„Sárfi” beszervezésének időpontjai 1950, illetve 1958, kizárásáé 1955, illetve 1960. június 16. A B-dossziét 1957. május 30-án nyitották, és 1960. június 25-én, illetve 1965. január 9-én zárták le, összesen 36 lapot tartalmaz. Az informátor munkadossziéja nem került levéltári kezelésbe. Az M-dossziék nyilvántartó könyvében két „Sárfi” fedőnevű hálózati személy található. Az M-4754-es számú dossziét 1959-ben a határőrség zárta le, az M-9252-es számút 1960-ban a BM II/5. Osztálya, s mindkettőt megsemmisítettek. A lezárás éve és a szervezeti egység megegyezése alapján feltételezhető, hogy az utóbbi fogta össze a kérdéses személy jelentéseit.

„Sárfi” 1949–1956 között egy minisztériumban dolgozott, közben 1951–1952-ben New Yorkban, majd Washingtonban volt konzul, illetve attasé. Az ÁVH I/2. Osztálya 1950-ben elvi alapon beszervezte, 1955-ben megszakadt vele a kapcsolat, mert az elhárító munkát a minisztériumban megszüntették. A washingtoni rezidentúra 1952. január 8-i jelentése szerint „Sárfi” kiérkezése után gyanúsan érdeklődő magatartást tanúsított. „Igen sok ismerőse él az USA-ban, akiket Párizsból ismer. Ezek közül nem mind haladó” – írták. Az 1956-os forradalom bukása után Nagy Antal rendőrnyomozó főhadnagy felkereste a volt informátort, aki közölte, hogy hamarosan munkahelyet változtat, egy tudományos intézetben és az egyetemen fog dolgozni. Ezért a kapcsolat felvételétől eltekintettek, majd egy évvel később mégis megújították azt.
„Sárfi” informátori tevékenysége a B-dossziéjában található adatok alapján rekonstruálható. Az informátorral történt első, 1958. május 13-i találkozóról Sebestyén Sándor rendőr őrnagy, a BM II/5-f alosztály beosztottja készített feljegyzést. A beszélgetés első felében „Sárfi” az 1958. augusztusi brüsszeli jogászkongresszus szervezésében végzett munkájáról számolt be, majd felsorolta brüsszeli, párizsi és egyesült államokbeli szakmai ismerőseit. A jelentést értékesnek minősítették, mert több kombinációs operatív intézkedés megtételére nyújthatott lehetőséget, illetőleg „Sárfi” ismeretségi köre alapján esélyt láttak a volt Vörösmarty Cserkészcsapat tagjai tevékenységének felderítésére.
Az 1958. június 4-én készült jelentés másolatából^? ismerhető meg az úgynevezett 311-es Vörösmarty Cserkészcsapat rövid története, amely 1945 után a Madisz^? keretei között működött tovább. A leírásból megtudható, hogy 1958 tavaszán a Magyar Partizánszövetség klubjában megtartott találkozó résztvevői egy személytől eltekintve valamennyien „jó káderek” voltak, közép- és felső vezetők az államigazgatásban, a médiában vagy a gazdaságban. Sebestyén őrnagy a beszámoló végén megjegyezte, hogy „a jelentést Kuti^? r. h[a]d[na]gy elvtárs kérésére írattam”, egyúttal javasolta – a bizonytalan egzisztenciájú – Erdély Miklós^? operatív ellenőrzését bevezetni, és felvetette, hogy esetleg kombinációs tervet is kidolgozhatnak a külföldre „disszidált” volt cserkészekkel való kapcsolat kiépítésére.

1958 nyarán „Sárfi” arról tájékoztatta a tartótisztet, hogy pedagógus sógornőjét el akarják bocsátani, mert férjét ‘56-os tevékenysége miatt jogerős börtönbüntetésre ítélték. Az informátor kérte, hogy vizsgálják felül a döntést, különben az asszony két kiskorú gyermekével együtt kenyér nélkül marad. Sebestyén őrnagy az intézkedéshez annyit írt: „Tájékozódom a B[uda]p[est]i pol[itikai] nyom[ozó] osztályon P. V. ügyéről.” Kézírással az irat jobb felső sarkában pedig ez áll: „A jelentést Harangozó^? e[lv]t[árs]nak is küldjük meg. VI. 10.”

1959. április 1-jén „Sárfi” ellenőrzésével „Sipos Sándor”^? informátort bízták meg, aki szuperlatívuszokban beszélt róla, amit Békési András rendőr százados, „Sipos” tartótisztje a következőképp értékelt: „a jelentéssel [„Sárfi”] ellenőrzését akartuk megoldani. De az informátor erre képtelen volt.”

1960. április 20-i jelentésében az informátor új tartótisztje, Stengl százados utasítására, külföldi ismerőseit nevezte meg: valamennyien jól szituált emberek voltak, többségük baloldali gondolkodású ügyvéd. „Folytassa kapcsolatai leírását” – adta feladatul a százados, aki egy hónappal később már „Sárfi” kizárására tett javaslatot alkalmatlanság címén. Döntését azzal indokolta, hogy az informátor MSZMP-tagként az állambiztonságot érdeklő „ellenséges személyekkel” nem tud bizalmas viszonyt kialakítani, hosszabb ideje nem hozott operatív értékű jelentést. A tartótiszt szerint „igen széles körű külföldi jogász kapcsolattal rendelkezik szinte az egész világon. Őt magát is nyugaton neves jogászként tartják számon. E kapcsolatait azonban operatívan nem tudjuk kihasználni, mivel ritkán utazik külföldre”. Továbbá „testvérének elítélését nem tartja igazságosnak, s ezért mindent elkövet, hogy őt kiszabadítsa a börtönből […] majdnem sikerült elérnie, hogy öccsét kegyelemben részesítsék, csak azon múlott, hogy a Belügyminisztérium a maga részéről nem járult ehhez hozzá. Azóta tapasztalható nála velünk szembeni fokozottabb tartózkodás.” A kizárást Hollós Ervin^? osztályvezető is jóváhagyta. „Sárfi” 1960. június 16-án írta meg titoktartási nyilatkozatát.

1964-ben Sebestyén Sándor – ekkor már doktor és alezredes, valamint az új szervezeti rendben a BM III/III-4/a alosztály beosztottja – tanulmányozásra kikérte „Sárfi” B-dossziéját, s felvetette az időközönként kongresszusokra, konferenciákra többször külföldre utazó volt informátor társadalmi kapcsolatként történő foglalkoztatásának lehetőségét. A dosszié utolsó, 1972. szeptember 11-én kelt bejegyzésében Kiss Elek rendőr főhadnagy, a BM III/I-1. Osztály (angol–amerikai hírszerzés) főoperatív beosztottja kijelentette, hogy a volt informátor anyagának tanulmányozása során szerzett adatok alapján a továbbiakban nem kívánnak személyével foglalkozni.