A beszervezés alapja

Hazafias alapon szervezték be – a szabályok szerint – azt a személyt, aki eszmei, politikai beállítottsága, illetve szocialista hazaszeretetének magas foka alapján a szocializmus vívmányainak erősítése és védelme érdekében vállalta az állambiztonsági munkát és az azzal járó felelősséget és kockázatot.

Terhelő vagy kompromittáló adatok alapján szervezték be azt a személyt, akiről büntetőeljárás kezdeményezésére alkalmas adatok álltak a szolgálat rendelkezésére, illetve olyan információkat tudtak róla, amelyek felhasználása a jelölt anyagi, erkölcsi érdekeit súlyosan veszélyeztették. Ilyen volt például a házasságtörés vagy a homoszexualitás.

Kisebb súlyú bűncselekmények elkövetését, illetve nem jelentős magatartásbeli hibát csak kivételesen lehetett a beszervezés alapjaként felhasználni. Ha büntetőeljárás kezdeményezésére alkalmas adatok alapján szerveztek be valakit, akkor az együttműködési nyilatkozatban rögzíteni kellett azt, hogy ha huzamosan és őszintén együttműködik, nem folytatják le a büntetőeljárást. Ezekben az esetekben a bűncselekmény elévülési idejének letelte előtt felül kellett vizsgálni az együttműködés alapját, és azt – lehetőség szerint – hazafias alapú titkos munkatársi vagy titkos megbízotti kapcsolatra át kellett változtatni, és a beszervezést ezen az alapon meg kellett erősíteni. Ilyenkor nem folytatták le a büntetőeljárást, továbbá akkor sem, ha a szolgálatok az ügynök munkájára a továbbiakban nem tartottak igényt, azaz kizárták, de az együttműködés tartama alatt jól végezte munkáját. Akkor sem folytatták le feltétlenül a büntetőeljárást, ha az ügynök nem volt hajlandó a hazafias alapon történő további együttműködésre. (Terhelő alapon már nem működhetett tovább, hiszen az elévülési idő elteltével megszűnt a büntethetőség, így a beszervezési alap értelmetlenné vált.)

A büntetőeljárás lefolytatására tipikusan az ügynök árulóvá válása esetén került sor. Az ok a korabeli gondolkodásmódban keresendő, nevezetesen abban, hogy úgy gondolták, az ügynök az elévülési idő alatt végzett állambiztonsági munkával tulajdonképpen „ledolgozta” a büntetését. Az elévülési idő azonos volt az adott bűncselekményre kiszabható legmagasabb büntetés időtartamával, de legalább három év. A bírói gyakorlatot is figyelembe véve, tényleges elítélés esetén az ügynök ennél majdnem mindig enyhébb büntetést kapott volna. Mint ahogy egy korabeli állambiztonsági tankönyvben írták: „Ilyen esetben gyakorlatilag a terhelő adatot képező bűncselekményért kiszabható büntetés átváltoztatásáról van szó. Az elkövető a kiszabható büntetés helyett hálózati felderítő tevékenységet végez. Alapos mérlegelés után mindenképpen eldönthető, hogy a megoldás melyik útja hasznosabb a társadalom szempontjából: a büntetőintézetben eltöltött idő, vagy egy, esetleg több súlyos államellenes bűncselekmény felderítése vagy elkövetésének megakadályozása.”?

Az anyagi érdekeltség is alapja lehetett a beszervezésnek. Ez nem azonos azzal az esettel, amikor a hálózati személynek a szolgálatok számára végzett feladatok miatt kieső munkaideje miatt adtak fizetést vagy fizetéskiegészítést. A szabályzat megfogalmazása szerint: „Olyan anyagi és egzisztenciális érdekek, igények vagy szükségletek részben vagy egészben való teljesítésének a felajánlása, amely a jelöltet a titkos együttműködés vállalására ösztönzi, vagy készteti.”? Ez magasabb beosztásba jutáshoz segítést, felsőfokú tanintézetbe bejuttatást, külföldre (Nyugatra) utazások lehetővé tételét és más hasonló előnyöket jelentett. Természetesen előfordulhatott a beszervezési alapok kombinációja is, így például a hazafias alapot kiegészíthette a jelölt anyagi érdekeltsége.

A gyakorlat persze nem teljesen így alakult. Többször előfordult, miként az egyes ügynöktörténetekből is kiderül, hogy valakit először megzsaroltak, utána pedig „hazafias” alapon beszerveztek.?

A beszervezés végrehajtása

A beszervezést kétféleképpen hajthatták végre: az úgynevezett gyors módszerrel vagy a fokozatos bevonással. Gyors módszer alkalmazása esetén az operatív tiszt egy alkalommal találkozott a jelölttel, és egyből meg is győzte a titkos együttműködés szükségességéről. Fokozatos bevonás esetén személyes kapcsolatot létesített vele, és az állambiztonsági munkához kapcsolódó részfeladatokat adott neki, amelyekről a jelölt nem tudhatta, hogy milyen cél rejtőzik mögöttük. A beszervezés végrehajtása attól függött, hogy a jelölt miképpen hajtotta végre ezeket a feladatokat.

A beszervezést konspirált körülmények között kellett végrehajtani. A jelöltet úgy kellett a beszervezés helyére „irányítani”, hogy az sem benne, sem a környezetében ne keltsen gyanakvást az „irányítás” okát illetően. Terhelő adatok alapján történő beszervezés esetén például kézenfekvő volt egy idézés, útlevélért folyamodó esetében pedig behívás személyes átvételre.