„Aradi Erzsébet” beszervezési kísérlete az ÁBTL-be került beszervezési dossziéból ismerhető meg. A dossziéhoz csatolt környezettanulmányból megtudhatjuk, hogy 1945 előtt a szüleinek négyezer hold földje volt Borsod megyében, több házuk és kastélyuk. Édesapja 1937-ben a borsodi választókerületben a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselője volt. Társadalmi helyzetéből adódóan magánúton idegen nyelveket tanult, jól beszélt németül és franciául. Az államosítás után csak a budapesti házuk maradt meg, azonban 1951-ben kitelepítették őket Borsod megyébe, így tulajdonképpen minden vagyonukat államosították. Kitelepítésük után különböző állami gazdaságokban dolgozott kisegítő munkaerőként. Szülei idős koruk miatt fizikai munkát már nem tudtak végezni, a százados megfogalmazása szerint „semmiféle foglalkozást nem végeznek”, ezért három testvérével együtt ő gondoskodott róluk. 1957-ben jött vissza Budapestre, mert az egyiptomi nagykövetségen kapott munkát.

1958-ban „Eszéki” fedőnevű ügynök? jellemzése szerint: „28-30 éves lehet, közepes intelligenciájú, művelődni és tanulni vágyó, érdeklődő, olvasott, szerény, csendes, szolid lány. Szüleihez ragaszkodik. Szülei igen rossz anyagi körülmények között élnek […] ő anyagilag segíti őket. Kevés holmija van, nemigen költ. Magányos, szomorú ember benyomását kelti […] Az egyiptomi nagyköveték szeretik.” 1959 tavaszán „Házi” fedőnevű ügynök? hasonlóan jellemezte, tőle tudhatta meg a politikai rendőrség, hogy francia kereskedelmi levelezést tanult szabadidejében, ő komoly művelt, zenekedvelő, de zárkózott emberként mutatta be. A róla készült környezettanulmányhoz megkeresték volt budapesti lakóhelyét is, ahol az informátorok a lakóbizottság elnöke és az egyik tagja voltak, tőlük „Aradi” kapcsolatai után is érdeklődtek, azonban csak két embert tudtak megnevezni, az egyik egy debreceni professzor, aki édesapja barátja volt, a másik a volt inasuk, akit „Aradi” édesapja taníttatott, és az ötvenes évek végén már a VII. kerületben egy éttermet vezetett.

Ennek az étteremnek a különhelyisége szolgált 1959 júniusában a „személyes megismerkedés” helyszínéül. Sárközi százados azzal a „legendával” magyarázta a találkozást, hogy az egyiptomi nagykövetség Ausztriába disszidált volt dolgozójával kapcsolatos kérdéseiket nem akarták idézéssel, a rendőrség hivatalos helyiségében feltenni, mert az félreérthető lehetett volna a munkaadói előtt, azért választották „közös ismerősük” éttermét. A százados először a volt követségi alkalmazottról kérdezte „Aradit”, majd az ő életéről, munkájáról, családjáról is érdeklődött, és megállapította, hogy a vele kapcsolatban feltett kérdéseire hasonló válaszokat kapott, mint amilyeneket a környezettanulmány adatközlői és a hálózati személyek is elmondtak. „Meglepetés volt részünkről az az őszinteség, ahogyan válaszaikat megadta” – írta az operatív tiszt.

A beszélgetés során „Aradi” elmondta, hogy annak idején azért vállalta el a munkát a nagykövetségen, mert Egyiptom baráti kapcsolatban volt Magyarországgal. Nasszer? szovjetellenes beszédét követően azonban elgondolkodott azon, hogy munkahelyet változtat, mert nem szeretné, ha emiatt „priusza” lenne. A jelölt tépelődésének legfőbb oka az volt, hogy szülei megfelelő támogatását továbbra is biztosítani tudja. Ezért fontos volt számára, hogy nyugodt élete és biztos egzisztenciája legyen. Emiatt szeretett volna inkább kereskedelmi levelezőként elhelyezkedni egy vállalatnál. Sárközi segítségét is kérte amiatt, hogy a követségi állása miatt nehogy bajba kerüljön. A százados határozottan közölte vele, hogy nyugodtan dolgozzon tovább, ha csak a munkáját végzi, nem lehet semmi baja. Sárközi kérésére azzal zárták a beszélgetést, hogy amennyiben szükség lenne még az elődje disszidálásával kapcsolatos kérdések további tisztázása miatt egy újabb találkozóra, ismét keresni fogja őt.

A beszélgetésből Sárközi százados azt a következtetést vonta le, hogy „Elég értelmes személy létére meglátásunk szerint beszervezhető hazafias alapon, kiindulva abból, hogy ő vetette fel, nem-e [sic!] rossz ember előttünk, hogy az arab nagykövetségen dolgozik […] Igyekszünk őt rávezetni arra, hogy önként ajánlja fel szolgálatait, amennyiben erre nem kerülne sor, mi vetjük fel előtte, hogyha nyugodtan kíván továbbra is ezen a helyen dolgozni, és célkitűzéseit el kívánja érni, úgy működjön össze [sic!] velünk, és informáljon bennünket az ott folyó dolgokról […] Felemlítenénk neki, hogy továbbra is biztosítanánk neki, családjának és testvéreinek a nyugodt megélhetésüket, amennyiben munkáját becsületesen és őszintén végzi el a hazája számára.” A beszervezési javaslat szerint úgy tervezték, hogy amennyiben nem vállalja az együttműködést, helyeselni fogják egy új munkahely keresését.

Két hónappal később, 1959. július 28-án készült jelentésben Sárközi százados arról számolt be, hogy Práger László alosztályvezető? társaságában megkísérelték „Aradi Erzsébet” beszervezését ügynökként, lojális alapon, ami meghiúsult, mert a jelölt visszautasította ajánlatukat. A beszervezési terv szerint Práger százados részletesen ismertette a bel- és külpolitikai helyzetet, majd ecsetelte a jelölt helyzetét, utalva származására. Ezt követően vezette elő az operatív tiszt a politikai rendőrség együttműködési ajánlatát, amit „Aradi” határozottan visszautasított, „inkább felmondja állását, de ő »ilyen dolgokra« nem vállalkozik, mivel »lelkiismeretével« ezt ő összeegyezhetetlennek tartja, hogy a munkaadójával szemben »bizonyos feladatok« elvégzését elvállalja.”

„Aradi” némi gondolkodási időt kapott, azonban kitartott korábbi álláspontja mellett, döntése végleges volt, megtagadta az együttműködést. Sárközi százados közölte vele, hogy a nagykövetségi állását augusztus 1-ig el kell hagynia, azonban az ügynökjelölt az adott körülményekre tekintettel július 31-ével már korábban felmondott.

Az egyiptomi nagykövetre magyarországi tartózkodásának idejére nyitott személyi dossziéból? megtudható, hogy a nagykövet családjával együtt 1959 áprilisában végleg elhagyta az országot. Ez azt a feltevést támasztja alá, hogy – bár a nagyköveti rezidencián volt szobalány „Aradi” –, a jelölt és az operatív tiszt két hónappal későbbi első kapcsolatfelvételének nem az volt az elsődleges célja, hogy a – már országhatáron kívül lévő – nagykövetről, hanem a követségen folyó munkáról, a követségi alkalmazottakról kapjon megbízható információkat a politikai rendőrség. Mindenképpen említést érdemel viszont az, hogy a dosszié lezárására tett javaslatban (1959. augusztus 10-én) „Aradit” a volt nagykövet személyi titkárával és gépkocsivezetőjével együtt terhelő adatok alapján nyilvántartásba vették. Az operatív kartonján azonban mindössze az áll, hogy 1958–1959-ben az egyiptomi nagykövet alkalmazásában állt, mint szobalány. A terhelő adat, a nyilvántartásba vétel oka valószínűleg az volt, hogy megtagadta az együttműködést a politikai rendőrséggel.

„Aradi Erzsébet” történetéből levonható tanulságként elmondható – akár egy kis emelkedettséggel is –, hogy ez a tette a jellemes emberek iskolapéldája, hiszen bármennyire is kiszolgáltatott volt, nem mérlegelte a következményeket, a reménytelennek tűnő körülmények között is meg tudta őrizni a tisztességét és önérzetét.