünkké válhat.”

Egy évvel később, 1960 novemberében, „Hargitai” fedőnevű ügynök tevékenységéről készült összefoglaló jelentésben Törőcsik hadnagy annyiban volt elégedett az ügynök munkájával, hogy a kinti magyar disszidensekről, beszélgetéseikről rendszeresen jelentett, azonban több forrásból arról értesült, – még egy, az állomásfőnöknek címzett névtelen levelet is elfogtak –, hogy az ügynök különböző csempészárukat, leveleket vagy üzeneteket továbbít Magyarországra, és azokról a jelentéseiben nem tesz említést. Felvetődött, hogy „Hargitai” nem őszinte a kapcsolattartó tisztjéhez, ezért megkezdték „az ügynökre a feldolgozó munkát”. Hamarosan kiderült, hogy a politikai rendőrség tudta nélkül tényleg behoz az országba különböző csomagokat, leveleket. Ezt a területen dolgozó ügynökök jelentései egybehangzóan igazolták. Ekkor „konspiráltan” előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. A kihallgatáson bevallotta, hogy több levelet és csomagot továbbított kérésre. Esetenként ezért még „megfelelő honoráriumot” is kapott. A kihallgatást követően „Hargitai”-tól újabb nyilatkozatot vettek,? majd az elkövetkező időben egy V. J. nevű magyar disszidens csempész és más ellenséges tevékenységének felderítését kapta feladatul. A névtelen levélen kívül a vasúti igazgatósághoz más panaszok is érkeztek vele kapcsolatban, amelyeket az állomásfőnök kivizsgált, és 1962. április 4-én kelt levelében megállapította, hogy „bizalmi beosztáshoz nem méltó magatartást tanúsított, s ezen tettével veszélyeztette dolgozó társai megbecsülését, valamint a Magyar Államvasutak jó hírnevét.” Ezért a szolgálati vétségért figyelmeztetésben és megrovásban részesítette.

A területen foglalkoztatott volt iskolatársának, „Veszprémi”? fedőnevű ügynöknek 1962 nyarán, majd szeptemberben adott jelentéseiből megtudhatjuk, hogy „Hargitai” a munkahelyi és állambiztonsági figyelmeztetéseket nem vette túl komolyan, nem hagyott fel a csempészéssel. Az ügynök beszámolói alapján az operatív tiszt „Hargitai” tevékenységét értékelve megállapította, hogy „H. F.? nyugatra kijáró vasutas ellenséges beállítottságú, és foglalkozott csempészéssel […] H. több órát adott át K. I. vele egy házban lakó személynek.”

1962 decemberében „Bognár”? fedőnevű ügynök azt jelentette „Hargitai”-val kapcsolatban, hogy dr. F. F.? felhívta a figyelmét, hogy óvakodjon „Hargitai”-tól, mert az osztrák elhárítás megfigyelés alatt tartja.

1964. február 15-én Kosztoványi György rendőr hadnagytól Kiss Márton rendőr őrnagy vette át a hálózati személyt további foglalkoztatásra. Feltételezhetően ezért készítette el a hadnagy „Hargitai” ügynök minősítését az átadás előtti napon. Törőcsik hadnagy néhány évvel korábbi sikeres együttműködési víziójával ellentétben, ebben már sok pozitívum nem olvasható. Kosztoványi hadnagy úgy fogalmazott, hogy az együttműködés során sok probléma merült fel úgy az őszintesége, mint a feladatok végrehajtása terén. Komoly csempésztevékenységet is folytatott, amelynek a felderítését követően azt a beszervezésének megerősítésére használták fel. Ezt követően egy ideig a találkozókra rendszeresen eljárt, azonban később különböző kifogásokkal a találkozók egyre rendszertelenebbek lettek. A minősítést azzal zárta a hadnagy, hogy „szükséges olyan feladatokat meghatározni részére, amelyeket ellenőrizni is lehet.”

Mindezek ismeretében megmagyarázhatatlan a kívülálló számára ez az engedékenység, az, hogy évekig semmilyen retorziót nem alkalmaztak vele szemben, annál is inkább, mert a jelentéseit olvasva, ráadásul az ellenőrzését végző és ugyanazon a területen dolgozó hálózati személyek száma miatt sem lehetett nélkülözhetetlen a vele való együttműködés. Talán némi magyarázattal szolgálhat Törőcsik főhadnagy személyi anyagában található 1961 nyarán készült vádirat, amiből kiderül, hogy egy véletlen folytán – a hadnagy betegállományának idejére – Kiss Márton rendőr százados vette át a hozzá kapcsolt ügynököket. Az ügynökök elmondták, hogy Törőcsik főhadnagy kérésére órákat hoztak be Ausztriából, amelyeket a főhadnagy továbbított a II/4-g alosztályon keresztül a BM Külügyi Alosztályának, ahol némi felárral egyenlítették ki a vétel összegét. A behozott órákról, az elszámolásról azonban sem nyilvántartást nem vezettek, sem a pénzről nyugtát nem készítettek, így nem tudták megállapítani, hogy hány darab órát juttattak el a külügyi alosztályra, és azért mennyi pénzt fizettek ki. Kiderült, hogy „Párnás”? fedőnevű ügynök az alosztály vezetőjének engedélye alapján három operatív tisztnek szintén hozott be órákat – történetesen „Hargitai” 1959 utáni kapcsolattartó tisztjei is köztük voltak –, akik a megbeszélt vételár teljes összegét még nem fizették ki. Mivel az említett vádiratban „Hargitai” nem szerepel, így nem lehet tudni, hogy őt bevonták-e ezekbe a féllegális üzletekbe. Mindenesetre Törőcsik főhadnaggyal gyakori téma volt a találkozókon a csempészés kérdése, erről írásban mindig az előírások szerint történt intézkedés. Az ügynök beszámolt arról, hogy az operatív tiszt utasításának megfelelően miként utasította vissza a kisebb-nagyobb csomagok Magyarországra hozatalát. Voltak azonban olyan esetek, amikor Törőcsik főhadnagy a jelentések értékelésében kisebb engedményeket tett annak érdekében, hogy az ügynök a megfigyelt személy „bizalmába férkőzzön”.

Általánosságban elmondható, hogy a politikai rendőrség számára saját tevékenységéről kialakított kép és a valóság között nagy volt a különbség, sőt úgy is fogalmazható, hogy a csempészettel való kérések sorozatos elhárításáról szóló jelentések az állambiztonság helyi szerveinek félrevezetését, „megvezetését” is szolgálták, vagy esetleg így fedték el a közös üzletelést.

„Hargitai” kétkötetes, 1959 és 1968 közötti munkadossziéjában mintegy száz jelentését fűzték be. Nagy részükben kollégáiról szóló pletykákat vagy tőlük/róluk hallottakat-látottakat írja le, illetőleg olyan információkat, amikor egyik-másik munkatársánál valamilyen vagyongyarapodást tapasztalt (pl. házat vagy telket vett). Másrészt a határon túl élő – állambiztonsági szempontból túl nagy jelentőséggel nem bíró – magyarokkal folytatott beszélgetésekről számolt be.

1964 őszén Kiss őrnagy „Hargitai” hírszerző lehetőségeinek felülvizsgálatáról készített jelentést. Ebből kiderül, hogy a csempészet beigazolódása után mindössze egy konkrét ügyjelzésben foglalkoztatták, majd más ügybe is be akarták vonni, azonban az ellenőrzések? során kiderült, hogy továbbra sem őszinte. Az őrnagy a legális csatornák területén folyó elhárító munkában látott lehetőséget az ügynök számára, de arra az esetre, ha kiderül, hogy nem változtat az addigi magatartásán, felvetette az ügynöknek a hálózatból való kizárását.

A levéltári források viszont azt mutatják, hogy az ügynök kizárása egyelőre nem történt meg, ugyanis 1965 márciusában Varga Gyula rendőr százados kétheti-havi rendszeres találkozókról számolt be egy jelentésben hozzátéve, hogy „T”-lakásban ez ideig nem találkoztak, mert – mint eddig már sokszor – kétség merült fel az ügynök őszinteségét illetően. Mint kiderült, fontosabb bel- és külföldi kapcsolatai nincsenek, viszont munkahelyén szinte minden dolgozóval kapcsolatban áll, illetve Ausztriában is vannak ismerősei.

Még ugyanazon év őszén egy 13 kérdéskörből álló kikérdezési tervet állított össze Varga százados az ügynök tevékenységének felülvizsgálatára. Bevezetőjében arról számolt be, hogy „az utóbbi időben nem jelent meg a találkozókon, de ha megjelent is, értéktelen jelentéseket adott. Felmerült vele kapcsolatban, hogy Dr. F. előtt dekonspirálódott, vagy dekonspirálta magát, továbbá nagyarányú vásárlásokat folytatott Ausztria területén. Ügynöki jelentések bizonyítják, hogy „Hargitai” nagyobb összegű schillinget kapott korábbi, Ausztria területén történt sérülése miatt, amit nem jelentett, sőt többszöri kérdésünkre letagadott. Ennek folytán letiltottuk Ausztriába történő kijárástól – közölve lett vele azért, mert hozzánk nem őszinte – és olyan feladatokat kapott, konkrét meghatározás nélkül, hogy írja le azokat a körülményeket, amiket ez idáig előttünk elhallgatott […] Ezen jelentései – függetlenül attól, hogy még mindig nem volt őszinte – értékesek voltak.”

Mivel a kapcsolattartó tiszt meg volt győződve arról, hogy még mindig nem őszinte velük az ügynök, ezért a tervnek megfelelően a részletes kikérdezését azzal kívánta nyomatékosítani, hogy a kihallgatást a hivatali helyiségükben tervezte lebonyolítani, egyébként is úgy ítélte meg, hogy egy ilyen hosszú beszélgetésre a találkozóhelyek nem megfelelőek. A kihallgatásnak, annak eredményének a dossziékban nincs írásos nyoma, mindössze két évvel később 1967 elején készült minősítésből kaphatunk arról némi ízelítőt.

A minősítésben ismételten összefoglalta Varga százados az addigi együttműködés buktatóit, majd rátért a kihallgatás következményére. Amikor a kihallgatás során egyértelműen megállapította, hogy az ügynök nem őszinte, intézkedett arról, hogy ne tudjon szolgálati útra Ausztriába menni. „Ezt követően „Hargitai” rendkívül idegessé, látszólag pedig aktívvá vált, érezve, hogy előttünk lelepleződött. Ettől kezdve állandóan kereste velünk a kapcsolatot. Konkrét feladatot továbbra sem kapott. Az általa adott jelentéseket nem fogadtuk el véglegesnek, így mindig újabb és újabb ellentmondásokba került, szinte megzavarodott, miközben akarva nem akarva több esetben értékes jelentést is adott úgy saját, mint más személyekre vonatkozóan.” A rendszeressé vált írásos jelentéseiben korábban elhallgatott körülményeket is leírt, azokat olvasva felvetődött a kapcsolattartó tisztben, hogy esetleg Ausztriában árulóvá vált.

A kihallgatáson végül azt is bevallotta, hogy az 1962-ben, Ausztriában történt balesete miatt kapott kártérítését illegálisan behozta Magyarországra. Azzal védekezett, hogyha a Nemzeti Bankban váltotta volna be, sokkal kevesebb pénzt kapott volna. Beismerte azt is, hogy amikor az eisenstadti kórházban kezelték, az osztrák csendőrség többször kihallgatta, majd 1963-ban konspiráltan őrizetbe vették, erre nem tudott „észszerű” magyarázatot adni.

Az ügynök addigi munkáját értékelve Varga százados megállapította, hogy soha nem volt őszinte hozzájuk, már kulák származása miatt is mindig távol állt tőlük. Bár személyes tulajdonságai alkalmassá tennék az ügynöki munkára (iskolázott, művelt, jó társalgó, kiterjedt ismeretséggel rendelkezett), azonban a százados nem tudta elérni, hogy politikailag lojális legyen.

A kiderített jogsértések miatt Varga százados javaslatot tett „Hargitai” őrizetbe vételére is, Dejcző Károly osztályvezető? azonban azt nem engedélyezte.

Az ügynök 1967. januárig reménykedett abban, hogy a beismerő vallomása és újdonsült szorgalma hozzásegíti ahhoz, hogy ismét kijárhasson Ausztriába. Amikor megtudta, hogy nem számíthat a jövőben a külföldi szolgálati utakra, akkor kijelentette, hogy becsapta őt a politikai rendőrség, ezért a munkájára, segítségére ne számítsanak. Ekkor a százados ismételten indítványozta „Hargitai”-val a kapcsolat megszakítását, azonban végül is 1970-ig csak pihentették. 1970. július 30-i javaslat alapján zárták ki a hálózatból.