A „Meszlényi Károly” fedőnevű ügynök jelentéseit tartalmazó munkadosszié-sorozat első, még perjel nélküli, úgynevezett alapkötetét 1957. május 30-án nyitották, a többi hetet 1959 októberében, s az utolsó kötet kivételével valamennyit 1961 márciusában zárták le.[2] A dossziéban található iratok keltezése azonban jóval korábbi, az első jelentés 1956. október 26-án készült. Az ügynök nem szerepel a hálózati nyilvántartásban, nem került levéltárba a beszervezési dossziéja. Az 1956 ősze és 1962 között szorgalmasan írt jelentéseiből, illetve a kapcsolattartó tisztek értékeléseiből, megjegyzéseiből a legutóbbi időkig nem sikerült egyértelműen megállapítani, hogy kit is takart a fedőnév. A dossziék behatóbb feldolgozása során egy ügynöki jelentésben leírt párbeszéd adott erre támpontot, amelyben beszélgetőpartnere tisztázta az ügynök „pedigréjét”, s az arra adott válasz alapján – nagy valószínűséggel – beazonosítható a hálózati személy.?
„Meszlényi” a tanári diploma megszerzése után újságírónak állt, 1945-től minden fontosabb napilapnak munkatársa volt. 1955-ben a Népsport tudósítójaként kiküldték az Olaszország–Magyarország Európa Kupa-mérkőzésre Livornóba, ahonnan nem tért vissza. Egy, az ÁBTL őrzésében lévő dossziéban található jelentés szerint egy társaságbeli beszélgetés során az hangzott el, hogy „Meszlényi” a kormányzat tudtával maradt kint, hogy „körülnézzen”, és később majd hazatér.? Ennek az 1955 végén megfogalmazott véleménynek az igazságtartalmára nem található megbízható információ, azonban az M-dossziéban lévő első jelentés dátuma – 1956. október 26. – arra enged következtetni, hogy az ügynök a forradalom kitörésekor már Magyarországon volt. Nyilvánosan megjelent életrajzában viszont 1956-os távozásról és 1957-es hazatérésről olvashatunk.? Az utóbbi időpontokat a forradalom napjaiban a személyes élményeiről szóló, majd közvetlenül a forradalom bukása után keletkezett számos jelentése cáfolja. Hazatérésének pontos dátuma azonban jelenleg nem ismert.
Az 1956-os forradalom utolsó napjaiban és a megtorlás időszakában készült jelentések szereplői a fővárosban élő és a köz- és kulturális életben, a médiában mértékadónak számító személyek voltak. Az ügynök az ő tevékenységükről, az aktuális eseményekről szóló megnyilvánulásaikról számolt be mintegy háromezer oldalon.
„Meszlényi” grafomán zsurnalisztaként mindent leírt, amit látott, hallott, tapasztalt. Mondanivalóját ritkán közölte saját véleményeként, általában a beszélgetőparnere(i) szájába adta az információkat, különösen a rosszindulatú megjegyzéseit (X. Y.-tól hallottam…). Állandó vendége volt a különböző asztaltársaságoknak: sűrűn megfordult a Hungária (New York) és a Belvárosi kávéházban, a Kárpátia étteremben, rendszeres látogatója volt a Jókai Klub rendezvényeinek, gyakorta találkozott ismerőseivel a Fészek Művészklubban, az Újságíró Klubban vagy a Rátkay Márton Klubban, időnként megjelent a Visegrádi Alkotó Házban is vagy akár Fodorné? irodalmi szalonjának rendezvényein a Kuny Domokos utcában. Jelentései sokszor a sajtóban olvasható úgynevezett rövidhírekre hasonlítanak. Amit az adott alkalommal hallott, azt pár mondatban továbbította a politikai rendőrségnek, beleértve a fővárosi művészvilág hálószobatitkait is. Időnként viszont olyan a szövegek hangulata, mintha naplót vezetett volna az aktuális eseményekről. Esetenként tippekkel is ellátta a kapcsolattartó tisztet: hogyan lehetne érdekes emberek közelébe férkőzni, vagy kinek kellene nagyobb figyelmet szentelni, egyszer-egyszer tanácsokat is adott a politikai rendőrségnek, de nincs nyoma annak, hogy rendreutasították volna ezért: „Igen nagy visszhangja van mindenfelé annak, hogy Gerő Ernő Budapesten van. Ha a hír nem fedi a tényeket, nagyon helyes lenne megcáfolni és rámutatni, hogy a nyugati rádiók hogy hazudnak, és hogyan akarják a lecsillapodó kedélyeket ismét felkorbácsolni” – írta például egyik jelentésében. 1957. január 30-án pedig arról olvashatunk, hogy „sajnos nevekkel nem szolgálhatok jelenleg még, a művészvilágba tevődött át az ellenállás egyik góca. A Németh László Galileiébe néhány mondatot becsempésztek, ami a próbák alatt nem futott. Átütő sikere van. Bessenyei Ferenc pedig Illyés Gyula Fáklyaláng című darabjában tette és teszi ugyanezt.”
Jelentéseiben visszatérő témák a színházi és a sportvilág egyes szereplőinek egymásról, a szakmájukról vagy az éppen aktuális eseményekről elhangzott véleményei, de mindenekelőtt az újságok szerkesztőségeiben történtek közlése vagy kommentálása.?
Érdemes röviden áttekinteni, hogy „Meszlényi” a jelentéseiben mikor mire helyezte a hangsúlyt.
Az 1956-os forradalom napjaiból, mint említettük, egy jelentése maradt fenn, ebben a Hungária kávéházban összegyűlő különböző társaságokról számolt be. 1956. november 4. után szinte naponta jegyezte fel értesüléseit, az év végéig 32 alkalommal 78 jelentést adott át kapcsolattartójának.
A dokumentumok szerint már a második szovjet intervenció utáni napokban buzgón igyekezett segíteni a hatóság munkáját. Bartha István főhadnagy november 10-i feljegyzése szerint „Meszlényi” az előző nap azt jelentette, hogy a VII. kerületi Garay téren egy vállalat helyiségében szovjet katonákat tartottak fogva a felkelők. A következő napon azt tudatta a főhadnaggyal, hogy „a Megyeri úti temetőben kb. 300 főnyi [felkelő van], és a Kerepesi úti temető Kossuth Mauzóleumában is vannak még felkelők”. 1956. december elején az operatív tiszt arról számolt be feletteseinek, hogy „Meszlényi már több esetben jelentette, hogy a pilisi hegyekben több ezer főnyi felfegyverzett ellenforradalmár rejtőzik”.
„Meszlényi” a látókörébe kerültek forradalom alatt vállalt szerepéről, „disszidálási” szándékáról, a bukás utáni passzív ellenállási kísérletekről egyaránt akkurátusan beszámolt a politikai rendőrség képviselőinek. A már letartóztatott Obersovszky Gyuláról? például a következőket jelentette: „Már akkor létrehozta néhány társával együtt az Igazság? című újságot, mikor még az október 23-i harcok dúltak. Megítélésem szerint neki mindenről tudni kell, ami az ellenforradalom ideje alatt történt. Így a felkelés vezetőitől kezdve odáig, hogy azok ma merre vannak, és mit csinálnak. Biztos, hogy igen jó kapcsolata volt az egyetemisták forradalmi tanácsához, újabban pedig a munkástanácshoz. Feltételezhető még az is róla, hogy Gimes Miklós? lakóhelyét ismeri – ha az még nem lenne »biztonságban«. Az ellenforradalom alatt nemcsak tagja, hanem egyik szóvivője is volt a színészek forradalmi bizottságának” – írta 1956. december 8-án, majd megjegyzésben hozzátette: Obersovszky: „Kihallgatásánál rendkívül fontos a szerkesztőség tagjaira vonatkozó adatszerzés.” 1956. december 10-én négyoldalas jelentésében részletesen beszámolt az Igazság szerkesztőségéről. A forradalom idején a lapnál dolgozó munkatársak többségéről rövid életrajzokat írt, illetve felsorolta a forradalom alatti és utáni tevékenységüket. Az operatív tiszt az „XX”-szel jelölt személyek kihallgatását tartotta hasznosnak, majd a „89/1”-es tiszt megjegyezte: „Beszervezésre alkalmas időszak ez, miután anyagilag igen rossz helyzetben vannak, és anyagiakon keresztül felhasználhatók ügynöki feladatok elvégzésére.”
1956. december 14-én az operatív tiszt azt írta: „Utasítottam »Meszlényit«, hogy derítse fel művész, sport, író stb. és a pártok vonalán azon személyeket, akik a legjobban értesültek, és úgy rémhíreket, mint általános való híreket továbbítanak.” Ekkor merült fel a következő személyek forradalom alatti szerepe, akikről az „ellenforradalmárokról” tárgyban készített 1956. december 21-i jelentését az operatív tiszt így összegezi: „Mint ismeretes, M. J. filmes a T. Á. ellenforradalmi csoport egyik vezető tagja volt. Radványi Sándor az Igazság c. lap helyettes vezetője volt, akinek MDP- és ÁVH-ellenes cikkei láttak napvilágot. […] M. L. volt filmgyári tisztviselő, mint 1956. december 19-i jelentésben jelentette az ügynök, 1956. december 18-án tért haza Bécs[ből] vagy Párizsból, ahová az ellenforradalmi események után szökött ki, mert az ellenforradalom ideje alatt a New York kávéház parancsnoka volt. E hármas társaság találkozói és tevékenysége ellenséges és káros jelenleg is. Annál is inkább, mert M. L. bevallotta az asztali társaság előtt, hogy a SZER? és az amerikaiak tárgyaltak vele. Javaslom mindhárom személy őrizetbe vételét és ellenforradalmi tevékenységük miatt elítélését.” December 27-én pedig így zárta az ügynöki jelentést a tartótiszt: „A jelentésben szereplő M. L.? volt ellenforradalmárra folyamatos jelentések során jelentős mennyiségű kompromittáló anyag fekszik el. Őrizetbe vételét korábban javasoltam.” Egy későbbi jelentés pedig így zárult: „Ügynök megjegyzése: Minden bizonnyal megállapítást nyert, hogy M. L. és M. J. komoly vezető szerepet töltöttek be az ellenforradalomban. Gyakorta emlegetik is azt, hogy előbb utóbb biztos elkapják a frakkjukat.” Az operatív tiszt hozzáfűzte: „Fennáll továbbra a véleményem nevezettek őrizetbe vételére – beleértve Radványi volt Igazság h. vezetőjét –, mert az ellenforradalmi idők és a mai idők ellenséges tevékenységeire fény derülhet. Javaslom vizsgálók kezébe átadni nevezettekről szóló jelentéseket, hogy az alapján felkészülhessen[ek] kihallgatásukra.” Az ügynök jelentéseiben visszatérő téma volt M. J. „Mint ismeretes, M. J. az Obersovszky ügy egyik főkolomposa, akinek elfogása ügyében Szombathely felé lépéseket tettünk, miután oda távozott. Szökési szándéka nem kétséges. Őrizetbe vétele esetén sok homályos októberi eseményre fény derülhet, amit Obersovszky és Gáli? kihallgatásai során nem mondottak el.”
„Meszlényi” legtermékenyebb éve 1957 volt. Több mint száz alkalommal adott át írásos beszámolókat kapcsolattartó tisztjének, aki mintegy 380 jelentést készített belőlük, és használta fel saját területén, vagy küldte meg az illetékes „vonalvezető elvtársnak”, ha indokoltnak ítélte, a vizsgálati osztálynak, illetve újragépelés nélkül – „Tájékoztatásul” megjegyzéssel, intézkedés nélkül – lefűzte azokat.? Míg 1957 első hónapjaiban többször foglalkozott az ügynök a forradalom alatt újjáalakult polgári pártokkal, vezető személyiségeikkel, az év második felében már csak mint Hungária kávéházbeli asztaltársaságról tett említést róluk. Azok a volt politikusok azonban, akik pártjaik újjászervezésén túl is exponálták magukat a forradalom idején, továbbra is jelentései célszemélyei maradtak. 1957. január közepén például a szociáldemokraták kapcsán azt írta, hogy „a földalatti politika egyik centruma az Újságíró Klub”. Egész évben kiemelt figyelmet kaptak az újságírók, a szerkesztőségek és a klubokban, kávéházakban az írókról, színészekről hallott hírek, pletykák. Több beszélgetőpartnerétől hallott például az „ellenállás” azon formájáról, hogy többen nem voltak hajlandók együttműködni a hatalommal (pl. színészek nem vállaltak fellépéseket). Minderről – természetesen nevekkel – beszámolt a politikai rendőrségnek. Az egyik ilyen jelentéshez az operatív tiszt hozzáfűzte: „megítélésem szerint K. és társainak a szarva letörésére a legjobb orvosság, mellőzni az után is, ha a megélhetésük már nem lesz biztosítva.”
Lassan megindult az élet az újságok szerkesztőségeiben is, többségükbe szintén bejárása volt az ügynöknek. Az ott hallott hírekhez fűzött megjegyzéseivel sokszor ártott egyes kollégáinak. Február elején az „Értesülések újságírói körökből” címet viselő jelentésében az egyik újságíróról azt írta, hogy „az »Igazság« szellemi irányítója volt, ő akarta, hogy a lap illegálisan is megjelenjen […] Csodák-csodája, a racizás? során is megmaradt a munkahelyén.” „Tájékoztatjuk az illetékeseket” – intézkedett az operatív tiszt.
A kapcsolattartó tiszt gyakran kért az ügynöktől kollégáiról, ismerőseiről „anyagot a további operatív munka megalapozására”. Ezek az életrajzok, jellemrajzok általában kevés tényt tartalmaznak, viszont minden pletykát megírt az ügynök a kiszemelt áldozatáról, amely a fővárosi társasági körökben közszájon forgott.
„Meszlényi” nem csak a forradalomban részt vevő kollégáira, ismerőseire hívta fel a hatóság figyelmét. 1957. január 25-én jelentette, hogy az Esti Hírlap törvényszéki rovatvezetője arról beszélt, hogy „a Fővárosi Bíróság már teljes ütemben dolgozik, és ott mind a régi, mind az új embereknek az az általános véleményük, hogy mindenkit menteni kell az ellenforradalmi ügyekben való részvét vádja alól, akit lehet”.
1958-ban „Meszlényi” 55 alkalommal találkozott tartótisztjével, aki az átadott írásokból 164 jelentést készített. Az ügynök az előző évi témákról továbbra is rendszeresen tájékoztatta kapcsolattartóját. Különösen az önszorgalomból írt jelentések esetében fordul elő gyakran, hogy sem értékelés, sem feladat nincs a végükön, egyszerűen csak újragépeltette őket az operatív tiszt, amelynek okára egyik bejegyzése világít rá: „A jelentés inkább fecsegések sorozata. Azért írattam le, mert van benne egy-két olyan értesülés, ami a folyó munkához szükséges.” Szemelgetve a jelentések között, néhány konkrétummal bemutatható, miről tartotta szükségesnek „Meszlényi” a hatóságot informálni.
1958. május végén az újságíró-szövetségben lezárultak a felülvizsgálatok, 120 újságírót kizártak. Már ezt megelőzően többször beszámolt „Meszlényi” a MÚOSZ-közgyűlés várható vitáiról, különösen az újságírók igazolásáról. Az eredeti jelentés újragépelésekor a kínos részleteket – Kádár János egyik bizalmi emberére vonatkozó információkat – azonban kihagyta az operatív tiszt. Hruscsov szovjet pártvezető magyarországi látogatásával, az elhangzott beszédével kapcsolatos véleményeket szintén közölte az ügynök.
A politikai rendőrség élénk figyelmet fordított a különböző csoportosulásokra, társaságokra. „Meszlényi” újabb és újabb összejövetelek színhelyéről tájékoztatta a hatóságot. Megtudhatták, hogy F. doktor és a felesége (irodalombarát orvos házaspár) a Lenin körúton minden második szerdán új irodalmi szalont működtet költők, írók és zeneszerzők részvételével, az Élet és Irodalom csoportja pedig minden hétfőn a Százéves étteremben jön össze. Az ügynök szerint utóbbiak hibája, hogy „az urbánus volt zsidó nagypolgárok akarják a kommunista irodalmat képviselni”. A jelentésben említett harmadik írói csoportosulás a József Attila Kör volt, amely a honvédség keretén belül próbálta a baloldali és kommunista fiatal írókat megszervezni. Péntekenként a Magyar Néphadsereg Központi Tiszti Házában találkoztak, de a tagok zöme nem volt katona. Szellemi vezérüknek pedig Berkesi András? számított. A Hungária kávéházbeli fiatal költők közössége a cukrászda részben jött össze szombatonként, de velük kapcsolatban az ügynök semmiféle utasítást, feladatot nem kapott. Felkeltette viszont a tartótiszt érdeklődését az 1958. július végi jelentés, amelyben „Meszlényi” arról számolt be, hogy „már hetekkel ezelőtt jeleztem, hogy a volt Peidl kocsma a Margit-híd közelében […] régi író, újságíró találkozóhely”. A szerdánként összegyűlt társasághoz tartozott többek között a francia követség gépkocsivezetője és annak felesége is. Az ügynök megjegyezte, hogy „konkrétum nincs a birtokomban, de ha Kertésznek? bármit akarnak kijuttatni, a francia vonal így használható”. A tartótiszt úgy értékelte a jelentést, hogy „Kertész itthon maradt körének összejárása s egy ilyen francia kapcsolattal rendelkezése igen érdekes. Ezt a szálat kifelé felhasználhatják.”
A sportolókról szóló jelentések egyik érdekessége a Vasas labdarúgóitól a külföldön maradt magyar futballistákról (pl. Kubala, Kocsis, Puskás) hallott hírek, amelyek zsíros állásokról, álomszerű fizetésekről szóltak. Gál főhadnagy ezeket a „vonaltartónak” továbbította azzal a megjegyzéssel, hogy „a Vasas labdarúgók elmondták, nem lehet úgy igazán játszani, hogy a Reál játékosok győzelem esetére fejenként 5-500 dollárt kaptak, míg ők fejenként győzelem esetén egyezer forintot kaptak volna”.?
1959-ben lényegesen lecsökkent az ügynök és tartótisztje közötti írásbeli érintkezés. 105 jelentést szerkesztett meg az operatív tiszt a 46 alkalommal átadott eredeti ügynöki jelentésből, vagy pedig téma szerint megbontva, megjegyzéseivel lerakta „Meszlényi” iratgyűjtőjébe.
Rádiós, szerkesztőségi és színházi pletykákon és hálószobatitkokon túl, amelyeket a tartótiszt sok esetben értékes jellemzésnek minősített, a nyilvános helyen vagy közéleti személyiségek otthonában tartott összejövetelek vizslatásától 1959 márciusára eljutottak a titkos találkozóhelyek feltérképezéséhez. Kettő ilyen találkahelyre is fény derült, ahová főként művészek jártak: az egyik a XI. kerületben, a másik a belvárosban, a Kossuth Lajos utcában volt. A jelentésből úgy tűnik, hogy ezek a helyek mindenekelőtt nem politikai összeesküvések színhelyei voltak, amit az operatív tiszt megjegyzése is alátámaszt: „Amennyiben operatív szempontból nem lehet számunkra kihasználni, javaslom az erkölcsrendészettel közölni.”
1958-ban a végleges felszámolás szándékával tettek közzé egy pártállásfoglalást a népi írók mozgalmáról, amelyet ideológiai és politikai szempontból elítéltek, harmadikutasnak és nacionalistának bélyegeztek.? Ehhez kapcsolódóan már 1958 végén felkeltette a politikai rendőrség érdeklődését T. M. személye. „Meszlényi” 1958 novemberében a tartótiszt utasítására vette fel a kapcsolatot az íróval, akiről a beszélgetésük alapján részletes jellemzést adott, s aki 1962-ig még sokszor volt a jelentések alanya.
1960 és 1962 között folyamatosan csökkent a jelentések száma: míg 1960-ban 140 db készült belőlük „Meszlényi” 58 alkalommal átadott beszámolói alapján, addig 1961-ben 61 db jelentés huszonhat találkozás, 1962-ben már csak 10 db, hat találkozás eredményeként. Ennek a három évnek a jellemzője, hogy a megelőző évekhez képest egyre több a konkrét személyekről és egyre kevesebb az aktuális eseményekről, csoportokról vagy kultúráról, művészetről szóló írás.
1959 végéről 1960-ra áthúzódva, a politikai rendőrség – a dossziéból ki nem deríthető okok miatt – az addig preferált ügyektől látszólag eltérő témát vetett fel, a második világháború alatti angol orientációjú ellenállási mozgalom kérdését. „Meszlényi”, aki maga is részt vett az ellenállási mozgalomban, jól ismerte az akkori helyzetet és annak szereplőit, kimerítő jelentéseket adott elsősorban a mozgalomban vezető szerepet betöltő Szent-Iványi Sándor lelkészről? és Supka Gézáról?
„Felszabadulás után az úgynevezett Katona Politikai Osztályon is több olyan személy dolgozott, akikről az a hír járta, hogy az angol vonal exponensei voltak. Három névre emlékszem határozottan. Kruchina Viktor? (ma úgy tudom Londonban él). Békefi Gábor,? a Pódium volt igazgatója, ma valahol Nyugaton él, dr. Somóczy Loránd.?] Somóczy válogatott vízilabdázó volt, a háború ideje alatt a Margit körúti katonai ügyészségen teljesített szolgálatot. Felszabadulás után pedig a Kat. Pol.-on? volt. Jelenlegi tartózkodási helyéről, tevékenységéről semmi közelebbit nem tudok” – írta 1960 februárjában. „Az ügynök utasításra készítette jelentését, melyben az angol ellenállási vonal – mozgalom – tagjairól ad értékes adatokat. […] Feladat: Az ügynökkel ismeretei alapján kiegészíttetni a fenti jelentését, a jelentésében szereplő személyek tevékenységére, magatartására és kapcsolataira vonatkozóan.” Az utasításnak eleget téve tárta fel „azon személyeknek a neveit, akik tudtommal itthon tartózkodnak, és kapcsolatban voltak a Supka–Szentiványi- vagy más angolszász vonallal. Itt ha néhány meglepő névvel találkoznak az elvtársak, pl. Gegesi Kiss Pál,? az valós.”
Idősebb Antall József? volt kisgazdapárti politikus és miniszter személye az angolszász vonal kapcsán merült fel. „Meszlényi” utasításra kereste fel, és a róla szóló három jelentésében (1960. február 26., március 9., június 13.) igyekezett eleget tenni a hatóság kérésének. „Antal[l]ról tudni kell azt, hogy a felszabadulás után a különböző menekültek ügyeit (lengyel, francia, angol, jugoszláv stb.) a kormány megbízásából mint miniszteri tanácsos ő intézte. Így az ellenállási mozgalom ügyeinek is egyik legjobb ismerője. A lengyelek hálásak is neki. Egyik legmagasabb kitüntetést kapta meg. A jelenlegi lengyel követhelyettes is itt élt Magyarországon a második világháború alatt, és Antal[l] segítette be az egyetemre. – A közelmúltban felkereste a Lengyel Tudományos Akadémia két munkatársa, és megkérték, hogy írja meg részükre emlékiratait. Ő azt válaszolta, hogyha a lengyeleknek ez szükséges, akkor a magyar kormányon keresztül hivatalosan kérjék, erre azonban eddig nem került sor.” Kovács százados azt a megjegyzést fűzte a jelentéshez: „Dr. Antal[l] József FKGP-politikus, volt miniszter könyvet készül írni az ellenállási mozgalomról – az angol–francia vonalról, maga is tevékenyen részt vett az angol ellenállási mozgalomban. Intézkedés: A jelentést felhasználjuk az angol ell[enállási] mozg[alom] feldolgozása során […] Utasítás: Az ügynököt eligazítottam Antal[l] kéziratának megszerzésére.”
A következő alkalommal, szintén utasításra, az idős politikussal elmondatta egész életpályáját, különös tekintettel közéleti tevékenységére. Az erről szóló jelentés végén „Meszlényi” a következő megjegyzést tette: „Javaslatom az lenne az illetékesekhez, hogy nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy az a töméntelen anyag egy része nyilvánosságra kerülhessen valamilyen formában. Beszélgettünk arról, hogy egy munkacsoport feldolgozhatná, melynek tagja lehetne Antall József, a fia, e sorok papírra vetője és egy történész (marxista) a Tört[énet] Tud[ományi] Intézetből, vagy a cégtől. Emellett azt hiszem csendben meg lehetne azt is pontosan állapítani, hogy kik dolgoztak a második világháború alatt az angolszászoknak, és mi volt a pontos munkamódszer és a munka.” A dossziékból azonban nem derül ki, hogyan hasznosította – vagy egyáltalán hasznosította-e – az állambiztonság a fentiekben felvázolt témákhoz az ügynök jelentéseit. Annyi mindenesetre tudható, hogy idősebb és ifjabb Antall József tevékenységét mindvégig élénk érdeklődéssel figyelte a politikai rendőrség,? de nem „Meszlényi” közreműködésének köszönhetően.
1960. szeptember 3-án az ügynök ismét saját kezdeményezésére készített jelentést, amelyben a Képes Újság? szerkesztőségének kialakítása körüli problémákról adott tájékoztatást. Arról számolt be, hogy Eck Gyula, a kijelölt felelős szerkesztő szerint olyan emberekkel, akiket rá akarnak kényszeríteni, nem lehet lapot csinálni, s fel is sorolta név szerint őket. Az ügynök értesülése szerint Eck azt mondta, hogy „márpedig Fehér Lajosnak? az volt a kikötése, hogy jó lapot kell csinálni. Sajnos Fehér nincs itthon.” Kovács százados a jelentést úgy kommentálta, hogy „e lehetőséget figyelembe kell venni, arra befolyást kell gyakorolni hivatalos szerveinken keresztül, valamint egy-két ügynökünk elhelyezését is megvalósíthatjuk, pl. »Képes«? fedőnevű ügynököt”.
A jelentésekben szereplő (leg)fontosabb célszemélyeket a nyolckötetnyi anyagban nehéz megállapítani, csak a tartalomjegyzékekben 242 név szerepel (igaz, sokan többször is). Továbbá az általánosabb tárgymeghatározások mögött is többnyire konkrét személyekről van szó (pl. értesülések újságírói körökből), amivel a névanyag jócskán megsokszorozódhat. A dossziék teljes körű névmutatózása mindenesetre tovább fogja pontosítani a névsort, a már elkészült kötetekből egyenként 600–800 név került az ÁBTL adatbázisába. Ha a megfigyelteket nem statisztikai adatként vesszük figyelembe, néhány kivételtől eltekintve a dossziék szereplői jórészt a 1950-es évek jelentősebb közéleti személyiségei voltak: írók, újságírók, színészek, filmesek, volt polgári politikusok és akkori funkcionáriusok.
A BM III/III-1-e alosztály munkatársának, Gyarmati András rendőr főhadnagynak 1962. november 28-i jelentése az egyetlen olyan dokumentum, amely „Meszlényi” hálózati tevékenységét értékeli. „Jelentem, hogy »Meszlényi Károly« fedőnevű ügynök 10-60039 számú M-dossziéinak I–VIII. köteteiben elfekvő anyagok döntő többsége KT? készítés kiegészítő anyagául felhasználhatók. A betűsoros névmutatóban szereplő személyekre vonatkozóan olyan anyagok nincsenek, amelyek alapján nyilvántartásba vételt kellene eszközölni. Az emigrációban lévő személyekre vonatkozó anyagok hasznosak, elsősorban a személyek jellemzését illetően. Az egyéb anyagok csupán tájékoztató jellegűek.”
Történészi szemmel nézve „Meszlényi” ügynök kiléte az iratok alapján bizonyítottnak látszik, jogi szempontból viszont a meglévő adatok nem elegendők. Nem lehet tudni, hogy mikor lépett a politikai rendőrség szolgálatába, és meddig működött vele együtt, mindenesetre közgyűjteményben az eddigiekben elemzett dossziék maradtak fenn.
1958-ban a hasonló területen foglalkoztatott „Harmath András” fedőnevű ügynök? azt jelentette „Meszlényiről”, hogy az egyik újságíró kollégája határozottan állította róla, hogy a „BM informátora. Nevezett könyve? csakis ilyen körülmények között jelenhetett meg. Az érdekesség az, hogy ezt nem ő írta, hanem csak egyes adatokat szolgáltatott hozzá, míg magát az írói munkát más végezte el.”
A svájci magyar emigrációra nyitott dossziéban? található egy K-ellenőrzés során kiemelt levél, amelyben egy Svájcban élő magyar újságíró a következőket írta „Meszlényi” 1955-ös „disszidálásáról”: „Ezernyi bajom mellett is mosolyognom kell, mikor »Meszlényit«? említed. Kis csirkefogó, akit kémnek küldtek ki, de hülye és tehetségtelen volt. Az amerikaiak 10 perc után összeverték, de tartották hónapokig, mert sok mindent kiszedtek belőle. Mindenki tudta, hogy kém, csak ő nem tudta, hogy ezt mindenki tudja.”
