A K- (konspirált) lakások dossziéi nem sorolhatók be az eddig kialakított kategóriák egyikébe sem. Amíg a többi kategóriánál a történet alanya egy természetes személy, köznyelven az ügynök – még a T- (találkozási) lakások esetében is –, addig a K-lakások történetének „alanya” maga az objektum. Az eddigi kategóriáknak általában két közvetlen szereplője volt: az egyik a hálózati személy, a másik az operatív tiszt. A K-lakásoknál kibővült a szereposztás, ugyanis ez esetben legalább három belügyi alkalmazott és egy vagy több hálózati személy került kapcsolatba az adott titkos találkozóhellyel. Az állambiztonság részéről általában egy hivatásos tiszt legalizálta fedőnéven, valamilyen fedőtörténettel a bérbe vett lakást, helyiséget. A másik „belügyes” a lakással kapcsolatot tartó operatív tiszt volt. Ezt követték azok az operatív tisztek, akik a hálózati személyekkel a találkozókat az adott K-lakásban bonyolították le.

A K-lakások rendszeréről, az ott folyó munkáról csak vázlatos kép festhető az ÁBTL-ben őrzött dossziék segítségével, mivel nem az eredeti, teljes dossziék, hanem megcsonkolt iratválogatások kerültek levéltári kezelésbe, s ezek főként a lakás fenntartásával, felújításával, berendezésével kapcsolatos pénzügyi dokumentációt tartalmazzák. Ennek ellenére egy-egy dossziéban felfedezhetők olyan érdemi információk, amelyek segítik feltárni az ott folyó tevékenységet.